SECOND

318 12 0
                                    

I Z A B E L L A

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.


I Z A B E L L A

1 hete már, hogy kiköltöztem Liverpoolba. Megismerkedtem Aliciaval, akiről kiderült, hogy sok a közös bennünk. Megtudtam, hogy ő is szeret sportolni, lelkes foci fan aki a Liverpool FC-nek szurkol. Rengeteg programot csináltunk, sokat beszélgettünk, és bátran kijelenthetem nagyon jó barátnők lettünk. Végül a  nyuszijával is megbarátkoztam, aki a Daisy nevet viseli.

Ezalatt az 1 hét alatt viszonylag sikerült beköltöznöm, a legtöbb dobozból már ki is tudtam pakolni, de egy pár dekorációt még kell vennem. A városban már jártam,
fontosnak tartottam, hogy mindent láthassak, mert az egyetem mellett nem biztos, hogy lesz rá időm.




Pénteken, az utolsó órámról sebesen rohantam az Aliciaval megbeszélt kávézóba, mert valami fontos bejelentenivalója van. Már tegnap mondta, hogy történt valami, de mindenképpen ma akarta elmondani. Őszintén mondva szerintem mindegy mikor tudom meg.

A Cafe Lucaya a belvárosban egy nagyon hangulatos kávézó, amióta itt vagyunk számtalanszor voltunk már itt, mondhatni a törzshelyünké vált.

Az ajtón belépve a rengeteg ember között nagy nehezen sikerül kiszúrnom Aliciat, aki hevesen integetett. Szokás szerint nem bírta kivárni az esti találkozást.

Alicia nagy örömmel fogadott, ahogy leültem már bele is kezdett a mesélésbe.

- Van egy hírem. - közölte óriási mosollyal, ezzel
megvillantva tökéletes fogsorát.

- Kitalálom, a dékán meghirdetett egy cserediák programot Kanadába. - mondtam némileg szarkasztikusan.

- Bárcsak, de nem. Ennél sokkal jobb hidd el. Tegnap hívott fel egy barátnőm, akik mentek volna a holnap utáni Liverpool-Aston Villa mérkőzésre, de sürgősen el kellett utazniuk. Nem akarták, hogy kárba vesszen a jegyük, így lett a miénk. - ecsetelte a végén már ujjongva. ( Páran felénk is néztek, eltudom képzelni mit gondolhattak két fiatal felnőttről, akik megállás nélkül nevettek)

Hogy őszinte legyek elsőre nem is hittem el. Nem említettem, de otthon, Magyarországon volt a házunk közelében egy kisebb focipálya, ahova gyakran kijártam, plusz mindennap futottam reggel suli előtt. Visszatérve, a focit követtem a Tv-ben is, inkább a Premier Leaguet néztem, de azért az itthoni eredményekkel is tisztában voltam.
Viszont személyesen még sosem szurkoltam, egyszerűen valahogyan sohasem jött össze.
Tudtam, hogy Alicia nagy rajongója a Liverpoolnak, egy embernek a játéka pedig különösen tetszik neki, Trent-Alexander Arnoldé.
Hasonlóképpen én is néztem a csapatot, így pontosan tisztában voltam azzal, hogy ki is ő, ahogyan azzal is, hogy a magyar csillag, aki nyáron igazolt ide, is a csapat tagja.

Szoboszlai Dominik

Így történt, hogy a barátnőmmel eljutottunk arra a meccsre, ami mindkettőnk életét megváltoztatta.

A vasárnap nagyon gyorsan eljött, csak akkor kaptam észbe,
amikor már a szekrény előtt álltam fél órával az indulás előtt. Kényelmesen akartam öltözni, így esett erre a választásom, a hajamat pedig kifésültem, és hagytam, hogy laza hullámokban omoljon a vállamra.

 Kényelmesen akartam öltözni, így esett erre a választásom, a hajamat pedig kifésültem, és hagytam, hogy laza hullámokban omoljon a vállamra

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.


Tegnap este Alicia rávett arra, hogy segítsek neki csinálni egy táblát, amivel talán megszerezheti Trent mezét. Őszintén nem valószínű, hogy fogok ilyet csinálni valaha magamnak, de nem volt rossz elfoglaltság.

Az Anfield már 1 órával a kezdés előtt megtelt, mi is 20 percig álltunk sorban, de végül sikeresen elfoglaltuk a helyünket, ami a játékos kijáró mellett lévő első sor volt, ahonnan tökéletes rálátás nyílt a pályára.

A You'll Never Walk Alone eléneklése után elkezdődött a meccs, aminek már a kezdete is tartogatott meglepetést, ugyanis egy szögletet követő kipattanóból megszerezte a Liverpool a vezetést Szoboszlai Dominik góljával.
Néztem, ahogyan társai a fiatal férfi nyakába ugranak. Ekkor láttam őt először teljes élőnagyságban.
Sötét haja és barna szemei tökéletes kontrasztot alkottak a kezein lévő tetoválásokkal, borostája pedig csak fokozta az összképet. Vonzotta a tekintetemet, a gyomrom görcsbe rándult, csak őt voltam képes nézni.

A következő pillanatban viszont olyan történt, amire nem számítottam.

Sötét íriszei összeakadtak az én zöldjeimmel, ezzel fogságban tartva őket. Nem voltam képes másfele nézni, csak ő rá.



Sziasztok!❤️
Kicsit hosszabb rész lett, mint a korábbiak, de remélem nem bánjátok.🙈
Ezen kívűl egy kis segítséget kérnék tőletek, hogy hogyan állíthatnám be a fejezeteknek felülre a "borítóképet", úgy hogy ti is láthassátok, mert ahogyan tapasztaltam a publikálás után eltűnik, holott a szerkesztésnél beállítottam.

Előre is köszönöm a segítséget!
Szép délutánt/estét!🫶🏻
Nina

2024.03.29.

ÚT A CÉLIG| Sz.D. Où les histoires vivent. Découvrez maintenant