PLAY WITH FIRE → HYUNLIX

⤷ 08. Nyolcadik fejezet ❆

[...]

A gyomromból már nem volt minek jönnie, hiszen egy falatot sem ettem tegnap óta, a reggel eltüntetett energiaital legnagyobb része pedig már az első körben távozott. Csak némi nyálat és gyomorsavat sikerült kipréselnem magamból, de a folyamatosan gyötrő inger nem akart múlni. A vécékagylóra támaszkodva felküzdöttem magam egy kényelmetlen pózba, hogy elérjem a falba épített billenő kapcsolót. Eltűntettem vele a kitartó munkám eredményét, mielőtt újra elsöpört volna a rosszullét következő hulláma.

- Felix, minden rendben? - hallottam meg a mosdó bejárata felől a fájdalmasan ismerős hangot, amit abban a pillanatban a lehető legtávolabb szerettem volna tudni magamtól.

- Semmi gond, tanár úr, kézben tartom az ügyet. Vigyázok rá, nyugodtan visszamehet a terembe.

Jisung hangja meglepett, és sürgető volt, hiszen ő sem számított rá, hogy utánunk jön, ez pedig abszolút nem segített a helyzetemen. Azonban nem úgy tűnt, hogy Hyunjint ez egy cseppet is foglalkoztatta volna, hiszen teljes mértékben ignorálta a barátom, és kikerülve őt, hosszú lépteivel már mellém is ért.

Szabad kezemmel, amelyikkel nem magamat támasztottam, hogy ne boruljak el a padlón, hajkoronámat próbáltam meg a lehető legtávolabb tartani a számtól. Természetesen pont olyan hosszú volt, hogy a lehető legrosszabb pillanatban a lehető legjobban útban legyen, amikor még hátrakötni sem tudtam, ugyanis az egyetlen hajgumi, amit magammal hoztam, az a teremben lévő hátizsákom aljában pihent.

- Ne tegyél úgy, mint aki aggódik, semmi szükség rá - nyögtem neki a választ, amikor kicsit össze tudtam szedni magam két öklendezés között.

- Nem teszek úgy, tényleg aggódom - guggolt mellém a hátamra simítva, mire én a másik irányba fordítottam a fejem. Nem akartam, hogy így lásson.

- Menj innen, ez undorító. Az előbb hánytam, és mindjárt megint fogok - fintorodtam el.

- Nem undorító, mert nem jókedvedből görnyedsz itt. Nem vagy jól, és ez elég indok, hogy ne undorodjak - közölte határozottan, de ugyanakkor nyugalmat erőltetve hangjába. Éreztem, hogy idegessé tette a tehetetlenség.

Tompán érzékeltem, hogy valamivel matatott mellettem, majd a következő pillanatban elhúzta fejemtől a kezemet. Kizökkenve kaptam rá összezavarodott pillantásom. Hosszú ujjaival fürtjeimbe túrt, hogy eligazítsa őket az útból, majd az inggallérja alatt fekvő hullámcsatok egyikével elcsatolta a rakoncátlan tincseim.

- Khm... kösz' - köszörültem meg kínosan a torkom, és inkább visszafordítottam a fejem a másik irányba. - És most az a terv, hogy itt fogsz nézni ahogy folytatom?

- A terv valami olyasmi volt, hogy valahogy megpróbálok segíteni.

- Hát, mivel hányni nem tudsz helyettem, így nem hiszem, hogy ebben a pillanatban sok hasznodat tudnám venni.

- Ha már vissza tudsz feleselni, biztos nem fogsz menten elpatkolni a wc-n támaszkodva, szóval ez egy kissé megnyugtat.

- Elég fura perverzióid vannak, ha egy ilyen helyzet bármennyire is meg tud nyugtatni.

- Fura perverzióim mással kapcsolatban vannak, de most próbáld meg összeszedni magad egy kicsit, hogy le tudjalak kísérni az orvosiba.

- Gondolom, erre most nem lenne túl helyes kíváncsinak lenni, de remélem tisztában vagy vele, hogy erre később még visszatérünk, ha már nem szeretne kiszállni belőlem a lélek.

- Aki kíváncsi, az hamar megöregszik - bökött incselkedve finoman az orromra. Felállva mellőlem kisimította a guggolástól meggyűrődött nadrágját, és kilépett mellőlem a fülkéből. - Kintebb megvárunk, ha segítség kellene azonnal itt vagyok.