Éjfélhaj 2. - Pirkadat

8.

Mint a puha bőrre cseppenő forró viasz, olyan fájdalmas volt a hangulat. És maradandó is.

Mintha újból és újból visszatérnének ebbe az állapotba. Ebbe a dermedt valóságba. Ahol ők nem mások, mint ellenségek.Ellenségek, akik épp együtt lépték át a város bejáratát. 

Stella nem mert mély levegőt venni, nehogy a városi bűz túl mélyen befészkelje magát az orrába. Undorító volt. Még Hollóvár sem volt ilyen mocskos. Csatornalé folyt a néhol lekövezett utcákon, egy keskeny barna folyó épp a csizmája felé kacskaringózott. Vissza kellett fognia magát, nehogy hangot adjon az undorának. 

Tovább mentek. Vékony utcákon, szorosan egymás mellé épített tömbházak magasodtak feléjük. A kötélen száradó színtelen ruhákból hideg víz csepegett rájuk. Kellemetlen volt. Stella érzékei megteltek ezzel a rothadó várossal. Erős késztetést érzett, hogy elrohanjon vissza a tisztáshoz, ahol át kellett vágniuk, mire ehhez a helyhez érkeztek.A csuklya a fején nem akadályozta meg, hogy az emberi férfiak megbámulják. Szinte érezte a sóvárgásukat. Meg az undorító vágyukat. Mi van, ezen a helyen nincsenek nők?

 - Hát nem sok akad belőlük. - Ja, hogy ezt hangosan is megkérdezte. 

Nem nézett Garrickre, akinek sötétbarna haján megcsillantak a lehulló vízcseppek. A férfi mellette sétált, ő tudta merre tartanak, de a lánynak nem volt hajlandó elárulni.

 - Nem is értem miért. - mondta magának a lány. - Ki bírná elviselni ezt az orrfacsaró bűzt? Meg ezt a sok kéjsóvár tekintetet?

 - Szóval nem nyerte el a tetszésedet Moenia városa, Odor? - kérdés volt, de gúnyolódásnak hangzott.

 - Ha tudnám, miért vagyunk itt, akkor sem jönne be.

Ahogy egyre jobban behatoltak a városba, annál több veszélyes alak tűnt fel Stellának. Bűnös városnak érződött és közben arra gondolt, hogy a legszívesebben porig égetné az egészet. Mélyen lappangott valami romlottság, ezért Stella magában óvatosságra és figyelmességre intette magát.

Az utca, amelyen jártak kiszélesedett és egy térre vezette őket. Macskaköves tér volt, közepén egy apró szökőkúttal. Szép is lehetett volna, ha a víz nem koszos barna színben pompázott volna. Azonban úgy látszott, a szökőkúttól eltekintve ez volt a legtisztább része a városnak. A kövek tiszták voltak és fénylettek. Mintha nem is Odorban lennél.

Garrick átvágott a téren, Stella követte nagy ívben kerülve a spriccelő vizet. Körbe szemlélt, már korábban észrevette, hogy figyelik őket, most csak arra volt kíváncsi vajon az idióták meddig merészkedtek. Tartották a távolságot. Remek. 

Megállt Garrick mellett, aki időközben megtorpant egy épület előtt. Pontosabban egy fogadó előtt. A nevét hirdető tábla ott himbálózott a bejárat felett. Fekete víz fogadó.Milyen találó név. Stella vetett még egy utolsó pillantást a hátuk mögé, az emberek egyre csak közeledtek, az ő keze meg égett a penge után. Biztosra vette, hogy Garrick is észrevette őket, de szándékosan nem foglalkozott velük. Persze, mert ezek a perverzek egy nőt akartak. Kibaszott város! Amilyen hamar csak tud, elfog innen húzni. Amint Garrick megkapta, amit szeretett volna, lekaszabolja ezeket a szemeteket és elrepül innen a francba.

 - Gyere, ennél közelebb már úgysem jönnek. - Garrick hangja hirtelen feszült lett.

 - Miért jöttünk ide? - kérdezte ismét Stella.

 - Miattam. - Csak ennyi. Nyílt az ajtó, ők pedig beléptek.

Garrick kénytelen volt kitérőt tenni és eljönni erre a helyre. És Stella még csak nem is tudta, mi ez a hely. De jobb is, ha nem tudta. Csak még kellemetlenebbé tette volna a már amúgy is szar helyzetet. 

