Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
" Még mindig éreztem mézédes csókjának a hatását, annak ellenére, hogy már a taxiban ülve bámultam a kivilágított várost... ,,
I Z A B E L L A
Másnap reggel hihetetlen gyorsasággal pattantam ki az ágyamból, magamat is meglepve. Ugyanakkor nem nehéz kitalálni vajon mi...vagy ki miatt... Alicia előtt keltem, ami nagy szónak számított, mert ő már hajnalok hajnalán ébren szokott lenni. Korai kelésemet kihasználva, a szekrényem felé vettem az utat, a futós ruháimért. Mostanában kicsit elhanyagoltam a sportot, de szeretnék visszatérni a reggeli mozgáshoz. Bár lehet, hogy ezt nem télen kellene elkezdeni, de sebaj... Indulás előtt hagytam Aliciának a hűtő ajtaján egy üzit, ha esetleg időközben felébredne, majd a fülhallgatómmal karöltve a közeli futópálya felé vettem az irányt.
A reggeli hideg fuvallat csípte az arcbőrömet, a leheletem látszódott a levegőben, ráadásul a szembeszél sem könnyítette meg a helyzetemet. Közben a gondolataim nagy része a tegnap este körül forgott. Ahogyan Dominik ajka hozzáért az enyémhez, egy enyhe áramütés szaladt végig a testemen. Már az emlék hatására is, újra előjött a kellemes, bizsergő érzés, és a legújabb barátom a libabőr, de ezt akár jelen esetben foghatnám a hidegre is...
Tudtam, hogy sietnem kell, hiszen a tegnap megbeszéltek szerint ma Dominikkal megyek a központba. Lépteimet meggyorsítva futottam haza, ami előtt már messziről ki lehetett szúrni az ismerős járgányt. Az autóból egy tökéletes Szoboszlai Dominik szállt ki, az ajtó felé tartva. Nagyobb fokozatra kapcsolva rohantam felé, egyenesen a hátát megcélozva. Az alattunk lévő jéggel azonban nem számoltam, így emiatt, illetve a meglepődöttségtől, egy stílusos esés következtében a hátára estem. Egy szempillantás alatt fordított a helyzetünkön, aminek eredményeként alatta találtam magamat. Szemei rögtön megtalálták az enyémeket, majd egy féloldalas mosoly kíséretében a copfomból egy kikószált tincset tűrt a fülem mögé.
- Bocsi. - nyögtem be hirtelen, az egyetlen értelmes szót, ami először az eszembe jutott.
- Tudom, hogy nem sajnálod. - vigyorgott továbbra is.
- Ennyire kiszámítható lennék?
- Nem mindig, de általában igen. - felelte, majd közelebb húzva magához egy csókot nyomott a számára, amibe az egész testem beleremegett.
Lekászálódva róla fogattam el a felém nyújtott kezét, azonban a nagy lendülettől a kemény mellkasának ütköztem.
- Bocsi, olyan béna vagyok. - mondtam ma már másodjára. És még csak reggel 8 óra volt...
- Úgy látom ez nem a te napod eddig. - emelte fel államat, hogy a szemeibe tudjak nézni.
- Ezt már én is észrevettem. Gyere be, felöltözök és utána mehetünk.
