Táltosok és Színes Tincsek

10: A zöld hajú srác

Bea

–Gyerünk! Menni fog!

Ismét a szabadidőparkban voltunk, és gyakoroltunk. Enid nagyon küszködött az újonnan tanított technikával, én pedig nem győztem bíztatni.

–De nem megy! – tárta szét a karját. Már vagy két órája próbálkozott, én láttam a fejlődést, ő nem hitt nekem.

–Dehogynem! Na még egyszer! – mondtam neki, mire újból felvette a pozíciót. Megváltozott szinte minden az ominózus este óta. Sokkal közvetlenebbek lettünk egymással, sokkal inkább olyanok lettünk, mint a barátok.

Természetesen sikerült neki.

–Nem volt jó...

–Miről beszélsz? Szinte tökéletes volt! – bíztattam tovább.

–Már fáradt vagyok – hisztizett viccből.

–Együnk esetleg valamit? – kérdeztem.

–Jó ötlet, menjünk – egyezett bele azonnal, majd összeszedtük magunkat, és a városközpont felé indultunk. A nap sütött, de jó pár esős napon voltunk túl, így elviselhetőbb volt a nyári meleg.

–Mit fogsz enni? – kérdeztem mikor odaértünk.

–Valami olyat ami gyorsan kész van és jóllakom vele – válaszolta nevetve.

Leültünk egy asztalhoz és azonnal rendeltünk. Ki voltunk fáradva, így telefonunkat kezdtük nyomkodni. Igazából semmi izgalmasat nem találtam rajta, csak görgettem, de az agyamnak akkor annyi elég volt, hogy lekösse. Gyorsan megérkezett a kajánk, szó nélkül betömtük az egészet, majd mivel így is sok ember volt, fizetés után le is léptünk a tömegből. Elmentünk egy bolt felé, ahol üdítőt vettünk magunknak, majd tovább sétáltunk nyugodt helyet keresve. Egy padon ültünk le, nem távol tőlünk buszok sorakoztak, mivel a buszmegálló mellett sikerült letelepednünk.

–Elfáradtam – mondta ki Enid az egyértelműt.

–Menjünk haza? – kérdeztem.

–Maradjunk, ha már megvettük a teákat – vonta meg a vállát, majd döntését szó nélkül jóváhagytam.

Csak nézelődtünk. Néha jött pár busz, amik tovább is álltak, róluk fel és leszálltak emberek. Volt egy lány, aki azt hitte lekéste a buszát, és teljesen kétségbeesett, majd kiderült, hogy a busz is késett, úgyhogy fel tudott szállni. Egy másik ember idegesen telefonálva lépett fel a járműre, valaki pedig futott a tér irányába a buszról leszállva telefonnal a fülén. Valakivel találkozója lehetett. Lehet még sosem találkoztak, és erre várt évek óta, de lehet múlt héten találkoztak utoljára, és egyszerűen csak izgatott volt. A világ maga volt mindig is a kedvenc mozim, de egyben a legtitokzatosabb is, hiszen az előzményt és következményt sosem látod, azt neked kell hozzá költened.

Sokféle ember volt még ott; a legtipikusabb irodában dolgozó embertől a punk tinédzserig minden. Szegény sok rossz nézést kapott, de egyáltalán nem érdekelte, mintha már hozzá lett volna szokva, vagy ezekből a tekintetekből táplálta volna önbizalmát. Fekete mullet haja be volt állítva, ruhája tele kiegészítőkkel és utólag felvarrt mintákkal. Egyszerűen lenyűgözően nézett ki. Gondolkodásomból Enid hirtelen szakított ki, azzal, hogy bökdösni kezdte a vállamat.

–Figyelj már... – kezdte.

–Mivan? – kérdeztem flegmán, de mentségemre szóljon, a fáradtság hozta ki belőlem.

–A többi örökösnek is színes haja van, ugye? – kérdezte a világ legkomolyabb ábrázatával.

–Igen, miért? – néztem rá kérdőn.