𝐓𝐎̈𝐁𝐁 𝐌𝐈𝐍𝐓 𝐆𝐘𝐈𝐋𝐊𝐎𝐒

ｃｕａｔｒｏ

Ma megtanultam, hogy az igazságnak néha nincs más rendeltetése, csak hogy bántson. Az igazság gyümölcsöző, az igazság halálos.

Minden áron megtalálja a módját, hogy tönkre tegyen.

-Mondanám, hogy jogodban áll hallgatni, de ebben az esetben minden meg nem válaszolt kérdésért egyel kevesebb köröm lesz a kezeden. -Nick az asztal túlsó oldalán ül, előveszi telefonját, és ránéz az időre  -kezdhetünk.

Mellém lép két ismeretlen férfi, de náluk nem fegyver van, hanem harapófogó. Nyüszíteni kezdek, rángatom kezem, de nem tudok szabadulni.

-Ne erőlködj, hamar végzünk. -az előttem ülő is előveszi fegyverét, majd miután ki biztosította, az asztalra helyezi maga mellé.

-Ne tedd ezt kérlek. -nézek rá, de ő apró mosolyt ejt.

-Nem fog bajod esni Sofia, ha válaszolsz a kérdéseimre. -az ajtó hirtelen kinyílik, és még egy alak lép be.

-Főnök. -bólint a földet bámulva, majd a többi fegyveres őr mellé áll.

-Csodálatos. -mosolyog Nick -Apám szabad kezet adott veled kapcsolatban. Mit szólnál ha minden körömért cserébe, kapnál egy golyót? -rémülten nézek rá -Mond csak Sofia, mikor is halt meg az anyád? -tekintete gonosz, élvezi a szenvedésem.

-Három hónapja. -felelem halkan.

-Igen könnyen túlléptél, ha ide jöttél új életet kezdeni. Nincs bűntudatod?

-Miért kellene, hogy bűntudatom legyen? -döntöm kissé oldalra fejem, de ő rezzenéstelen arccal felém biccent. Azonnal bal kezem után kapnak, de még mielőtt ujjamhoz érhettek volna, felkiáltok -Apám a bűnös! -ujjaival jelez, mire megállnak -Mindent akkor tudtam meg, mikor anya meghalt. Hinned kell nekem.

-Hogyan halt meg anyád? -ujjaival állára simít, majd meg támaszkodik az asztalon -Hogyan lehet az, hogy egy szörnyeteg felesége könyörületesebben hal meg? -nyugodt hangja vérszomjjal van fűszerezve -És hogy lehet, hogy egy szörnyeteg lánya még mindig él?

-Anya nem..

-Sofia arra válaszolj amit kérdeztem! -figyelmeztet egyre feszültebben, én pedig kénytelen vagyok lenyelni gondolataim.

-Miután apa meghalt, anyát a házunkban támadták meg, én nem voltam otthon, későn értem haza. Mikor láttam a betörés nyomait, nem mertem bemenni. A saját szememmel nem láttam, de azt mondták rengeteg sérülése volt. Hogy a feje..

-NEM! -üvölt hirtelen az asztalra csapva Nick, mire megugrok -Ebből egy szó sem igaz! -kiabál felém -Tudod hogy halt meg? -kérdi dühösen, majd saját mellkasát kezdi bökdösni -Az én embereim ölték meg. Azt az utasítást kapták, hogy adjanak le egy lövést rá. -könnyezve hallgatom, és ismét le játszódnak fejemben az aznap este történtek -Gyors halált halt, érted? Tudod mit érdemelt volna? -suttog, majd felállva az asztalra támaszkodik, és mérges szemekkel néz felém -Hogy ugyanúgy szenvedjen mint az én anyám. Hogy megverjék, a körmeit letépjék, hogy addig szúrják amíg lélegzik. És a végén, mikor már nem is él, megszégyenítség egy utolsó golyóval egyenesen a fejébe. -szavai fröcsögnek a teremben, minden bent lévő csendben, félelemmel hallgatja. Én pedig nem tudok megszólalni -Te is azt érdemelnéd, hogy úgy járj ahogy az öcsém. -látom ahogy mindenki kellemetlenül mozogni kezd, de a csend még mindig fullasztó.

-Ki volt valójában az apám? -kérdezem félve, de muszáj tudnom, ki képes ilyen pusztításra.

-Az apád Sofia, a valaha volt legnagyobb ellensége a családomnak. -feleli komoly hangnemben -A te apád ölte meg az anyámat, és az öcsémet is. Egy gyilkos az apád Sofia, egy kegyetlen bűnöző. -alig bírok ránézni, forog a világ körülöttem. Az nem lehet, hogy ennyi évig hazugságban éltem -És tudod mi a legjobb? Hogy meghalt, mert így a te segítségeddel átvehetem, a hozzá tartozó maffiát, minden területtel, és veled együtt. -bólogat mosolyogva, de ez őszinte mosoly -És te magad fogod apád minden rád hagyott vagyonát átadni nekem.

-Rendben. -felelem megadóan, azt hiszem megleptem -Meg adok mindent, ha engem elengedsz.

-Nem. -rázza a fejét, és felém bök ujjával -Te, te itt maradsz ezen a területen, és viseled apád bűneinek következményeit. -hirtelen feláll, és ezzel a lendülettel az ajtó felé igyekszik. Nem szólok utána, nem ellenkezek, mert tudom, hogy felesleges.

Mindenféle erőlködés nélkül hagyom, hogy karomnál fogva elvezessenek. Minden lelassul, csak az elhangzottak jelennek meg újra a fejemben. De minden mondat, ami Nick szájából elhangzott, szúró fájdalommal vési be magát szívembe.
Az oldalam sajog, érzem, ahogy arcom csupa vér, és könny. Érzem a meztelen talpam alatt finoman ropogó, milliókat érő fa padlót.
De nem érzem a testem, mintha nem is én irányítanék. Mintha, mintha...

Elsötétül előttem a kép, nem sokra rá tompa puffanást hallok.

︾
Köszönöm, hogy elolvastad!

Utáljuk Nick-et?