Éjfélhaj 2. - Pirkadat

4.

De nem csak a halál illata rohamozta meg. Ott volt még két ember fullasztóan büdös szaga is. Stella mélyen beszippantotta a levegőt. Igen, határozottan emberek. Verejték és mosdatlanság semmivel össze nem téveszthető elegye áradt belőlük. Stella elfintorodott.

- Zsoldosok. - mondta. És közben arra gondolt, hogy egyre jobban szeretné, ha eltűnnének erről a helyről.

Mindenki azt hitte, hogy a zsoldosok is valamilyen varázslények, mert képesek varázsolni. Az igazság az volt, hogy ők csak sima emberek, akik különleges képességekkel rendelkeznek. Akiket ráadásul a boszorkányok béreltek fel.

Garrick megmerevedett, majd hirtelen a háta mögé került és a két csuklóját egymáshoz szorította. Stella vállai hátrafeszültek.

- Te meg mi a jó büdös francot művelsz? - sziszegte neki, mert nem akarta felhívni magukra a zsoldosok figyelmét.

- Csak most az egyszer fogd be a szád! - mondta Stella füleibe morogva.

- Majd mindjárt te kapsz olyat, hogy csendben leszel! - megpróbálta kirántani a kezeit a szorításból, de Garrick vasmarokkal fogta. - Engedj el, vagy mondd el, hogy miért csinálod!

- Ennyire szeretnél meghalni? - suttogta a démon.

- Kapd be! - suttogta vissza.

A zsoldosok ekkor már rég észrevették őket. Feléjük tartottak mind a ketten. Két férfi, vajon ki gondolta volna? Stella visszafojtotta az öklendezést a szaguktól. Vér és bűz áradt belőlük. Szőrös rétegként tapadt le a nyelvére. Nyelni próbált, de a torkában gombóc nőtt, ettől csak még nagyobb hányingere lett.

A két zsoldos majdnem azonos magasak volt, csuklya nem takarta arcukat, borotválatlan, koszos, véres arcukat. Megmutatva ezzel Stellának az őrült, vérszomjas arckifejezést, ami a képükön díszelgett. Csak akkor vette észre, mikor az egyik perverz vigyort villantott, csak akkor látta a levágott fejet a kezében. Ahogyan az ujjai sötét, vérrel átitatott hajba markolt. Már értette honnan jön ez a gyomorforgató bűz. A csávó egy oszlásnak indult, rothadt fejet fogott a kibaszott kezében! Stella egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy kitör a szorításból, ha kell, akkor levágja a démon kacsóit és szépen megfossza a zsoldos fejét a testétől. De maradt, a szíve dübörgött és várt. Várta, hogy Garrick mit fog tenni. Rohadtul kíváncsi volt rá.

A démon csöndben volt, csak az erősebb szorítás árulta el, hogy ő is észrevette a csonka fejet.

Még mindig sötétség borult az erdőre, a csillagok fényében a száraz gallyak olyanok voltak, mint az ég felé nyúló hófehér karcsontok. Hátborzongatóan gyönyörű volt. Sárga fény villant, az egyik zsoldos feléjük jövet meggyújtott egy cigarettát. A tűz az ujja végéből tört elő. A cigifüst az ég felé szállt.

A parázs izzott, ahogy megálltak előttük. A másik, két centivel alacsonyabb zsoldos úgy dobta el a fejet, mintha csak egy szemét lett volna. A fej nedvesen csattanó hangot adott ki, ahogy a porral fedett földre esett. A vak szem épp Stella felé nézett. Inkább lehajtotta a fejét.

Olyan ritkán veszi fel ezt a testhelyzetet a fejével, hogy küzdenie kellett, hogy nehogy felemelve rávicsorogjon a zsoldosokra. De hülye azért nem volt, színészkedni meg annál jobban tudott. Rájött, hogy Garrick mi a francot művelt éppen. Eljátszotta, hogy Stella a foglya, Garrick pedig a foglár. Milyen ügyes terv.

Mert nem lenne könnyebb megölni ezeket a szerencsétleneket.

- Nohát, kit látnak szemeink? Csak nem a bérgyilkos, démon Garricket? Milyen érdekes, hogy pont egy ilyen helyen találkozunk. - füst szállt a szájából, ahogy beszélt. Stellának fel sem kellett emelnie a fejét, hogy ezt tudja.