Taszításból vonzódás

41

Hazaérve, egy kis szívrohammal (mivel ez a fogykos nem tud vezetni rendesen) levettem a táskám, és felmentem az emeletre. A házi gyorsan megvolt. Pár matek feladat, plusz töri tanulás.
A telefonom  csörögni kezdett. Lassan megnéztem ki az.

Ismeretlen hívó

-Haló?-szólaltam bele a mikrofonba.
                        Kicsim...?-mondja egy ismerős hang.
-A..anya..-elakadt a szavam. Alig kaptam levegőt.
                           Igen, én vagyok az!-mondta boldogan.
                                                                  Pár perc és találkozunk-váltott át egy komolyabb hangnemre.

Rohantam le a lépcsőn, hogy bezárjam az ajtót. A fentebb lévő, kis láncos bigyót is beakasztottam. Nagyon megijedtem.

-Mit akarsz?-mondtam indulatosan, de félve a választól.
Hogy mit? Inkább kit! Téged, hogy jól szétverjelek,
                     mert miattad kell ebben a szarban lennem!-szinte már üvöltött.
           Plusz a kis barátodat, Cole-t!-mondta ördögien.
-Előszőr is, Klye, másodszor pedig, magadnak köszönd ezt.

Ahogy ezt kimondtam, letettem. Remegő kezekkel indultam fel Dylan szobájába. Nem kopogtam. Berontottam.
Fülhallgató volt rajta, és az ágyán feküdt. Észrevett, és, amint meglátta, hogy teljesen rosszul vagyok, aggódva rohant hozzám.
-Szerelmem! Mi a baj?-szerelmem... szép is lenne, ha most épp nem egy erőszakos nő közeledne a házunk felé.
-A..anyám..-mondtam, majd óriási nagy dörömbölést hallottunk lentről. Anya.
-Mi?! Ez ő?!-kérdezte idegesen. Befogtam a fülem, és összeszorítottam a szemem. Idegesen bólintottam a kérdésére. Gyorsan beljebb húzott a szobába, ugyanis még mindig az ajtónál álltunk.

Szoros, és nyugtató ölelésbe húzott.-Amíg itt vagyok, senki sem bánthat.-súgta nekem, majd az ágy mögé vitt engem.
-Kislányom! Már nem is akarsz látni?-mondja egy fér... apa?! A felismeréstől, hirtelen leblokkoltam.
-Ez... ez az apám.. ugye?-kérdeztem már teljesen remegve. Úgy éreztem, itt a halálom. Dylan nagyon ideges volt, de az aggodalom is látszott rajta. Nagy levegőt vett, majd, mintha egy forradalmi ötletet kapott volna. Felkapta a telefonját, és hívni kezdte a rendőröket. Elém térdelt, és a kezemet simogatta, hátha elmúlik, az idegesítő remegés.

Három csengés után, kinyomtak.
-Mi a f@sz?-mondta a kelleténél hangosabban. BUMM*. Az ajtót betörték. Annyira megijedtem, hogy felsikkantottam.
-Mielőtt hívni akarod a rendőröket, sajnálom, de nem fognak válaszolni. Sokan.. hmm... nyaralásra mentek.-szóval meghaltak. Anya sosem volt jó a méhecske és a virág nyelvben. Ez most be is bizonyult.

-Dylan.. én.. én nem akarok meghalni.-sírtam el magam már teljesen. Össze voltam törve.. dehogy törve. Romokban voltam. Teljesen. Dylan magához vont. A fejem a mellkasával ütközött. Dylan valakinek írt. Nagyon gyorsan pötyögte be a szavakat. Nagy levegőt vett, majd felállt. Odafutott az ajtóhoz, és...
Dylan ne legyél balf@sz. Gyere vissza. Ki ne menj!

Bezárta. Nem ment ki, csak bezárta. Huhh. Nagyon megkönnyebbültem. Anyámék, mindent tönkre vágtak. Tányérok törtek. Ajtók vágódtak ki a helyükről. Csapkodtak, ordítottak.

Majd egyszer csak, mivel lent nem találtak, feljöttek. Egy ajtó..Még egy ajtó... majd még egy... és még egy. Most jön a miénk...

Bocsi, hogy ez a rész ilyen rövid lett, de az izgalmasabb résznél kell abbahagyni. Commenteket várok, hogy szerintetek, mi lesz a folytatás?