As Fiery as Marble - Tüzes, akár a márvány

Álmatlanság

Minket alkonyatig nem érint

Az éjjel s a nappal harca.

Csak várunk, amíg ránk mosolyog

Az álomtündér kedves arca.

Álmot a szemünkre szór, s egy

„jó éjt"-et a fülünkbe súg.

Csak ekkor rejlik fel előttünk

Az a titkos, valótlan út,

Mely az álmainkba visz, kísérve,

Hogy megtaláljuk azokat.

Amiket nem láthatják az olyanok,

Kik lopva ébren maradnak.

Vagy várják, hogy jöjjön a tündér,

Várják, míg el nem jön a hajnal.

Ameddig el nem tűnik a Hold,

S kezdődik megint a nappal.

Remélik, hogy az álomhozó

Nem csak őket felejtette el.

Hogy e sors nem csak nekik jutott,

S más sem tudott aludni éjjel.

És mikor újra eljön az este

A drága remény szívüket elönti.

Hiszen nem történhet meg még egyszer!

A tündér őket megint el nem felejti!

S míg lelkesen várnak az álomra

A selymesen simogató sötétben,

Egy pillantás, s a tündér tovaszáll.

Hadd maradjanak egész éjjel ébren!

A helyzet teljesen reménytelen.

Órák telnek el, mire ez kiderül.

S éveknek tűnő percek, mire

Már megőrülnek a csendben egyedül.

„Aludni akarok és álmodni!"

Ordítják, üvöltik némán a sötétbe.

Amely rég ringatott, most fojtogat,

S az ember tűnődik, életben marad-e?

Az egykor ölelő karok szívébe

Pánikot, csontjaiba hideget pumpálnak.

A tündér már messze jár, így végleg

Rááll, hogy hiába várja az álmokat.

Majd, hogy az évszázadoknak tűnő órák

Gyorsabban teljenek éjnek éjjelén,

Hogy az idő ne múljon hiába,

Verseket költenek. Akárcsak én.