Apuci érintése

14. fejezet

Tizennegyedik fejezet

Egy hét telt el azóta az eset óta, hogy megtámadtak az utcán és egy idegen férfi mentett meg. Azt gondoltam, hogy Will jelentkezni fog, de nagyot tévedtem. Még mindig iszonyatosan fáj az, hogy egy másik lánnyal láttam csókolózni, de muszáj tovább lépnem. Láthatólag ő már megtette, tehát nem várhatok arra örökké, hogy majd egyszer csak felbukkan és elmondja, hogy csakis engem szeret és boldogan élhetünk együtt.
Ez szép álom, de már ott elbukott, hogy ha megjelenik először anyám kéri számon, hogy miért ment el, és miért jött vissza, ráadásul amennyire én tapasztaltam nem lesz akkora gerince, hogy elmondja neki, hogy amúgy nem miatta, hanem a lánya, vagyis miattam tért vissza.
Azóta az este óta inkább nem nagyon megyek el sehová sem, maximum csak a tanyára, de azt sem busszal, ahogy eddig tettem, hanem anya visz el kocsival, és ő is hoz haza.
Elkezdtem naplót írni, egészen attól kezdve, hogy megpillantottam Willt. Ez volt április 11 — én, ma pedig augusztus 28 — a van. Ez idő alatt 2 hétig el voltam rabolva, anya 1,5 hónapig kórházban volt, 1 hónapig jártam Mattel. A maradék 17 nap teljesen unalmasan telt az események kötött.
Azóta a bizonyos este óta folyton Willel álmodom. Ugyanaz jön elő minden este. Ahogy megcsókolja azt a lányt, majd meglát engem, és mégis hagy elmenni. Miért nem jött utánam? Tényleg ennyire nem számít neki az ami köztünk történt? Tudom, hogy eltelt annyi idő, hogy ő túl tudjon lépni, de nekem nem sikerült. Csak a vak nem vette észre aznap este, hogy mennyire kiborított valami, lehetetlen, hogy ő ne látta volna. Vagy tényleg nem látta? Esetleg látta, csak nem érdekli? Kérdések, amelyekre valószínűleg soha nem kapok választ.
Éppen ezeken gondolkodtam amikor a csengő hangja szakított ki gondolataim közül, és hozott vissza a valóságba.
Gyorsan kinyitottam, de arra ami ott várt nem számítottam. Will állt velem szemben.
—  Mit akarsz? — kérdeztem cseppet sem kedvesen.
—  Láttalak néhány napja éjszaka egy buliban.
—  Az egy hete volt, Will. Azóta nem volt időd elém állni vagy mi? Tűnj el! Nem vagyok rád kíváncsi!
—  Mad sajnálom. Meghallgatnál? Hadd magyarázzam meg. Kérlek
Végignéztem rajta. Szokás szerint elegánsan volt felöltözve. Szemei alatt hatalmas fekete karikák húzódtak, haja össze — visszaállt. Látszott rajta, hogy nem sokat aludt mostanában. És a fenébe, még így is piszok jól nézett ki. Be kell vallanom, még mindig vonzódom hozzá, talán jobban, mint eddig.
—  Ahj jó. Gyere be — nyitottam ki teljesen az ajtót, hogy beengedjem.
—  Diana?
—  Vissza kellett mennie a kórházba. Szokásos kivizsgálás, hogy minden rendben van — e. Ilyenkor általában este ér haza, tehát van időnk. Na mondjad, mi a magyarázatod arra ami történt?
—  Emma...
Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot.
—  Tessék? Tehát annak a társa aki bántott? Ő a magyarázatod?
—  Mad. Hallgass végig légyszíves!
Leültünk egymással szembe a kanapéra. Egyből előjöttek annak az estének az eseményei, már amennyire emlékszem belőlük.
Az emlékek hatására egy furcsa érzés kerített hatalmába. Úgy tűnik még mindig képes izgalmat kiváltani belőlem.
—  Jó. Mondjad.
—  Szóval. Emma kényszerített. Ő volt az a lány akivel láttál csókolózni. Meglátott téged aznap este amikor megérkeztél. Aztán engem is megtalált. Azt mondta, hogy ha nem teszem amit mond Jackson bántani fog.
—  Lényegtelen, mert így is majdnem bántott.
—  Tudok róla. Ezért sem mertem eddig eléd állni. Féltem, hogy nem fogod elhinni amit mondok.
—  Még így is vannak bennem kétségek — néztem a szemébe. Látszott rajta, hogy nem hazudik, de Emmának mégis mi volt az oka erre?
—  Nem tudom, hogy miért nem tudnak leszállni rólad. Azért mentem el, hogy megóvjalak. Igaz, távolról mindig figyeltelek, tudtam mi van veled, de nem térhettem vissza. A saját biztonságod érdekében. De azon az estén Emmáék rosszkor voltak rossz helyen, emiatt történt ami történt. Tényleg sajnálom Mad. Kérlek higgy nekem.
Annyira őszintének tűnt amiket mond.
—  Elhiszem amit mondasz. Tudom, hogy soha nem akarnál ártani nekem, azon kívül, hogy mennyire megbántottál amikor úgy döntöttél elmész. De tudom, hogy azt is értem tetted.
—  Nagyon sajnálom Mad. Mindent amivel eddig bármilyen módon ártottam neked. Megtudsz nekem bocsátani? — nézett mélyen a szemembe. Látni lehetett a fájdalmat benne.
Éppen szóra nyitottam a számat, de egy hirtelen döntést meghozva inkább csendben maradtam és megcsókoltam. Így kívántam tudatni vele, hogy igen, megbocsátok neki.