Élesen szívta be a levegőt, ahogy a hátszél feléje söpörte azt a mámorító és csábító illatot, ami Stella bőréből áradt. A kezét ökölbe szorította, majd kiengedte. Le kellett higgadnia. 

A fogadóba lépve hirtelen érte őket a csend, mintha mindenki visszatartotta volna a levegőjét. Hát nem sokszor járt erre két ilyen alak. Garrick sem szívesen jött vissza. 

Beljebb sétált, mögötte Stella kimért léptekkel követte, de ez olyan lassú lépdelés volt, akár egy becserkészésre készülő vadállat. Olyan feszült volt, hogy Garrick tudta, bármelyik pillanatban elpattanhat a húr. Lassan felemelte a kezét és lehúzta a csuklyát a fejéről. A csendet halk szisszenések törték meg. Majd egy hirtelen jött nevetés. Ismerős nevetés.

 - Már messziről érezni a bűzöd, Garrick! - szólt egy szórakozott hang.

 - Hát ebben a koszos városban elég nehéz lehet. - Stella.

Garrick felsóhajtott. Csakhogy nem volt jó ötlet, az illat úgy rohamozta meg, akár egy megvadult bika. Majdnem feldöntötte.

 - Adera, beszélnünk kell! - hallotta a hangját.

A férfi előrelépett, ki a halvány fénybe, szőke haja csillogott, azonban a szemét már nem érte el ez a fényesség. Hiába nevetett, a szeméig nem futott fel a jókedv. Sápadt kék szemeivel tekintett a démonra, majd átugrott a mögötte álló Stellára.

 - Aderaa, beszélnünk kell - utánozta imitált, mély hangon a mondatot. - Legutóbb nem akartál beszélgetni.

Azzal támadott.

Garrick előtt vörös villant, végül mást sem látott, csak dús, vörös tincseket. És az illat még erősebb lett. A révületen áthatolt a lány hangja, úgy simogatta, mint a bőrkeményedések a kezén. Súrolták, karcolták, de semmit sem viselt volna el szívesebben.

 - Velem nem kell dumálni. Úgy sem lesz mivel, ha kivágom a gégéd. - fenyegető szavak, melyek észhez térítették Garricket. 

A hely és a szavak józanító hatással voltak rá, ráadásul dühös is volt a kéretlen vágy miatt. Ezért kicsit sem kedvesen félretolta Stellát, meg a pengét tartó kezét és Adera arcába tolta az arcát.

 - Legutóbb nem voltam az, aki most vagyok.

Adera összeszűkült szemmel meredt rá, mintha azt találgatná, kivé vált Garrick.

 - Igaz, most sem vagy jobb, mint akkor voltál. Hagyod, hogy egy nő védjen meg téged.

Stella már épp mondani akart valamit, de a démon a torkára akasztotta a szavakat meg a kitörni készülő dühöngést. Morgás hallatszott, majd a férfi, akit Aderának szólítottak, ismét támadott.

Ezúttal a lány nem avatkozott közbe, hagyta hadd rendezze el ezt most a démon. Azt sem tudta először miért vetődött a férfi elé. Fogalma sem volt. Ezért most elgyengülve leült egy faszékre és együtt nézte a fogadó vendégeivel az összeröffenést. Azok szórakozva összesúgtak egymás között, mintha egy ilyen dolog mindennapos lenne a városban. Néhányan még érdeklődve figyelték is az ökölharcot, de aztán ők is visszafordultak a boruk és a beszélgetésük felé. 

Garrick és Adera több ütést is bevittek egymásnak, de nem került sor komoly harcra. Inkább csak verekedtek. Mint két fiú. Stella ugyanilyet látott két haragban lévő barát között is lejátszódni. Már várta, mikor ölelkeznek össze a végén. 

Ütés csattant, vörös és fekete vér fröccsent a koszos padlóra. De egyikőjük sem kerekedett a másik fölé. Stella biztos volt abban, hogy a démon és a másik férfi is visszafogta magát. Hogy nehogy túl nagy kárt tegyenek a másikban.

Amikor már mindketten gyenge ütéseket vittek be és lassan mozogtak, egymáshoz dőltek, míg végül véres orral és ököllel hevertek a padlón, lihegve próbáltak felkászálódni. 

Majd Adera vörös foggal felnevetett és Garrickre nézett.

 - Kérsz egy italt?

Garrick köhögött egyet.

 - Már azt hittem sosem kérdezed meg.