Ha suttog a végzet

19.rész

Meira izgatottan lépked előttem. Meg sem tudnám fogalmazni, mekkora megkönnyebbülés, hogy végre megvan a térkép. Közben valahogy az egész balhé után ami ma történt, ez valahogy mégsem lelkesedek érte, úgy mint mindennek a kezdetén. Titkon Dravenre sandítok. Azon töprengek, amikor megmentett az Arka markából, vagy ahogy ő volt az első aki eszembe jutott, amikor felrobbant a kocsink a bűvészbolt előtt. Az apró lépésekre, ahogy csapattá váltunk. Akarva, akaratlanul is eszembe jut, ahogy megissza helyettem a mérget és összeesik.

Mégis, hogy a fenébe jutottunk idáig?

Újra előre tekintek. Meira legyezgeti magát egy darabig, pedig kellemes őszies idő van. Sima pulóveres idő, amikor a nap még fényesen vakít, de közben néha megtalál egy hideg szellő. Kezével felcsavarja a szőke haját. Így pont kivillan a nyakszirtjén lévő tetoválás. A fegyverért nyúlok és mielőtt bárki fellélegezne elsütöm. Mellé. Direkt mellé, habár mocskosul szeretném megölni, élve van szükségem rá, ha válaszokat akarok.

— Tudtam, hogy valami rosszban sántikálsz te ribanc. – a füle mellett süvít el a töltény, de valójában hozzá sem ér – Fordulj meg és add ide a térképet.

— Hé! – Draven keze a vállamhoz ér – Talán csillapodjunk le egy kicsit.

Lágy kacajt hallok. Meira még mindig háttal áll. A nevetés erősödik és már a válla is rázkódik. Lassan megfordul, ám az ő kezében is fegyver van és egyenesen az én arcomra szegezi.

— Oké. – szólal fel most Calix elcsukló hangon – Most már biztos, hogy le kéne higgadni csajok.

— Igazat beszél. – Meira ártatlan hangszíne eltűnik és most úgy hallom, mintha valami vén gonosz boszorkány beszélne a fiatal testből – Csak hidegvérrel Davina, még a végén megsérül valaki.

— Te sérülsz meg. – egy lépést közelítek és valahogy merevebben fogom rá a fegyvert.

Egyszer, sok sok kiképzéssel ezelőtt az volt a feladatom, hogy egy szőke lányt mentsek meg. Nem voltam tőle sokkal idősebb. Az Arka fejesek mégis bizalmukat adták, mert az egyikük lánya volt. Lázadók rabolták el és nyomkeresés után, rátaláltam az ellenálló csoportra. Az utolsó mentsváruk volt, hogy vízbe fojtják a lányt.

Miután végeztem a csapat tagjaival, kihúztam a tóból, az akkor már eszméletlenül lebegő testet. Átkaroltam és megemeltem amennyire bírtam, így a vizes haja az arcába csapódott. Felfedve a nyakán ékeskedő tetoválást. Egy kettéhasadó nyíl, ami egy gyémántba akarna fúródni. Épp ezt ábrázolja Meira tetoválása is. Hiszen ő az a szőke kislány, akinek megmentettem az életét.

— Mi ez az egész? – Draven türelmetlenül kérdezi és látom, ahogy közénk akar állni.

Figyelmen kívül hagyom a kérdését, de megragadom a felsőjét és a hátam mögé tolom, karöltve a másik szőkével. Ez nem az ő harcuk és nem is fognak részt venni benne.

— Tedd le a fegyvert Davina. – a szőke liba most bájologni kezd, amihez koránt sem vagyok jó hangulatban – Senkinek nem kell megsérülnie.

— Dobd el! – fenyegető hangon szólok hozzá – Dobd el, mielőtt kényszerítelek rá.

Most Calix kezd rendíthetetlen akciózásba. Mellém sántikál és óvatosan karomra helyezi a tenyerét. Lassan vezeti egészen a kézfejemig, ahol a két kezem összefonva tartja a fegyvert.

— Nem tudom mi ez az egész. – mindkettőnkel felveszi a szemkontaktust, szépen egymás után – Az újonc sokat segített nekem, ameddig ti lent voltatok. Nélküle nem jutottam volna ki.

Ó drága Calix, azt hiszed érted tette? Nem! Az eddig alkotott megtévesztő látszat fenntartása érdekében csinálta. Az alma biztosan nem esett messze a fájától. Én nem olyan értelemben voltam az Arka gyereke, mint ő, de tudom jól, milyen nyomást tudnak tenni az ember vállára, hogy megtörjék. Gondolom őt sem tündérmesékkel traktálták, hanem a való igazsággal. Ami gyermekkorban mocskosul ártalmas tud lenni.