Éjfélhaj 2. - Pirkadat

18.

Három rövid pillanat volt csupán. 

A sötétzöld fák lombjai közül sötét árnyak suhantak Garrick felé. A démon zsebre dugott kézzel állt, hosszú bőrkabátja a kemény földet súrolta. 

Maga volt a megtestesült visszafogottság.

Ingerültség rohant végig rajta, ahogy az ismerős démonok sorban jelentek meg előtte. Stellának a rohadékok miatt kellett elrepülnie, ahelyett, hogy most szorosan magához ölelné és megismertetné a forró testét az érintésével. Garricknek több ötlete is volt, mit kezdjen a nővel. Vajon azért akarta, hogy megtalálja, mert ez a kezdődő bizalom jele volt? Vagy csak imádta, ahogy a férfi üldözte?

Mindenképpen ki akarta deríteni.

Négy fekete szempár meredt rá. Garrick nem mozdult, várt, érdekelte vajon melyikük fog először megszólalni. Mint mindig, most is, Helcan lépett előrébb, vaskos karján megfeszültek az izmok, vörös hajában megcsillant a déli nap fénye. Garrick fintorgott, ahogy rájött, korábban soha nem vett észre ilyen részleteket. A lány jó hatással volt rá, szinte már túlságosan is. Rohadtul csodálatos. Kezdett elpuhulni.

Helcan félrehajtott fejjel vette szemügyre gyanús jel után kutatva, de nem láthatott semmit, mert aligha megkönnyebbülve felsóhajtott, azonban Garrick egy percig sem hitte, hogy ennyivel megúszta. A levegőben még ott keringett a lány őrjítő illatának maradványa. És igaz, hogy ő megőrült tőle, de a többi démonnak olyan volt, akár egy kínzó suttogás. Neki halálos csábítás, mindenki másnak csupán egy illatos szellő.

Elrejtve borzongását, előhúzta a zsebéből a kezeit, az egyikben egy fekete tőr feszült a markában, másikkal lassan beletúrt a hajába. Próbálta felvenni a lazaság mintaképét. Sikerülhetett, mert Helcan végre megszólalt.

- Egyedül, Garrick? - hangszalagja szinte sípolt, ahogy idegesítő hangokat adott ki.

- Látsz itt mást is rajtam kívül, Helcan? - a hülyeség mindig is bántóan hatott az idegeire.

- Ki volt itt veled az előbb? - kérdezett tovább.

Egykori társa arcán gyanú suhant át, amit legszívesebben egy ököllel eltörölt volna. - Miért vagytok itt? - érdeklődött inkább ahelyett, hogy átformálja az arcberendezését.

- Nem fogunk információkat elárulni, amikor nem tudjuk, hogy mellettünk állsz-e. - Helcan hangja szigorú volt.

A többiek szótlanul álltak mögötte, Colen és Deathen, a két megnyúlt képű iker és a mellettük szobrozó, Kiellan. Mind egytől egyig a szemébe nézett, mikor végigtekintett rajtuk, mintha csak remélni akarnák az árulás hamisságát.

- Ezt én is kérdezhetném tőletek. - Garrick Kiellan arcán tartotta sötét szemeit. - A hűség mostanság olcsó ajándék, főleg ha a sötét boszorkány ingyen osztogatja a bérencei között.

Kiellan szemében megvillant valami, talán a kétely, ami mindig ott lapult, amikor valaki megemlítette a boszorkányt. A sötétbőrű férfi is egy volt azok közül, akik nem egyeztek bele az átváltoztatásba vagy nem önként mentek bele a szabályokba. A kényszer mindig erősebb, ha egy kés lebeg a torkod előtt.

- És mit tudsz te a hűségről, Garrick? - Helcan nem hagyta annyiban. - Amikor egykor kérdés nélkül teljesítettél minden parancsot, amit kaptál.

Ujjai megfeszültek a tőr markolatján. - Miért jöttél, Helcan? - morogta Garrick. Elege volt az üres szóváltásokból, elege volt, hogy egyáltalán arra kellett gondolnia, régen mit miért tett. Úgy érezte többé már nem az a férfi.