𝑨 𝑷𝒊𝒍𝒍𝒂𝒏𝒈𝒐́𝒌 𝑻𝒊𝒕𝒌𝒂 (𝒃𝒐𝒐𝒌 1)// ✔️

ᗴᑭIᒪÓᘜᑌՏ

Epilógus

Október.31.

Olivia Baker

Holnap lesz a születésnapom. Ma viszont Halloween van. Az egyetem tök fura, de tűrhető. Legalábbis az lenne. De nem az. Nélküle minden sokkal nehezebb.

Már meg van minek öltözök be. Bár nem szerettem volna beöltözni, de muszáj. Pillangó leszek. De nem akármilyen.

Jack miután elment, én földre kerültem. Konkrétan leszedált. Sosem leszek jól. Pláne, hogy azóta sem hallottam felőle, nem válaszol, nem hív vissza és Will és Rose sem engedi, hogy beszéljek vele. De ma kicselezem őket. Elintézem, hogy az a seggarc beszéljen velem.

-Dögös!- Mondta Rose. Felé pördültem, s elmosolyodtam. Egy világos rózsaszín szoknya van rajtam, fehér harisnyával, és egy fehér felsővel, mely ujjatlan. Egy úgyszint világos rózsaszín kesztyű van rajtam, mely lyukacsos és minden résnél egy fehér pillangó van. A hátamon egy igazán élethű szárny, mely kicsit meg van törve és olyan, mintha véres lenne. Ez jelképezi, hogy minden egyes pillangót, egészen az utolsóig kiöltem, miután elrohant.

-Valami még hiányzik!- Mosolyogtam pimaszul. A kezébe adtam egy spray-es üveget, amely hamis vérrel van tele töltve.- Gyerünk!- Bíztattam. Ő elbizonytalanodva fújta meg. Mindenhol olyan lettem. A hajam egy alacsony copfba van fogva. A hajgumim is pillangós, míg a sminkem rohadt egyszerű. Egy kevés rózsaszínes csillámot tettem fel, illetve egy kis szempillaspirált.

Rose egy szexi nyuszinak öltözött, így már indultunk is. A csapattal tartottunk bulit. Nem igazán járok sehová sem szórakozni, de most gondoltam mi baj lehet belőle.

...

Mindannyian táncoltunk a zenére, elég jól éreztem magam. Rose már egész részeg volt, de még vártam. Még vártam, mert rájön. Elég könnyen rájönne. Leültem egy kicsit egy fotelba, mire rájöttem, hogy ugyanígy voltak elrendezve a garnitúrák, amikor Elliot bulit tartott még májusban. De rég volt már, te jó ég! És ugyanabban a fotelban ültem, amelyben Jack ült, majd megragadott és az ölébe ültetett. Jól éreztem magam aznap. A szemeim könnybe lábadtak, de észbe kaptam és letöröltem azokat. Nem sírhatok miatta többet! Elég volt!

...

-Szia, Csajszi!- Mondta Rose kábán. Felálltam és segítettem neki leülni, időközben gyorsan kikaptam a telefonját a zsebéből és a barátnőjére, Mandyre bíztam Rose-ot.

Kikerestem Jack nevét a névjegyzékben, míg kifutottam a házból és félve hátra néztem. Elindultam a sötét, esti utcán, majd csak kémleltem a nevét. Végül gyorsan rányomtam, nehogy meggondoljam magam. Két másodperc múlva a lestrapált, fáradt hangja hallatszott meg a túlsó oldalról. Gombóc keletkezett a torkomban, majd sóhajtottam.

-O-Olivia?...- Kikerekedtek szemeim. Honnan tudja már csak a sóhajtásomból is, hogy én vagyok? Holnap elvileg eljön a születésnapomra. De hogy akar velem beszélni, ha nem válaszol sehol?

-Honnan...- Sípolás vette kezdetét, mire elvettem a fülemtől a telefont. Letette...

Az a reggel örökre megragad bennem. Örökre.

-Olivia! Hahó!- Visszhangozva hallottam Rose hangját. A fejem megtelt gondolatokkal.

Elment. Még el sem búcsúzhattam. El sem köszönhettem tőle. Ő volt a világ legfontosabb embere a számomra. Még mindig Ő az. Örökre Ő lesz. Annyira elegem van. Miért megy mindenki el? Apa is elment. Nem akartam megint ugyanazt a fájdalmat átélni, így vele akartam menni, de Ő itt hagyott csapot-papot. Ez... fájt. A mostohatesóm, de leszarom! Már rohadtul leszarom! Szerettem. Még mindig szeretem. Ez nem fair! Miért rohant el? Miért tette ezt? Miért?