Éjfélhaj 2. - Pirkadat

6.

Stella figyelte, ahogy a démon lecsukja sötét szemeit. Még mindig lehetetlenül közel álltak egymáshoz. Forró vágy öntötte el a testét, érezte, hogy a démon is hasonlóképp feszült meg az érzésektől. De elválasztotta őket az a mélységes faji különbség. És a lány szavai, amelyek most egy szakadékot ástak kettőjük közé.

A lány szíve kihagyott egy ütemet, ahogy azok az ónix szemek újra az övéibe mélyedtek. Szinte odaszegezték a fához, annyira intenzív volt a tekintete.

- Nem lett volna szabad. - mondta a férfi.

- Helyes. Ott kellett volna hagynod. Nem kellett volna megmentened. - suttogta a lány.

- Ennyire vágysz a halálra?

- Nem. A halál jobban vágyik rám. - Stella ezen elmosolyodott, de amint a démon a szájához érintette az övét, lehervadt róla. Újra visszatért az a döbbent szomorúság, amit sehogy sem tudott kiűzni magából.

- Stella, miért olyan nagy baj, hogy meggyógyítottalak? - morogta két óvatos csók között. Stellát úgy összezavarta ez a gyengéd érintés, hogy csak nagyon lassan fogta fel a szavakat, amelyek egy mondatot alkottak. Egyik kezét Garrick mellkasára helyezte és eltolta magától, de csak annyit ért el vele, hogy a férfi a szájától szakadt el. Hogy képes ez a démon ilyen módon elgyengíteni őt?

- Nem akarok.. - nyelt egyet, hogy visszanyerje az erejét. - Nem akarok tartozni neked.

A szavait csend fogadta. Garrick mozdulatlanná vált, még levegőt sem vett. Ekkor szél kerekedett, beletúrt sötétbarna tincseibe és összeborzolta. Stella csak figyelte a természet eme táncát, élvezte a hűvös érintését az arcán, a hajában. Ez mindig a repülésre emlékeztette, ahogy hollóként szeli a levegőt, ahogy a szél belekap fehér szárnyaiba és az égig emeli. Olyankor ő nem egy lány, akinek oly sok problémája van. Olyankor ő csak egy lény, aki megy az ösztönei után.

- Mindenki tudja, hogy életért élettel kell fizetni. - folytatta. Nem részletezte, hogy ő nem hajlandó megmenteni egy démon életét. De akkor miért szorult össze a szíve arra a gondolatra, hogy a démon esetleg meghalhat?

Válasz helyett a férfi jobban hozzásimult, egyik erős és hatalmas kezét a köpeny alatt a derekára simította. Erősen megszorította, mintha soha nem akarná elereszteni. Stella összes levegője eltűnt a tüdejéből, ahogy a démon magához húzta. Szikrázott közöttük a tér, a leheletnyi távolság. Ezt az izzást nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Stella megérezte a vágy erős illatát, a sötét füstösséggel együtt, ami a férfiból áradt. Forróság öntötte el a testét, lüktetett és vágyódott.

Garrick mélyen belemorgott a nyaka ívébe. Csakhogy ez nem mérgében kiadott hang volt, hanem olyan férfiasan szenvedélyes torokhang, hogy Stella majdnem felnyögött. Mi van vele?

Hideg kéz kúszott a nyaka ívéről az arcára, mire minden figyelme a démon arcára összpontosult. A démon lassan elmosolyodott.

- Csókolj meg!

A lány egy pillanatra észhez tért.

- Mi van?

- Fizess egy csókkal, Stella! - Nagy kezével megragadta az állát, hüvelykujja az alsó ajkát simította végig. A sötéten csillámló szemek az ajkát nézték.

Szóval a férfi azt akarja, hogy megcsókolja? Önszántából?

A forró vágyra gondolt és a miértekre, de nem jutott eszébe semmi, hogy miért nem tehetné meg.

Hirtelen a hátához nyúlt és kihúzott a rejtett hüvelyből egy tőrt. A démon felhúzta az egyik szemöldökét. - Szúrta a hátamat.

Azzal kinyújtotta a kezét és közvetlenül mellettük a földbe ejtette. A penge beleállt a talajba és nem mozdult többé.

- Ne feledd, hogy csakis a tartozás miatt csinálom. - jelentette ki Stella. A démon fogvillantós mosollyal válaszolt.

Oké. Csak egy csók. Semmi több.

