PLAY WITH FIRE → HYUNLIX

⤷ 07. Hetedik fejezet ❆

[...]

Az igazgató ezúttal sem teljesítette túl sokáig osztályfőnöki kötelességeit, és egyedül hagyva minket Hyunjinnel, elindult az útjára, hogy felkészüljön a megnyitóbeszédre. Az osztályban eluralkodott a hangzavar, ahogy mindenki összesúgott a körülötte ülővel, megjegyzésekbe vagy találgatásokba bocsátkozva az új tanárunkról. A férfi egy ideig hagyta, hogy idővel maguktól lenyugodjanak a kedélyek, hiszen az érkezése rendesen felkavarta az állóvizet.

A tanári asztal elé lépett, fenekével nekitámaszkodva kulcsolta át lazán karjait maga előtt. Kifejezéstelen arccal pillantott végig az osztályon, azonban mielőtt hozzám ért volna tekintete, visszakapta fejét a másik irányba. Talán neki is kapóra jött, hogy nem kellett egyből belekezdenie az órába, így ő is észrevétlenül összeszedhette magát.

Az első sokk után végre volt időm kicsit jobban szemügyre venni a férfit, míg ő nem rám figyelt. Fekete, tökéletesen beállított tincsei vállát súrolták. Bőrén alig észrevehetően pihent egy vékony réteg alapozó, a szeme gyönyörű vonalát pedig enyhén kiemelte egy sötétebb púderrel. Telt ajkait hidratáló színezte meg halvány rózsaszínre, amit legszívesebben lecsókoltam volna róla. Hirtelen kiszáradt az én szám is, és ezzel pedig elérkezett a pillanat, amikor határozottan meg kellett erőltetnem magam, hogy ne gondoljak semmi illetlenre, amitől még ennél is rosszabbul érezhettem volna magam.

Pillantásom nagy nehezen lejjebb vándorolt. Tökéletes felsőtestét egy bő, fehér ingbe bújtatta, minek ujjait könyékig feltűrte. Az ing szabása távolról sem volt unalmas, a textúrája feldobta az egyszerű szettjét. Gallérja alá néhány hullámcsatot tűzött, ha esetleg szüksége lett volna rá, kéznél legyen. Felső két gombja kipattintva engedett rálátást kulcscsontjára, az alját pedig lazán betűrte a nadrágja derekába. Alulra egy egyszerű fekete öltönynadrágot választott, egy szintén fekete lakkcipővel és egy hangsúlyos övvel a derekán. Hosszú ujjain gyűrűk sorakoztak, csuklóján az Apple Watch, és a fülébe helyezett csillogó ékszerekkel sem fukarkodott.

Ezen a férfin valahogy minden túlságosan a helyén volt. Minden ruhadarabja és kiegészítője tökéletesen hozzá passzolt, ha akartam volna sem találhattam volna benne hibát. Az elmúlt napokban azt hiszem talán ezredjére futott át fejemben a gondolat, hogy ez a férfi egészen biztosan csak az én elmém szüleménye lehetett. Egy emberi lény nem lehetett ennyire tökéletes, szóval szombaton minden bizonnyal túlságosan beverhettem a fejem, hogy még azóta is a mellékhatásai gyötörtek.

Az érzékeim még némileg tompák voltak, mikor a kedvenc hármasom egy emberként fordult felém. Az arcuk mindent elárult, hiszen az övéken is a zavart döbbenet pihent meg, ahogy próbálták helyükre tenni a részleteket. Felváltva pillantottak vissza az új tanárunkra, elidőzve rajra, vagy éppen rajtam, csendben elmerülve gondolataikban.

- Ez... Ez az akire gondolok? Mondd, hogy nem - suttogta Seungmin, aki először jutott szóhoz.

- Azt hiszem, már megint én szoptam be - nyögtem magam elé suttogva, teljesen megsemmisülve.

Ujjamat tördelve próbáltam pótcselekvésbe menekülni. Jobban a fejemre húztam a kapucnim, hogy véletlenül se vehessék ki elgyengült pillantásom, és elrejthessem azt a szemem sarkában ülő kósza könnycseppet, amit a csalódás szeretett volna kikényszeríteni belőlem. Halkan szipogva parancsoltam magamra, hogy azonnal abba kell hagynom, hiszen ezt az egészet már megint saját magamnak köszönhettem, amiért hagytam, hogy egy kicsit újra elhiggyem, talán egyszer majd nekem is járhat egy szeletnyi boldogság. De ha valaki a padlón van, nem akkora bűn, ha egy cseppnyi szeretet reményében egy apró talánba kapaszkodva táplálja a szívében kialudni készülő reményt, nem? Tényleg nem vagyok rá méltó?