Csak hallgatom a zongoradarabokat,
Amiket én sosem tudnék eljátszani.
És olvasom azokat a verseket,
Amikhez hasonlót se tudnék írni.
Megint átkoz, hogy sosem ígérek semmit.
Másnak talán nem, de magamnak illene.
Még akkor is, ha mindig csalódást okozok.
Nem mintha bárki ilyesmit észrevenne.
Lopott versek, lopott hangok, lopott szavak.
Éjjel-nappal, szememben éltemet sem látni.
Valami mást akarok, valami újat,
De nem értem, nem tudom lefordítani.
Nem tudok választani, sem továbblépni.
Csak egy métert kellene, talán egy felet.
De még csak a tükörbe sem tudok nézni.
Onnan hátralépni mégis hogyan lehet?
Eddig öntöttem magamból a verseket,
Mind egyforma, színes, tündéri és pocsék.
Varázs- és kamuszagú semmi az összes,
Csak édes, émelyítő, üres kotyvalék.
Egy kissé fásult nosztalgiát keresek.
Olyat, ami végre jobban hasonlít rám.
Még nem veszett el, eltemettem magamban.
Helyét átvette más, ezért van halálán.
Ezért olvasgatom a régi verseim.
Hiszen megoldásnak úgyis kell lennie.
Olyan az egész, mint egy sudoku-játék:
Megoldható, csak valamit nem veszek észre.
Hova jutok ezzel? Messze biztosan nem.
De egy fél lépést teszek, talán többet is.
Azt akarom, hogy egy apró foszlány, bármi,
Maradjon belőlem, ha elporladok is.
Mert ha megmarad a sok álom és gyönyör,
És később emlék marad csak a hangomból,
Ha eltűnik az, ami engem "Énné" tett,
Ki tudja majd, milyen voltam igazából?
Utószónak annyit (mert még rövid a vers):
Hogyha néhány mondat, néhány sor kéne még,
Bennem van az összes, és hogyha leírom,
Ami a papíron van, sosem lesz elég.
ESTÁS LEYENDO
As Fiery as Marble - Tüzes, akár a márvány
Historia Corta"Megvárom, amíg elolvasod az utolsó sorokat. Amíg visszapillantasz, de csak egyszer, többször nem." Verseim, novelláim, új címmel és borítóval.
