Táltosok és Színes Tincsek

13: Kóborló

Enid

Sokáig nem értem el Beát. Már kezdtem is aggódni, mivel azelőtti nap láttam rajta, hogy valami nem oké, de végül írt, hogy minden rendben, de nem érzi teljesen jól magát, szóval nem tud jönni velem Dionhoz. Tehát egyedül mentem.

Kopogtatás után pár másodperccel be is engedett.

–Szia! – köszönt Dion.

–Heló! Mizu? – kérdeztem.

–Minden oké. Bea merre? – érdeklődött.

–Ma nem tudott jönni – mondtam szomorkásan. – Mit csinálnál?

–Fogalmam sincs – rántotta meg vállát.

–Bea lehet örülne, ha elkezdenénk edzeni – mondtam.

–Edzeni? – nyitotta tágra szemeit a fiú.

–Hát, háborúba megyünk, nem? – próbáltam elnevetni a dolgot, de így mégsem jelentettem ki még soha ezt. Összerándult a gyomrom, Dion pedig csak üresen nézett rám.

–Reggelit előtte?

Elindultunk a Bea által mutatott kávézóba, ahol mostanra már törzsvendégnek számítottunk. Vettünk egy-egy péksüteményt, meg kértem egy kávét mellé, majd leültünk.

–Milyen itt? – kérdeztem.

–Jó... – adott rövid választ a velem szemben ülő.

–Ennyi? – kérdeztem kuncogva.

–Mit mondjak még? – mosolygott ő is.

–Nem tudom – gondolkodtam el. – Oké, igazad van, erre nincs jó válasz.

Nevettünk még egy kicsit, majd szó nélkül betoltuk a reggelinket. A kávémat kint ittam meg, amíg Dion elszívott egy cigit.

–Miért csinálod egyébként? – kérdeztem meg tőle, mikor elég bátorságot gyűjtöttem.

–Mit?

–Miért cigizel? – pontosítottam.

–Úgysem tesz kárt bennem, mire elszívom, már el is tűnt az, amit okozott – magyarázta.

–De ettől függetlenül – mondtam. – Csak pénzt költesz rá, és minek?

Dionon láttam, hogy jó pár másodpercig gondolkodott a válaszon.

–Nem tudok válaszolni – mondta. – Ha tudok, majd úgyis mondom.

–Oké – értettem meg. Féltem, hogy olyanba szóltam bele, amibe nem kellett volna.

Tovább indultunk a szabadidőparkba. Nem nagyon szólaltunk meg azok után, amit kérdeztem, és rosszul éreztem magam miatta. Odaérve lepakoltunk, majd Dionhoz fordultam.

–Először bemelegítünk, aztán folytathatjuk futással, ha az neked jó – mondtam.

–Ha muszáj... – mondta kissé flegmán, de rajtam ez nem fogott.

Elkezdtem neki mutatni, hogy én hogyan szoktam, ő pedig utánzott engem. Jól átmozgattam szegényt, láttam rajta, hogy nem annyira tetszik neki.

–Akkor mondjuk elsőnek három kör futás? – kérdeztem a focipályára nézve.

–Három kör? – kérdezte, majd még jobban elfehéredett – Elsőre??

–Nyugi, nem lesz olyan durva, és nem kell sietni – magyaráztam. – Nyugodtan kocoghatsz is.

Dion megvonta a vállát, amin látszott, hogy nemtetszését fejezi ki vele, aztán nekiindultunk.

A végére Dion úgy vette a levegőt, mintha épp most szerzett volna egy halálközeli élményt.