Taszításból vonzódás

31

Lassú és fájdalommal teli volt a felállás, de sikerült szóval majdnem minden rendben. A tükörbe nézve még jobban elszörnyedtem.

Kicsengettek, és rohantam volna ki a mosdóból, de az oldalam iszonyatosan fájt. De szerintem nem tört el. Nem törhetett el.
Tehát lassan, csoszogva mentem ki, az oldalamat fogva.

A cipőm ki volt festve pirossal(?!). Egy életre megutáltam az iskolát. Vagyis Avery-t és a pincsiket. Egytől egyig.

Éppen a folyosó közepén tartottam (persze mindenki engem bámult. Ne hogy a te dolgodat csináld idióta.), mikor megláttam Dylan-t. "Futni" kezdtem felé és elhalóan mondtam ki a nevét.

A csapattársaival beszélgetett és valószínűleg nem hallott, mivel hangos nevetésbe törtek ki.
-Dylan..-mentem oda lassan. Kb 10 méter volt még köztünk, de végre rám emelte gyönyörű tekintetét. Az arcáról lefagyott a mosoly és rohanni kezdett felém.

Épp akkor estem volna el, de szerencsére elkapott az oldalamnál fogva, így mégnagyobb fájdalmat éreztem. Ez a nap full káosz komolyan.

-VALAKI HÍVJON EGY KIB@SZOTT ORVOST! Lia tarts ki légyszives.-nézett immár rám. Összeszorított szemekkel bologattam. Magához húzott és nagyon erősen tartott.

Pár perc után a suli orvos jött oda hozzánk egy hordággyal. Itt még ez is van?! Hát oké.

****

-Kórházba kell vinni és meg kell röngenezni. Lehet eltört a bordája. De lenne még egy kérdésem. Ez hogyan történt?
-Tudja van a három rib... lány. Avery, Zoey és Ariel. Ők voltak. Mikor a mosdóba mentem, mert... mindegy nem lényeg.-legyintettem.-tehát mikor megmostam az arcomat, bejöttek és a földre terítettek, majd megvertek, és kiszinezték alkoholos filccel a cipőmet. De szerintem minden rendben, nem kell megröngenezni.-próbáltam kibújni ebből a kórházisból, mert utálom a röntgent.

Mikor elmondtam mit csináltak Avery-ék, Dylan sokkal feszültebb volt. Akkor most csak kihasznál vagy nem is mondta ki azt, amit Av mondott...

-Felállnál egy kicsit, hogy megnézhessem, hogy tényleg minden rendben?-
Lassú mozdulatokkal felálltam és mást sem tudtam nézni, csak Dylan-t. Félek, hogy tényleg kihasznál. Hogy csak egy vagyok a sok közül.

****

Végre hazaengedett az a banya. Már elegem volt a sok mozgásból. Hazaérve, ledobtam a táskámat. Laur már itthon van, Amy meg Tod csak négykor jönnek. Dylan meg elment a haverjaival motorozni. Nem értem mire jó, hogy kockáztatod az életed, de az ő dolguk.

Felmentem és köszöntem Laur-nak. Nagyon rossz kedvem lett Av mondatától. Igazat mondott? Dylan csak meg akar fektetni? Fhuuu nem tudom.

Lassan mindjárt hat óra. Dylan még sehol. Amy-vel csináltunk vacsorát, és még ő is észrevette, hogy valami nincs rendben.
-Lia minden oké? Olyan szomorkás vagy.
-Ja ömm.. persze minden rendben. Jó volt a mai nap. És neked, hogy te..-ajtónyitódást hallottam meg, ezért gyorsan megfordultam, és Dylan mogorva képével találkoztam.

Nem volt kedvem vele beszélni, mert tudom, hogy bármikor törhet-zúzhat. De muszáj leszek. Részvét nekem.

-Dylan beszéljünk.-megyek oda hozzá és megfogom a vállát. Lesöpörte a kezemet, és egy 'jó" elmorgása után, felment.
Amy és Laur csak úgy bámultak. Én sem tudom mi volt ez, de van egy sejtésem.

Dylan után vettem az irányt és benyitottam hozzá. Kint volt az erkélyen és cigizett?! Mondta, hogy le fog róla szokni..

-Dylan. Te cigizel? Még mindig?-mentem oda hozzá, és kikaptam egy mozdulattal a kezéből.
-Add vissza.-nem is nézett rám. Csak bámulta az udvaruk egy részét.-Add már vissza Lia!-rivallt rám. Az égő részét elnyomtam a korlátba, és ledobtam az udvarra.-LILIAN!-ordította az egész nevemet. Már meg sem ijedtem tőle.
-Nem cigizhetsz. Azt mondtad leszoksz róla. Ahogy a lányokrol is..-végét suttogva mondtam, hátha nem hallja meg. De az imáimat sem hallgatták meg, így persze, hogy meghallotta.

-Hogy mit mondtál? Te komolyan hittél annak a pics@nak? Lilian te nem vagy normális.-nézett rám hitetlenül.-Csak válaszolj. Hittél neki?-állt meg a korlátnál és megint csak kifelé bámult. Nem szóltam semmit. Nem tudtam. Lehajtott fejjel vártam, hogy talán megver. Vagy leordítja a fejem.-Oké. Végeztünk.-mondta normál hangerőn még mindig kifelé bámulva.-menj ki.-nem tudtam megmozdulni. Végeztünk?-AZT MONDTAM MENJ KI!-ordított a levegőnek. Vagyis nekem, de nem volt hajlandó rámnézni.

Egyet hátraléptem, nehogy elérjen, majd kiindultam. Végeztünk.