ᕼᗩᖇᗰᗩᗪIK

99 5 10
                                    

május.12.

Olivia Baker

Reggel arra keltem, hogy rémesen sajog a fejem és, hogy minden tiszta víz. Nem aludtam valami jól. Két percig még forgolódtam, majd csipogni kezdett az ébresztőm és kinyíltak a szemeim. A tegnap estére nem igazán emlékszem, csak annyira, hogy Emily-vel voltam, aztán valami Richard vagy ki adott egy üveg bort. Berúgtam. Juhú.

Kimerészkedtem a szobámból és fájdalomcsillapító után kezdtem kutatni. Bevettem egy szemet, amit vízzel kísérten és elindultam készülődni, amit egy hideg zuhannyal kezdtem, hogy felébredjek valamennyire. Kiszálltam a zuhany alól és rájöttem, hogy nem hoztam be a ruhámat, szóval magam köré tekertem egy törölközőt és vizes hajjal mentem végig a folyosón.

A szekrényem elé álltam és keresgélni kezdtem valami jó ruha után. Szerencse, hogy nincs egyenruhánk.

Kivettem a szekrényből egy fehér haspólót és egy farmernadrágot, majd gyorsan megszárítottam a hajam és felöltöztem. Sminkeltem egy keveset, az az húztam egy vékony tusvonalat és felkentem egy kevés szempillaspirált.

Összeszedtem a dolgaimat és elindultam. Útközben az értesítéseimet néztem és megakadt a szemem Jack üzenetén.

Jack üzenete:

-Hívj fel mizu és, ha továbbra sem vagy jól rendezem az igazolást.

Értelmetlenül néztem az üzenetre, majd rányomtam a hívás ikonra és a fülemhez emeltem telefonomat.

-Szia, Jack.

-Jó reggelt! Hogy érzed magad?

-Jack én már elindultam a gimi felé, nem kell rendezned semmit. Ja és köszi, megvagyok. Bár még fáj a fejem, de túlélem.

-Rendben. Akkor majd beszélünk.- Majd bontotta a hívást.

Lassan 7:20 és 8:00-kor kezdődik az órám, szóval még van időm odaérni. Különben is egy kis friss levegő nem árt. Békésen sétáltam és gondolkodtam, majd megállt mellettem egy kocsi és kihajolt az ablakon egy számomra még ismeretlen férfi. Vagy mégsem?

-Csá, Livia.- Mondta a pasas, én viszont csak felvontam a szemöldököm és tovább sétáltam. De nem adja fel, mellettem haladni kezdett a kocsi, megtorpantam és széttártam karjaimat.

-Mit akarsz? Mellesleg honnan tudod a nevem?- Realizálódott bennem, hogy ez Elliot, aki olyan nyuszi, hogy nem tudja a szemembe mondani, hogy csúnyának tart.

-Gyere el a bulimba. Holnap lesz. Szeretettel várunk, Szivi!- A másik ülésen való férfi fütyült egyet, majd hangos kacajjal elhajtottak. Seggfej!

Megtorpantam az iskola küszöbe előtt, de végül átléptem azt. Körülöttem gimisek sokasága volt, mindenki járkál, beszélget, nem is szoronganak egyes dolgozatok miatt, mert őket valószínűleg kicsit sem érdekli a jövőjük. De én szeretnék diplomát is szerezni, ami most ugorhat, ha nem húzok bele. Romlottak a jegyeim és javítani szeretnék.

Szekrényemhez léptem, belepakoltam és kivettem a füzetem, illetve egy tollat. Matek az első órám.

...

Elindultam az ebédlő felé és egy tálcára tettem magamnak sültkrumplit, illetve egy palack vizet, majd elindultam egy asztal felé, amelynél senki nem ült. Lehuppantam és falatozni kezdtem. Nem sokáig tartott a nyugodtságom, Emily állt meg az asztalom előtt mellette két másik lánnyal.

𝑨 𝑷𝒊𝒍𝒍𝒂𝒏𝒈𝒐́𝒌 𝑻𝒊𝒕𝒌𝒂 (𝒃𝒐𝒐𝒌 1)// ✔️Donde viven las historias. Descúbrelo ahora