COLD AS ICE ✓

• 27. rész •

𝑫 𝑬 𝑳 𝑰 𝑳 𝑨 𝑯

•

– Delilah!

Elkapom Alex-szet, aki a fogadás utáni partin olyan sebességgel fut hozzám, mint a rakéta.

– Szia kisember – ölelem szorosan magamhoz, és megpuszilom a feje tetejét.

– Hiányoztál – néz rám hatalmas szemeivel. – És apának is, aki egyébként nélküled totál elviselhetetlen.

Hangosan felnevetek.

– Hiányoztál nekem is, nagyon – ölelem újra magamhoz. – Bocsáss meg, hogy ennyi ideig távol voltam, de úgy hallom anyukáddal jól megvoltál.

– Egy ideig még a városban volt. Múlt héten utazott tovább – magyarázza. – Készítettem új makettet és rajzokat. Átjössz valamikor hozzánk, hogy megnézd?

– Persze – borzolom fel a haját.

Alex amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan megy is, hogy tovább játsszon a többi vendég gyerekeivel a sarkon kialakított rögtönzött gyerek barát zónában.

Amikor felegyenesedem, körbenézek a csodás, díszes teremben. A lampionok és fényfüzérek lágy fényt vetnek a parkettre, ahol szebbnél-szebb ruhákban táncolnak az emberek. Monique és Cage azt kérdezgette tőlem, hogy hol a partnerem. Hát... nem éreztem helyesnek, hogy elhozzam azok után az üzenetek után, amiket Nate-től kaptam, na meg a rögtönzött szerelmi vallomásról ne is beszéljünk. Rengeteget gondolkodtam.

Mindenen, amit mondott, és azon, mennyire őszintén hatott. A kitartó hajszán az elmúlt napokban. Mégis valami most sem világos. Miért zárkózott el tőlem akkor?

Tekintetem a színpadra siklik, ahol meglátom Nate-et, amint megkocogtatja a mikrofont. Csodásan kidolgozott teste sötét öltönybe burkolva. Attól félek, hogy a nyálam lecsöppen a padlóra a látványtól. Megköszörülöm a torkomat, és belekortyolok a pezsgőmbe.

– Jó estét – szólal meg. Mély, tónusos hangja betölti a teret, és megállítja az emberek mozgását. – Tudom, már mondtam köszöntőt, de ez most egészen más lesz. Köszönöm az ifjú párnak, hogy engedélyt adtak – vigyorodik el, de arca azonnal ellágyul, amint meglát engem. – Tudom mi az igaz szerelem. És az, ami Mon és Cage között van, az az. Őszintén bevallom, mindig is irigykedtem rájuk, egészen addig, ameddig be nem toppant az életembe egy lány – mosolyodik el. – Első pillanattól fogva nem kedveltem, mert tudtam, hogy felfogja forgatni az egész világomat. Így is lett, én pedig nem bántam. Szépen lassan beleszerettem, és teljesen a rabjává váltam. Aztán megtörtént a katasztrófa – komorul el. – Megsérültem. Aki ismer, az tudja, hogy nehezen viselem. És nem azért mert titkolnék bármit is, hanem nem bírom, ha gyenge vagyok, vagy mások terhére válok. – Aztán rám néz ismét. – Azt hittem, teher vagyok, és rettegtem, hogy magammal húzlak a mélybe. Te annyira fényes vagy, és vidám. Olyan, mint a nap, vagy éjszaka a legfényesebb csillag. Attól féltem beárnyékollak, és egy seggfej voltam, amiért ellöktelek magamtól. Féltem, utáltam, hogy rád szorulok, mert megszoktam, hogy a kezemben tartom az irányítást, és én segítek másoknak, de most már tudom azt, nem gáz, ha néha elesünk és gyengék vagyunk. Mert ha te ott vagy – sóhajt fel. – Akkor a leggyengébb pillanatban sem vagyok tehetetlen. Bocsáss meg, hogy ennyire későn jöttem rá. Tudom, te olyan lány vagy, akire érdemes várni, de fennáll a veszélye annak, hogy valaki hamar lecsap a kezemről. De nem érdekel, mert itt vagyok, és készen állok arra, hogy harcoljak. Mert te megéred!

A könnyek végigfolynak az arcomon, én pedig megérem letörölni magamról, miközben figyelem, ahogy Nate lesétál a színpadról. Az emberek tapsolnak, aztán újra felcsendül a zene, és a táncolók folytatják a mozgást a parketten. Nate ott áll a szélén, idegesen, kissé zavartan ütögeti kezét a combjához, én pedig teljesen elolvadok a látványra. Annyira kiszolgáltatott, elesett, és most már értem. Pont ezt a részét akarta elrejteni előlem, mert félt.

Lábaim mozgásnak indulnak. Átszelem a köztünk lévő távolságot, és amikor meglát, felegyenesedik, szemei pedig felragyognak a fényekkel teli teremben. Aztán megállok előtte.

– Delilah, én...

Lábujjhegyre állok, kezeimet a tarkójára csúsztatom, és lehúzva magamhoz megcsókolom. Szinte egyből belesimul az érintésembe, és szorosan magához ölelve elmélyíti a csókot, miközben egy mély morgás feltör a mellkasából. A nedvesség végigcsurog az arcomon, ahogy újra érzem azt a felemelő érzést, amit annyira hiányoltam az elmúlt hetekben.

Eltávolodok tőle, ő pedig kábán mered rám.

– Nincs több hazugság – jelentem ki zihálva. – Nem zárhatsz ki, oké? Ígéred meg, hogy mostantól mindig mindent őszintén megbeszélünk egymással.

– Ígérem – bólint határozottan, majd az ujjai a hajamba mélyednek, és visszahúz magához. – Annyira szeretlek – suttogja az ajkaimra. – És annyira kurvára hiányoztál.

– Én is szeretlek – vallom be.

Az a mosoly, amit rám villant, megér minden harcot, beragyogja minden napomat.

– Alex a nagyszüleinél alszik.

– Szóval?

– Gyere velem haza! – néz rám esdekelve. – És ígérem még százszor bebizonyítom neked mennyire szeretlek.

– Benne vagyok – suttogom ajkaira, és újra megcsókolom. 

– Várj - hajol el tőlem. – Van valakid? Mondta Zoe, hogy valami sráccal találkozgatsz és vele jöttél volna ide. 

- Csak egy barátom - nyögök fel. – Mikor lettetek ti Zoe-val ekkora cinkos társak?

- Amióta rájöttem, hogy életem legnagyobb hibája az volt, hogy elengedtelek

Tökéletes válasz...