COLD AS ICE ✓

• 25. rész •

𝑫 𝑬 𝑳 𝑰 𝑳 𝑨 𝑯

•

– Csodaszép vagy – néz végig rajtam Zoe, miközben a szemeit törölgeti.

– Ez csak egy próbavacsora – nevetek fel. – És egy sima selyemruha van rajtam, amit múltkor a buliban vettem fel.

– Ó, igen, ahol az a csini baseball sapis srác rád hajtott...

– Ő Jake, és a tanszéken tanul, nem hajtott rám – forgatom a szemeim. – Csak beszélgettünk.

– Határozottan megakart dönteni!

– Jézusom, Zoe!

Jake régi jó barát, és kedvelem, de semmi több. Tudom, hogy ő sem gondol bele többet, ezért kértem meg végül, hogy legyen a kísérőm Monique és Cage esküvőjére. Volt egy felesleges helyem, és... ha őszinte akarok lenni, nem akarok egyedül menni. Félek, hogy kizárva érzem majd magam a bandából azok után, hogy Nate-el vége.

A fenébe. Az, hogy Nate újra eszembe jutott, ismét fájdalmat lövell a mellkasomba.

Lesimítom a zöld selyemruhát a testemen, és amikor úgy ítélem meg, hogy készenállok, elindulok a próbavacsorára.

Oké, oda egyedül megyek, és túl kell élnem. Túl fogom élni! Nem tántoríthat el semmi attól, amit az elmúlt hetekben mélyen berögzítettem a tudatom alá. Nem engedek, nem gyengülök meg egy dögös férfi láttán. Nem... leszek gyenge.

*

Ráz a hideg, ahogy bájcsevegést folytatok a vendégekkel. Még nem találkoztam Nate-el, de Brianna és Jamie már köszöntek nekem. Monique és Cage túlságosan el van foglalva azzal, hogy dirigáljanak a pincéreknek és az esküvő szervezővel bonyolítsák le a további megbeszéléseket.

Fogalmam sincs kivel beszélgetek, valamelyik játékos barátnője az, aki csak azt hajtogatja mennyire fog hiányozni nekik Nate.

– Én is sajnálom a sérülését, de nem sok közöm van Nate-hez.

– Ó, – néz rám meglepetten. – Azt hittem, hogy ti...

– Hogy mi?

– Semmi – mosolyodik el. – Nem fontos, drágám. Később még találkozunk – paskolja meg a vállamat, majd elsuhan mellőlem az emberek tömegében.

Kifújok arcomból egy elszabadult vörös tincset, és megkeresem a helyemet, ami Brianna és Jamie mellett van. Amikor meglátnak barátságosan rám mosolyognak, én pedig leülök az üres helyre.

Az ember eloszolnak előlem, és amikor láthatóvá válik a szemben álló asztal, Nate-el találom szembe magam.

Ott ül a másik oldalon, és elnyíló ajkakkal bámul rám. Haja rövidebb, de több napos borosta kertezi széles állkapcsát. Arca megviselt, szemei fáradtak, de mégis több benne az élet, mint akkor, amikor szakítottunk.

Valahogy megáll a levegő, a zene és emberek zsivaja elhalkul, és olyan, mintha csak ketten lennénk. Úgy bámul, mintha egy déli báb lennék, aztán láthatóan nyel egyet, tekintetem pedig a mellette ülő szőke nőre villan.

Nate elkapja rólam a tekintetét, és minden figyelmét a nőnek adja, amitől a mellkasom összeszorul és mocorogni kezdek a székemen. Kínzóan mar belém a féltékenység, amit igyekszem félresöpörni. Istenem, de örülök, hogy elhívtam magammal Jake-et az esküvőre.

– Nate sokat kérdezett rólad mostanában – hajol hozzám Brianna. – Eléggé... megviselt.

– Látom – jegyzem meg epésen.

– Ó, félre érted – nevet fel, bár fogalmam sincs mire gondol.

A vacsora alatt igyekszem kizárni magam elől múltam kínkeserves darabját, de mégis néha elkalandozik a figyelmem. Nate egész este azzal a nővel beszélget, pontosabban inkább hallgatja őt apró mosollyal az arcán, és ahogy a szöszi megszorítja a karját, úgy érzem túl sok.

Megbántott, kidobott, és azóta sem keresett. Feltételezem az a nő nem akaszkodik rá úgy, mint én, nem akar rajta minden áron segíteni. Vannak emberek, akiket nem menthetsz meg, és láthatóan tökéletesen megvannak nélküled is.

Összeszorul a szívem, és csak arra vágyom, hogy visszamenjek Zoe lakásába és összegömbölyödve sírjak.

Így nem maradok a pezsgőzésre. Magamhoz veszem a táskámat, udvarias búcsút intek Briannának és Jamie-nek, akik nagyra nyílt szemekkel bámulják, ahogy lelépek. A kijárat felé masírozok, és amikor a végre kiérek az étteremből a nyílt utcára, úgy érzem, végre újra kapok levegőt.

Annyira... fáj a lelkem.

– Del – kiált utánam valaki, mire lábaim gyökeret eresztenek. – Del – áll meg mögöttem kifulladva. – Elmész?

– Igen – szólalok meg halkan, aztán lassan lassan megfordulok és felnézek arra a férfire, aki összetörte a szívemet.

– Szia – mosolyodik el lágyan. – Csodásan nézel ki – pillant végig rajtam, amitől egyből meztelennek érzem magam.

Egyik lábamról a másikra állok.

– Köszönöm.

– Abban reménykedtem, hogy... talán beszélhetnénk – néz rám könyörögve.

– Minek?

Nate arcán átfut a sértettség, mintha egy kiskutya lenne, akibe belerúgtak...

– Én csak... azt hittem, hogy talán megbeszélhetnénk a dolgokat.

– Szerintem akkor már mindent elmondtál.

– Del...

– Ki az a nő? – biccentek az étterem felé. – Örülök, hogy tovább léptél, látom jól vagy – erőltetek mosolyt az arcomra. – Remélem ő nem akaszkodik rád úgy, mint én, és akkor talán nem kell kirúgnod a házadból.

Könyörtelen vagyok, de annyira képtelen vagyok megálljt parancsolni magamnak.

– Del – szólít meg ismét lágyan.

– Úgysem jelentett semmit – hazudom. – Csak egy futókaland volt – vonom meg a vállam. – Örülök, hogy megtaláltad azt, akivel...

– Szeretlek!

Elnémulok. Az utca zaja elvész, a látásom homályosság válik, és képtelen vagyok feldolgozni azt, amit hallottam. Ajkaim szétnyílnak, és csak bámulok rá.

– Mit mondtál? – nyögöm ki nagynehezen.

– Szeretlek, Del – ismétli meg, szemei pedig olyan mélyek és őszinték. – Kérlek bocsájts meg nekem...

Erre vártam nem? Hogy visszaigazolást kapjak. Most mégis a sértettség és fájdalom nem hagyja, hogy megelégedjek. Nem elég!

Mert nem értem őt. Nem értek semmit. Ha valakit szeretek, nem dobom ki akkor, amikor sötét felhők gyülekeznek a szerelmünk fölött.

– Sajnálom, de mennem kell – rázom meg a fejemet, és ott hagyom az étterem előtt.

Azt teszem, amit más nők is tennének a helyemben. Elrohanok...