Sikíts, Kicsikém|JiKook|

Harmadik

(Jimin)

Dübörög az ajtó, vele együtt a szívem is hevesen dobol. Vékony izzadtságréteg jelenik meg a homlokomon, ahogy meredt szemmel nézem a tömör falapot, ami ki-be leng az erős nyomorgatástól. Ha tovább folytatja, be fogja törni. A félelem elnyomja az elmémet, képtelen vagyok gondolkodni.

— Hagyd abba! — kiáltok rá elfojtott hangon. — Menj innen!

A dübörgés abbamarad, de hallom a cipője koppanását a verandán. Fel s alá sétálgat. Szakaszosan veszem a levegőt, lecsöppen az államról egy vaskos izzadtságcsepp, a lábam teljesen elgyengül. Majdnem feladná alattam a szolgálatot, de újra nekipréselődik az ajtónak. Ráncigálja a kilincset, rugdossa a falapot, miközben kivehetetlen, dühös morgásokat hallat. De nem sokkal később abbahagyja. Idebentről hallani lehet, ahogy lassan elsétál a bejárattól. Lassan az ajtóhoz sétálok, óvatosan a kukucskálóhoz hajolok, ám ekkor a tüdőmben reked a levegő. A Lord is épp leskelődik. Nem ment el. Összeforr a tekintetünk egy pillanatra. Egy halott, sötét szempár bámul vissza rám. Elhajol a kukucskálótól, nem látom az arcát a maszk miatt, de hallom ahogy halkan felnevet. A hangja mély, karcos, ördögi.

— Bezártál minden ajtót? — tudakolja szórakozott hangon, olyan, mintha épp mosolyogna. — Majd én kiderítem.

Ekkor valóban ellép, az alakja pedig eltűnik a ház oldalánál, ahogy a hátsó bejáratok felé veszi az irányt. Levegőért kapkodok, elkerekedik a szemem, amikor eszembe jut, hogy a garázs ajtaja nyitva van. Elromlott a zár. Kim legalább egy tucatszor megígérte, hogy megjavítja, de még nem akadt rá ideje. Azonnal sarkon fordulok, megiramodok a garázs irányába, de mielőtt fegyver nélkül nekileselkednék az ajtó eltorlaszolásának, felkapok egy kést a konyhából. Két kézzel szorongatom a markom között, úgy sétálok oda halkan, settenkedve az ajtóhoz. Hallgatózni kezdek. Egyetlen nesz sem üti meg a fülemet, ezért azon tanakodom, hogy vajon üres fenyegetések voltak-e a szavai az imént, vagy valóban képes lenne betörni hozzám. De mielőtt megnyugodhatnék és megvigasztalhatnám magam azzal, hogy nem merné megtenni, felborul odalent egy vödör. Hangosan koppan a betonpadlón, amit gyors, magabiztos léptek követnek. A torkomba ugrik a szívem. Kapkodva megragadom a sarokban árválkodó széket, hogy a kilincs alá helyezzem a háttámláját, ezzel kiékelve a bejáratot. Egy pillanatra nem történik semmi. Egyedül a szabálytalan légzésem hangját lehet hallani, de nem sokkal később, nekifeszül a bejáratnak. A szék recsegve állja a sarat, de attól tartok, hogy nem fog sokáig kitartani.

— Engedj be, gyönyörűségem — kérlel áhítatos hangnemben. — Nem fogok hazudni. Bántani foglak, de csak annyira, hogy neked is tetsszen.

Egyszerre érzek rémületet és dühöt. Összevont szemöldökkel meredek magam elé, miközben erősen markolom a kést. Ha bejut, egyenesen a húsába mélyesztem. Megteszem. Azaz, csak megtenném... De képtelen lennék bárkinek is ártani.

— Húzz a picsába! — kiabálom összeszorult torokkal. — Engem nem fogsz kinyírni! Kés van nálam, oké?

— Uh... — sóhajtja kéjsóváran. — Nálam is. Jól elleszünk.

Undorodva elhúzom az ajkam, miközben figyelem, ahogy a szék ide-oda mozog. A lábammal megigazítom, a helyére tolom, de kezd kilazulni az egyik lába.

— Öt másodpercet adok! — sziszegem összeszorított foggal. — Ha nem mész el, kihívom a zsarukat.

— Teszek arról, hogy ne legyen rá időd.

Azzal akkorát taszít az ajtón, hogy végleg elreped a szék lába, már csak a másik tartja meg a noszogatásainak erejét. Sikerül résnyire kinyitnia a nyílászárót, ekkor megpillantom a rémisztő maszkját, illetve a szélesre faragott mosolyát. Valóban kés van nála. Látom a nyíláson keresztül, ahogy megvillan a hegyén a fény, ismertetve, hogy milyen éles. Bennem reked a legevő. Idegesen nyelek.
Azonnal sarkon fordulok, visszasietek az előtérbe, hogy kihalásszam a táskámból a mobilomat. Kapkodva turkálok a belsejében, mindent felforgatok, de nem találom meg. Újabb és újabb izzadtságcseppek jelennek meg a homlokomon, miközben rémülten kutakodom. Épp megpillantom a készülékem képernyőjét a legalján, amikor hangos reccsenésre leszel figyelmes. Megdermedek. Eltört a szék. Hallom ahogy beront, átvergődi magát a folyosón, nem sokkal később pedig megpillantom az alakját, ahogy megáll a nappalit és az előteret elválasztó küszöbön. Fenyegetően kihúzza magát, oldalra biccenti a fejét, míg a karját a teste mellett pihenteti.