Sikíts, Kicsikém|JiKook|

Nyolcadik

(Jimin)

Megfeszülve állok, meredten figyelem őket, elmerülök a tekintetükben. Ostromolnak, szemérmetlenül végigmérnek, de semmit sem tudok leolvasni az arckifejezésükből.
Megoszlik a figyelmem kettejük között. Hol Jungkook, hol Kwangsoo szemébe nézek, egyre kényelmetlenebbül érzem magam. Érzem, ahogy kifut az arcomból az összes vér, az ajkam bizseregni kezd a szédüléstől. Kezd kialakulni a fejemben egy kép. Úgy lüktetnek az elmémben a gondolatok, mint a vér az ereimben.
Jungkook feláll a kanapéról, magabiztos léptekkel elindul felém, én pedig hátrálok. Kim Kwangsooval van elfoglalva, nem látja, hogy felém közeledik. Beszélgetnek, azt a buta anyajegyet figyeli a kézfején.

— Mi rémít meg ennyire? — tudakolja felvont szemöldökkel — Történt valami?

Megrémít a közelsége, bizonytalanul pillantok rá. Mélyen beszívom a levegőt, amikor közelebb lép hozzám, és valami megreccsen a bakancsa alatt. Sár. Ropog a talpa alatt a homok és a nedves föld.
Hogy lehet sáros a bakancsa, ha nem tette ki a lábát a házból? Én tudom rá a választ. Úgy, hogy elhagyta, és valami olyasmit tett, amit soha többé nem fogok tudni megbocsátani neki. Talán a Lord cimborája. Hagyja, hogy kiszórakozza magát, de néha kiveszi a részét a mulatságból.
A rendőrség nem hoz nyilvánosságra információkat a gyilkosságokkal, és eltűnésekkel kapcsolatban. Mert Jungkook elsimítja őket.

— Sáros a cipőd — csípősen felelem.

Lepillant a bakancsára, megmozgatja a lábfejét, aztán visszavezeti rám a tekintetét. Látom az íriszében a csillogást. Mintha hagyná leleplezni magát. Egyszer láttam egy dokumentum filmet Halloweenkor Yonggal. Közismert tény, hogy a sorozatgyilkosokban él egy csillapíthatatlan ösztön, ami arra sarkallja őket, hogy lebuktassák magukat. Az adrenalin löket. Ez kell nekik. A nyers inger, ami további szórakozásra sarkallja őket. A lebukástól való félelem, ami feldobja őket.
Érzem hogy tudja, ismerem a titkát.

— Téged kerestelek.

Ingerült mosoly kerekedik az arcomra.

— A klub mögötti sírkertben?

Erre elhallgat. Úgy szívja be a levegőt, mintha a szavakat próbálná visszanyelni, amik szívesen kikívánkoznának belőle. De rendre utasítja magát. Parázsló mosolyra húzza a száját, majd lassan, nagyon lassan megnyalja az ajkát. Lélegzetvisszafojtva nézek rá, amikor felemeli a karját, hátat fordít Kimnek, hogy ne lássa, és gyengéden végigsimít az ajkamon.

— Hm — felmordul, a mosolya pedig vigyorrá változik. — Ez a dús száj, elképesztő csodákra képes. Képes lennék előtted térdre borulni, ha cserébe beengednél a mennyországodba.

Felgyorsul a szívverésem a szavaitól. Ez a férfi őrült. Vagy megbolondult, vagy tökéletesen játszotta az egészségeset.

— Te engem...

Az ajka elé emeli a mutatóujját, némán kérve, hogy maradjak csendben.

— Nem, én csak... — leplezetlen izgatottsággal szívja be az alsó ajkát. — Figyeltem. És nagyon tetszett amit láttam.

Már minden világos. A Lord valóban a barátja. Éppen olyan beteges, mint ő.

—Képes voltál végignézni, ahogy megkínzott a klubban, és még élvezted is — megremeg a hangom.