Willt váratlanul érte tettem, ezt bizonyította az is, hogy azonnal ugyan nem, de néhány pillanattal később visszacsókolt. Csípőmet megfogva ölébe húzott, közben egy pillanatra sem szakadt meg a csókunk.
Isteni érzés volt újra érezni ajkait az enyémen, kezét derekamon. Egy belső hangra hallgatva ami megszólalt csípőmet mozgatni kezdtem, aminek hatására Will belenyögött a csókba.
—  Ez nem lesz egy kicsit gyors? — kérdezte enyhén sóhajtozva.
—  Akarlak Will. Most azonnal, de ha neked ez gyors akkor lassíthatunk.
—  Azóta a nap óta, amikor először megláttalak, és csak fehérnemű volt rajtad. Azóta vágyom rád kislány — csókolt meg ismét, meg sem várva a reakciómat. Annyira imádom amikor így hív.
Kezével egy határozott mozdulattal megragadta csípőmet és felállt a kanapéról, velem az ölében. Lábamat összekulcsoltam rajta és így vitt egészen a szobámig. Lerakott az ágyamra, bezárta az ajtót, hogy senki ne tudjon minket zavarni.
—  Annyira gyönyörű vagy — nézett rám, miközben még mindig az ajtónál állt.
—  De hisz…
—  Nincs semmi de! Mad nekem így vagy gyönyörű. Mindeneddel együtt. Azt is imádom rajtad amit te esetleg kifogásolsz magadon, a fejed tetejétől kezdve, a testeden át egészen a lábujjaidig mindent szeretek benned. A személyiségedről nem is beszélve. Számomra te vagy maga a tökéletes lány.
—  Szeretlek — mondtam ki. Ennél többre nem is volt szükség. Will sem várt el többet, és tudta, hogy számomra mennyit jelent, hogy kimondtam ezeket a szavakat.
Elindult az ajtótól felém, mikor az ágyamhoz ért megfogta a kezemet és felhúzott magához. Szája az enyémtől talán néhány centire lehetett, mégsem csókolt meg.
—  Én is szeretlek Mad — suttogta halkan miközben majdnem összeért az ajkunk, majd megcsókolt. Most nem mohón, nem szenvedélyesen csókolt. Ebben a csókban rengeteg érzelem lapult, és ezeket az érzéseket csakis mi értettük.
Will azonban egy pillanat alatt átváltotta ezt az érzelmes, lassú csókot egy szenvedélyesre, és ezzel egy időben ledöntött az ágyra. Felém mászott és elkezdte levenni rólam a nadrágot, de a száját továbbra sem vette le az enyémről.
Miután megszabadított alsó öltözetemtől ajkai elváltak enyémtől. Levette rólam a pólót is, így már csak fehérneműben voltam előtte. Pont mint az első találkozásunkon.
—  Még mindig iszonyat gyönyörű vagy fehérneműben — mondta, száját nyakamra tapasztotta, majd elindult lefelé a testemen, közben kezével melleimet markolászta. Miközben ő egyre lejjebb haladt én egyre jobban kívántam őt. Ahogy közeledett a lábaimhoz éreztem, hogy minden érintésétől egyre nedvesebb leszek. Ahogy leért a bugyim széléhez kezével megfogta azt és lehúzta. Miután megszabadított a már átázott ruhadarabtól rám nézett. Láttam szemében a vágyat, amely irántam égett. Kezét a nyakamtól kezdve végig húzta egészen a szeméremdombomig. Magamban már azt kívántam bárcsak bennem lenne végre, de ő látszólag élvezte, hogy mennyire kínoz.
Combjaimat szétnyitotta, fejével közéjük furakodott. A belső combomat kezdte el puszilgatni, simogatni. Olyannyira felizgatott már, hogy a testem szinte izzott tőle, de ő még tovább fokozta ezt.
Nem bírtam tovább, fejét megfogva a lábam közé nyomtam. Will értve a célzásból nyelvével csiklómat kezdte izgatni, aminek hatására egy hangos sóhaj hagyta el a számat.
Egyik kezével nedves testrészemhez nyúlt és 2 ujját elkezdte ki — be mozgatni. Annyiszor elképzeltem már, hogy milyen amikor szájával és ujjaival elégít ki, de a valóság mindent felülmúlt. Olyannyira, hogy nem sok kellett és egy hangos nyögés kíséretében átléptem a gyönyör kapuját.
Éppen időben történt, mert amikor Will abbahagyta és rám nézett meghallottam, hogy valaki jött.
—  Megjöttem — hallottam meg anya hangját.
—  A picsába. Azt mondtad csak este jön haza — szólt hozzám suttogva Will.
—  Mert úgy tudtam — válaszoltam, szintén suttogva. Elkezdtem felvenni magamra a ruháimat, és Willnek is odadobtam az övéit.
—  El kell tűnnöd.
—  De hogyan? Ha az ajtón próbálok távozni megláthat.
—  Mássz ki az ablakon — mondtam ki azt ami hirtelen eszembe jutott.
Mivel Willnek nem volt jobb ötlete ezért gyorsan nyomott egy csókot a számra és kimászott az ablakon.
Épphogy Will eltűnt a szobámból jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Will írt.
“Ezt még majd befejezzük kislány.”
Mosolyogva lezártam a telefonom és az ágyra dobtam, ám ismét üzenetem jött.
“Ui. Baromi finom van.”
“Nagyon jó nyelved van. És természetesen befejezzük. Ezek után kijár neked is egy kis élvezet.” — írtam vissza, majd a telefonomat visszadobva az ágyra lementem anyához a konyhába.