𝐓𝐎̈𝐁𝐁 𝐌𝐈𝐍𝐓 𝐆𝐘𝐈𝐋𝐊𝐎𝐒

ｄｏｓ

Hideg víz loccsan erőszakosan arcomba, amitől azonnal felébredek.
Homályos a tegnap este, de az biztos, hogy elraboltak.
Nem tudom hol vagyok, vagy hogy a többiek hova tűntek. Nem tudom mit akarnak tőlem.

-Csodálatos, akkor neki is kezdhetünk. -hallok egy ismerős hangot, mire felkapom fejem.

-Carlos? Engedj el Carlos, oldozz el! -könyörgök neki a sírás határán, de ő gonosz mosollyal ciccegni kezd.

-Ne hangoskodj, nem akarsz magadnak bajt. -ahogy oldalra lép, jobban szemügyre veszem a helyet, ahol egy kényelmetlen székhez kötöztek. Valami régi, koszos alagsori szobában, vagy pincében lehetek. Alig jut be egy kis fény az egér lyuknyi ablakon, így félhomályban úszik a szoba.

-Kérlek engedj el. -kezdek ismét könyörögni, és megerednek könnyeim is.

-Remélem lesz elég időd arra, hogy megtanult ezen a helyen semmit nem érnek a könnyeid. -vágja hozzám gonoszan, mire még kétségbeesettebben kezdtek sírni.
Ahogy veszem a levegőt feltűnik mennyire nagyon fáj az arcom, a fejem. Hogy mezítláb vagyok, és hogy mindenem koszos.

-Mióta vagyok itt? -kérdezem megtörten, és lábaimat kezdem nézni, melyek nem rég vidáman táncoltak a homokban -Mióta vagyok itt Carlos??!! -kiabálok rá, mikor nem válaszol.

-Ne hangoskodj cica. -fordul hirtelen felém, és állam alá helyez egy kést -Még a végén előbb végeznem kell veled, minthogy eljátaszanánk egy kicsit. -rettegve próbálom fejem elhúzni a pengétől, de ő folyton közelebb tolja. Sírni sem merek, helyette remegve próbálom türtőztetni magam -Ugye, hogy megy ez? -vigyorog, a következő pillanatban pedig kicsapódik az ajtó, és léptek töltik meg a szobát.

-Ugyan Carlos, nem illik így üdvözölni egy hölgyet. -hallok meg egy hangot, mely olyan félelmet kelt bennem, amit még soha életemben nem éreztem. Rettegek, és a saját kezem lerágnám, hogy menekülhessek.

Az alak közelebb lép, de nem merek felnézni. Egyenesen elém sétál, míg meglátom hibátlan állapotú bőr cipőjét. Fényes, drága.

-Üdvözöllek szerény hajlékomban, Sofia Ferrer. -két kezét az én két kezemre helyezi, melyek oda vannak kötve a székhez, és fájdalmasan rájuk támaszkodik -Remélem jól fogunk szórakozni. -közel hajol, és egyenesen rám vigyorog. Nick Hierro az.

-Beteg állat. -suttogom szemeibe nézve, mire váratlan pofont érzek arcomon. Sajog a szemem, a szám, fázik a meztelen talpam, és rettegek. Rettegek, hogy mit akarnak tenni velem.

-Ha mégegyszer így mersz beszélni velem, abban a pillanatban el vágom a torkod. -suttogja vicsorogva, dühtől mérgezett tekintettel -Raquel! -kiált hangosan, mely visszhangozni kezd az üres térben.

-Mi? -vágok közbe reménytelenül, és a szívem kihagy egy ütemet -Te tudtál erről? -nézek az ajtó irányába, ahol az a nő áll, akiről azt hittem a legjobb barátom lesz. Akivel új életet kezdhettem volna -Te tudtál erről Raquel? -kérdezem pityeregve, és levegő után kapok -Nem, nem nem, ez nem lehet. Miért? Miért én?-szipogok megtörten, és könnyeimtől küzködve rá pillantok. Egy csepp megbánás sem látszódik rajta.

-Annyira naív vagy Sofia. Még csak meg sem kérdezted hány éves vagyok, vagy hogy hol lakom. -néz szemembe rezzenéstelenül -A naívságod lesz a veszted. -megáll az idő, csak nézek magam elé.

-Ha befejeztétek az enyelgést akkor akár... -szólal meg Nick, de nem foglalkozok vele.

-Nem. -suttogom halkan -Nem, nem, nem. Ez nem igaz. -magamhoz beszélek, és abban a pillanatban, ahogy ott állnak körülöttem, ahogy néznek, ahogy bánnak velem, hirtelen elönt a pánik, és menekülni akarok.
Minden áron -Segítség! -kiabálni kezdek, mire mindhárman ugranak. Azt mondják hiába kiabálok itt senki nem hall, de nem adom fel.

Rángatózni kezdek a székben, mire az velem együtt mozdul. Egyre csak kiabálok, sőt már ordítok.

-SEGÍTSÉG!!! Ez nem igaz! Ez nem, nem, ez nem lehet... -Üvöltök, és hiába dugja Carlos ismét nyakamhoz a kést, nem állok le. Addig rángatózok, míg felborulok a székkel, miközben felsebzem a pengével nyakam. Irtózatos fájdalom uralkodik el rajtam, de csak akkor jön a tetőpont, mikor Nick a földön fekve hason rúg.

És újra.

Egészen addig, míg már nincs erőm ellenkezni.
Olyan fájdalmaim vannak, melyeket még sosem tapasztaltam. Megadóan sírok, de azt is erőtlenül, nyöszörögve. Fáj minden mozdulat, minden levegő vétel.

-Meg foglak tanítani, hogy ha én beszélek te kussolsz, és ha azt mondom fejezd be, akkor te egy szó nélkül befejezed. -vicsorog rám, én pedig teljesen feladom. Azt tesznek velem amit akarnak, csak minél előbb legyen vége.

-Miért vagyok itt? -kérdezem sírva, mire mindhárman össze néznek.

-Tudjuk kinek a lánya vagy Sofia. A családod minden bűnéért meg kell fizetned.

Lehunyom szemem, és próbálok felébredni az álomból, ahogy eddig is tettem. De most nem változik a környezet, ugyanaz a hideg kő szorít magához, ugyanaz a három ember néz rám.

Tudják kinek a lánya vagyok, mindent megszerveztek.
Így anyám után nekem is bele kell halnom apám bűneibe, melyek létezésérő sokáig nem is tudtam.

︾
Köszönöm, hogy elolvastad!

Mit gondolsz, milyen ember az, aki ilyen módon bánt egy nőt?
Mit kellett Sofia apjának tennie, hogy ilyen árat keljen érte fizetnie?