As Fiery as Marble - Tüzes, akár a márvány

Igazából sosem volt

- Egyszer volt, hol nem volt...

- Ne így kezdd! – róttam meg.

- Miért? – nézett rám Blanka értetlenül.

- Minden mese így kezdődik, és mindegyik ugyanolyan. Három szegénylegény, vagy három királylány... Öreg király, fele birodalom... Eltaláltam?

Tudtam, hogy igazam van, de a kilenc éves kishúgom ezt sose vallotta volna be. Megrázta a fejét.

- Nem! Nem találtad el. Elkezdem még egyszer. Tehát egyszer volt...

- Megmondtam, hogy ne így kezdd! Ezt nem írom le.

- Talán kezdjem úgy, hogy „egyszer talán volt, de igazából sosem volt"? – háborodott fel Blanka. Elgondolkodva rágcsáltam a tollam végét.

- Nem rossz. Már le is írtam. – azzal felfirkantottam a félmondatot a nyomtatóból kiszedett lapra. – Már hét szó megvan. De ez még kevés. Folytasd!

- Nem tudnám olyan jól mesélni, mint te. Inkább csak a lényeget mondom el, te meg megírod.

- Ezer örömmel. Szándékozol elkezdeni?

- Hogyne. Legyen olyan, hogy életre kelnek a könyvborítók! Mondjuk Rumini összekeveri Dorothy-t az Ózból és Alice-t az Alice Csodaországbanból! Harry Potter közben összebarátkozik a Kisasszonyokkal, Hamupipőke elmeséli a sztoriját Csipkerózsikának, aki elalszik rajta unalmában. Aranyhaj meg a haján ülve hintázik Mátyás király orrán, és...

- Nincs valami kevésbé mozgalmas?

- Lássuk csak... mit szólnál ahhoz, ha ősszel parádéznának a falevelek? Nagy bulit csapnának, iszogatnák a fenyőgyantát, amikor belépne egy fenyőág, aki, ugye, örökzöld. A színes falevelek meg irigységből kipenderítik a buliról, ő meg szomorúan caplat vissza a fenyőfa mamájához...

- Mondom, kevésbé mozgalmas!

- Ne már, ezek tök jók! De ha nem tetszik, írj a matek és az irodalom küzdelméről! A matek hatványokkal támad az irodalomnak, aki rímpajzzsal védekezik!

- Te honnan tudod kilenc évesen, hogy mi az a hatvány?

- Belenéztem a matekkönyvedbe, de gyorsan rájöttem, hogy az nem matek, hanem kínai.

- Csodás. Van még ötleted, hogy miről írjak?

- Mit tudom én! Mama is mondta, hogy ne ékeskedj más tollával!

- Nem ékeskedek, csak valami ötletet adj, mert eddig hét szót írtam, és azt is te találtad ki!

- Az én bajom, hogy nincsenek ötleteid?

- Vannak, csak ihletem nincs.

-„A gyerek és a beszélő panda". – tűnődött – Ehhez mit szólsz?

- Miről szólna?

- Egy öregemberről és egy néma csimpánzról. Szerinted?

- Jó, felejtsük el!

- Legyen egy gólya, ami a hóban szaladgál!

- Miért pont gólya?

- Ejnye, mennyi kérdés! Azért, mert a gólya melegkedvelő madár.

- És hogy kerül a hóba?

- Nem szóltak neki, hogy délre kell repülni. Otthon hagyták, mint a Reszkessetek betörőkben.

- Nem szeretem azt a filmet.

- De a gólyákat szereted, nem?

- Igen, de... á, hagyjuk! Egyéb ötlet?

- Nincs több ötletem. Viszont megéheztem valami édességre. Te?

- Nem, kösz. Meg kell írnom ezt a mesét, csak nem tudok hozzákezdeni.

- Már hozzákezdtél. – mutatott rá Blanka.

- Akkor folytatni nem tudom. – hagytam rá.

- A fagyitól majd megjön az ihlet. Gyere!

Sóhajtottam, aztán felálltam és kivettem a vaníliafagyit a fagyasztóból. Aznap hangzott el a húgom megmosolyogtató életbölcsessége, ami úgy szól, hogy „az írás megvár, de a fagyi elolvad". Lehet, hogy ez lesz a mesém címe.

Ezt a régi novelláim közt találtam, és elég találónak érzem, mivel, ahogy ennek a kis párbeszédes novellának a főszereplője, én is meglehetősen ötlet híján vagyok. Bár ő annyival előrébb van nálam, hogy van húga. Nem mintha ez számítana, neki se segített sokat az írói válságban.