Taszításból vonzódás

28

-Várj Amy! Had segítsek!-mosolyogva megyek a nő után. Először nem akarta elfogadni, hogy segítsek, de beadta a derekát. Amikor elkezdtük a sütinek a tésztáját, Amy-t, Tod hívta, Dylan apukája. Az ő családjuk egész. Együtt vannak a kezdetek óta. Imádom a családjukat. Mindig úgy éreztem, mintha inkább ide tartoznék.

Amy már 10 perce beszélget. Úgy tűnik ennek a beszélgetésnek sem most lesz vége.

Egyedül már csak a tojás és a cukor kellett sütibe. Persze a cukor az a legfelső polcon van. Próbáltam érte nyúlni, de hát akkora vagyok mint egy hangya. Nem értem el persze. Majd megéreztem Dylan kezét a derekamon, a másikkal a cukorért nyúlt, amit könnyen le is tudott venni.

-Ez nem igazságos!-durcizok be és ki akarom venni a kezéből a cukrot, de a magasba emelte.
-Mi a baj ma princesse.-mosolyog rám, mint egy kisfiú. Teljesen lesokkoltam. Hercegnőnek hívott. Valószínűleg elpirulhattam, és ezt meg is említette. Persze franciául.-tu es encore plus mignon en rouge.-még mindig mosolyog, és még mindig a magasba tartja a cukrot.
(Pirosan még aranyosabb vagy.)

-Tu sais que je connais aussi le Francais.-gúnyosan vigyorogva mondtam, és láttam, ahogy elsápadt, és ekkor gyors kikaptam a kezéből.(tudod én is tudok Franciául.)

Amikor ugrottam a cukorért, visszaesve a földre, elvesztettem az egyensúlyom, és neki estem. Hátra estünk, és a cukor kiömlött. Én a mellkasán feküdtem.-Ce putain de sucre a paniqué!-mondtam idegesen, de, ahogy Dylan-re néztem, megszólalt.
-Ne beszélj így!-mondta tettetett szigorral.
(Kiborult a kib@szott cukor!)

Felálltam, és akkor jutott az eszembe, hogy én eddig Dylan-en feküdtem..

****

Feltakarítottuk a kiborult cukrot, és megsütöttem a sütit. Egyedül. Vagyis nem egyedül, mert Dylan hátulról végig ölelt, és egyfolytában beszélt.
-Tehát. Ha én elmegyek a suliból egyetemre, akkor te...-miért nem fogja be?!
-figyu Dylan elég lesz rendben?-mosolyogtam kicsit ingerülten. Legalább elhallgatott.

-ez rohadt jó.-eszi meg a sütimet Laur. Jól esnek a szavai. Ha jól számolom, Dylan a 7. sütit eszi.
-konyhatündér vagy ma princesse.-mondta teli szájjal.
-Meg ne fulladj.-nevettem el magam.

****

Az ágyban fekszünk. Vagyis az én ágyamban mind a ketten. Dylan már javában alszik. Én csak őt kémlelem. Gyönyörű arca van. Halvány szeplői, sötétben nem nagyon látszanak. Kicsit telt ajkai, résnyire elnyíltak egymástól. Erős kezei, a csípőmön pihennek.
A haja, (mint mindig) kócosan a szemébe hullik. Illik hozzá. Már csak egyet nem értek...
-Princesse.
-hm?
-miért nem alszol még?-rekettes, mély hangja, csak még vonzóbbá tette.

-Gondolkozom.
-És min gondolkodsz?-néz a szemembe kedvesen.
-Azon, hogy... miért a te hibád?-megfeszült a teste a mondatom után. Nagyot sóhajt, majd kikelt az ágyból.
-tudtam, hogy anyukád tudta...-mintha megállt volna az idő. A szívem teljesen darabokban volt, de most már porrá lett zúzva. Egy ember miatt. Egy ember miatt, akiben hittem. Hittem, és szerettem. Vagyis most is szeretem, de ezt most éppen ő cseszte el.

Megint előjött a rohamom. Remegtem, majd a sírás is követett. A levegő, mintha megszűnt volna. Dylan csak feszülten a hajába túrt, majd káromkodva kiviharzott a szobából, majd a házból is...

.