Ez a pillanat valahogy fájón nosztalgikus.
Elég sötét és elcsépelt ahhoz, hogy unjam.
De ők élvezik, ez kissé komikus.
Én meg megint beleragadtam.
Mikor jönnek rá, hogy nincs hatalmuk egymás felett?
A vitát nem az nyeri meg, aki hangosabb.
Ezt a harcot senki nem nyeri meg.
Ez másabb nem lesz, csak kicsit poshadt.
Én csak menekülni akarok valahová,
Ahol hajszálnyit tompábban hallom őket.
Válhatnék füstté, kósza álommá.
Úgy nem érhet el ez a rettenet.
De amíg ez nincs meg, be kell érnem azzal,
Ami talán meg nem ment, viszont megvigasztal.
És üdvözlöm újra a fakó billentyűit,
Én hallom, ők nem, hangjuk tompul egy kicsit.
Hangosabban játszom, hogy magamat nyugtassam,
És, hogy a hangjukat valahogy elnyomjam.
Szavakat formálok, csak egy apró vershéj.
Újabb fásult iromány, keserédes tökély.
A zongora elhallgat, most már teljes csend van.
Elhalt már a vádló hangjuk, egyedül maradtam.
A finálé még hátra van, s tudom, gyáva dolog ez,
De csak befogom a fülem, mikor az egyik sírni kezd.
Eléggé elvagyok azzal, hogy a régebbi irományaimat posztoljam. Szerintem így próbálom motiválni magam az írásra.
DU LIEST GERADE
As Fiery as Marble - Tüzes, akár a márvány
Kurzgeschichten"Megvárom, amíg elolvasod az utolsó sorokat. Amíg visszapillantasz, de csak egyszer, többször nem." Verseim, novelláim, új címmel és borítóval.
