COLD AS ICE ✓

• 9. rész •

𝑫 𝑬 𝑳 𝑰 𝑳 𝑨 𝑯

•

Büszke vagyok magamra. Az, hogy ennyire jól tartom magam Nate-el szemben, még az én számomra is igencsak meglepő. Meghúztam a csók és a közös reggeli óta egy határozott vonalat kettőnk között, amit nem léphetünk át Alex és a munkám érdekében sem. Mégis azt érzem, Nate pofátlan módon szeret játszani velem, és alig várja, hogy megtörjem. A pasas nem fair játékos, ez már biztos. Mindent kitalál annak érdekében, hogy minél többet lássam őt izzadtan, edzetten. Minden lehetőséget kihasznál, hogy lássam ő játszani a jégen, amivel próbál levenni engem a lábamról.

A hátsó udvaron festek Alex-szel, és éppen a kezeinket kenjük be festékkel, hogy azzal alkossunk formákat a hatalmas fehér lapon. Úgy gondoltuk rekreáljuk Nate egyik hokis képét, csak éppen nem jégkorongozót ábrázol az alkotás, hanem egy újfajta Godzillát.

Gondolataim tárgya ezt a pillanatot választja arra, hogy kilépjek a nyitott üvegajtón keresztül, egy bögre kávéval, és egy pohár narancslével.

Hátrapillantok a vállam felett. Nagy hiba!

Edzésről jön, és azt a fránya szürke melegítő nadrágot hordja, amiben annyira fantasztikus a hátsója. Igen, párszor megfigyeltem már. Fekete kapucnis felsője alatt kidagadnak karizmai, én pedig nagyot nyelek. Még szerencse, hogy napszemüveg van rajtam, legalábbis az lenne, ha nem bámulna rám vigyorogva, mintha éppen rajta kapott volna valami rosszaságon.

Basszus, talán kifojt a nyálam?

Visszafordulok a festményhez, és észrevétlen mozdulattal megtörlöm gyorsan a számat.

- Sziasztok gyerekek, hogy telik a délután? – szólal meg szórakozottan a hangja.

Gyerekek... Akkor bezzeg nem voltam az, amikor a nyelvét ledugta a torkomon a múltkor. Még akkor sem, amikor álmában hozzám dörgölte a farkát...

Odanyújtja nekem a bögrét, míg a narancslevet Alexnek adja. Meglepetten vonom fel a szemöldököm, és amikor belekóstolok, apró mosoly bujkál a szám szegletében, mert tényleg megjegyezte hogyan iszom a kávét. Egy kicsit, de csak kicsit talán, végigárad a melegség a mellkasomban.

- Hát ez meg micsoda? – kérdezi mosolyogva Nate, miközben az alkotásunk felé biccent.

- Te – válaszol őszintén a kölyök, én pedig elvigyorodom, Nate szörnyülködő arckifejezésén.

- Haver, nem lehetek jó apa, ha ilyennek látsz.

- Erős vagy és rettenthetetlen apu – mondja büszkén Alex. Istenem, mindjárt tócsává válok, annyira édesek.

- Figyelj csak – biccent felém. – Arra gondoltam, este áthívom két csapattársamat, hogy megnézzük a Pittburgh Pingvinek meccsét a Rangers ellen.

- Elvigyem Alex-szet?

- Nem – rázza meg a fejét. – Hé, kisöreg, biztos, hogy átakarsz menni Doug-hoz, ahelyett, hogy velünk, férfiakkal néznél meccset? – kérdezi, pedig pontosan tudja a választ. Alex az osztálytársával akar pizsamapartizni, ebben teljesen biztos vagyok.

- Ez ugye beugratós kérdés? – néz fel rá a szavaival mondva „ivadéka", miközben viccesen felvonja egyik sötét szemöldökét.

- Reménytelen. Nem lesz hoki rajongó belőle – sóhajt fel színpadiasan Nate. – Szóval arra gondoltam, hogy kivehetnéd az estét – pillant rám.