A démon szemei azonban túl erősen csillogtak, túl sok érzelmet látott benne, hogy tudja, ez nem csak egy csók. De azért jó álomba ringatni magunkat. A fene essen bele! Ez csak egy kibaszott csók. Nem mintha soha nem csókolt volna már meg fiút.

Azonban még sohasem csókolt olyan férfit, akinek bűnre csábító ajkai és hipnotizáló szemei vannak. Sohasem csókolta meg Garricket.

A tenyere izzadni, a füle zúgni kezdett. Ettől dühös lett, rettentően dühös.

Ekkor Garrick derekán nyugvó keze megmozdult, feljebb csúszott a melle alá és ott kezdte el simogatni. Ez már túl sok volt.

Megragadta a férfi arcát és lehúzta magához, gyorsan megcsókolta a száját, majd el akart húzódni, de a démon satuba fogta. Visszanyomta a száját az övére és addig harapdálta, nyalta az alsó ajkát, míg az ajkai el nem váltak egymástól. Stella levegőért kapott. Garrick kihasználva a helyzetet becsúsztatta a nyelvét a szájába és tovább izgatta. Csak csókolta, szenvedélyesen, erősen, olyan módon, hogy Stella csillagokat látott.

Ebben az izgatott mámorban Stella olyan válaszokat kapott, amilyenekre nem számított. Megrázta a felismerés, de nem tolta el magától a férfit. Talán még közelebb is húzta magához. A nyelve együtt táncolt a démonéval, határozottan visszacsókolta, mert már nem akart ez ellen küzdeni.

Megragadta a pólóját, mely a mellkasát takarta, az öklében összegyűrte az anyagot, majd lesimította. Tenyere alatt az izmok megkeményedtek és megfeszültek, a férfi a szájába sóhajtott. A démon hatalmas tenyere a melle alól hirtelen a fenekére esett és erősen megmarkolta. Stellán vágy cikázott keresztül.

- Stella.. - lehelte Garrick, miközben magához húzta. A lány megérezte a keménységét és meglepte, hogy a férfi ennyire kívánja őt. Eddig abban sem volt biztos, hogy fel tud-e izgulni. Nem hogy ő fogja így felizgatni.

A fogával beleharapott a férfi ajkába, válaszképpen a férfi megrándult és még erősebben csókolta. Stella ekkor valami furát érzett a szájában, a férfi foga mintha megnyúlt volna...

Halk suhanást hallott, mintha feléjük közeledne valaki. Garrick nem engedte el, csupán a szájától vált el, kísértetiesen lenyugtatta a légzését, ónix szemei megkeményedtek, olyan semmitmondóak lettek, akár a feketeszén fénytelen időben.

Mielőtt még megmozdult volna, Garrick előhúzta a fekete kését és elhajította. Ugyanabban a pillanatban füstté vált és elsuhant. Stella sem tétlenkedett, lehajolt a késéért, ami a földbe állt és a kezébe fogta. Ám megfordulva nem látott senkit Garricken kívül. Mintha a hangokat csak képzelte volna. De tudta, hogy nem képzelődött, csak túl későn nézett fel, így azt már nem látta, hogy a démon elintézte a jövevényt.

- Ki volt az? - kérdezte.

- Senki, aki problémát jelentene.

A csók varázsa kezdett elmúlni, Stella feje kitisztult, az érzékei lesimultak, akár a vízfelszín. A levegőben egy másik démon szagát érezte. Szemei arra a helyre szegeződtek, ahol a földet sötétebbnek látta. Csak egy halott démon hagy maga után ilyen nyomot. Félrehajtotta a fejét és visszarakta a kést a hüvelyébe.

- Szóval akkor már a saját fajtádat is ölöd? - kérdezte a bérgyilkost. Nem szabad felednie ki ez a lény és mi a dolga. Ó, istenem, az előbb még javában csókolózott vele! Beletúrt a hajába.

- Nekem már nincs fajtám.

Stella ezen elgondolkodott. De nem tartott sokáig, mert a fejében hirtelen felötlött egy másik gondolat. Egy rémisztőbb gondolat.

Garrick azért ölte meg azt a démont, mert megzavarta őket. De nem ez volt az ijesztőbb.

Mert Stella is azt tervezte, hogy tőrt döf a zavaró tényezőbe. Szerencsétlenségére a démon hamarabb végzett vele.

Úgy ölte meg a lényt, ahogy a csókot is abbahagyta, sehogy.