Szívem sóhaja

Sofia

Tudod milyen érzés, mikor a nap melege simogatja arcod? Mikor már esteledik, de még pont annyira süt, hogy lágyan cirógatja és melegen tartja bőröd, miközben lábad elmerül a tenger hűvös habjai között. A parton ülve, elmerengve próbálom helyre rakni a fejemben a gondolatokat, amik hatalmas sebességgel cikáznak. Szinte nem is tudok figyelni erre a csodálatos látványra, annyira elvesztem. Körülöttem alig vannak páran már csak, pedig ha tudnák, hogy ilyenkor a legcsodálatosabb a tenger. Szinte dalol neked, ahogy a szél fodrozza és a sziklákat nyaldossa a part mentén. Senkit sem fogok szédíteni. Vajon min jár az eszem. Azon, hogy mibe kellene fektetnem a pénzem, esetleg egy világmegváltó ötleten, ami segít még több pénzt keresni, az éhezésen, ami annyi helyen van jelen, vagy esetleg a háborúról, ami annyi ember életet követel nap mint nap? Nem! Egy férfin. Persze, hogy egy férfin. Azon a férfin, aki egy pillanatig, de épphogy csak egy pillanatig volt az enyém, mire elveszítettem. Soha többé nem akarok bízni a férfiakban. Átvertek már többször, de ez mindnél jobban fájt. Túl sokat adtam magamból ebbe a kapcsolatba és túl sokat vett el belőlem újra, mikor véget ért. Már nem keresem a magyarázatot, az okokat, csak repülőre ültem, mert el kellett szabadulnom a való világból egy békésebb helyre. Hirtelen azon kapom magam, hogy végig fut rajtam a hideg. Talán be kéne már mennem, de képtelen vagyok ezt a nyugalmat még itt hagyni. Nincs annál szörnyűbb érzés, mikor átverve érzed magad, főleg ha attól kapod a pofont, akitől nem számítasz rá. Ahhoz, hogy ezt megértsd, ismerni kell a történet elejét, úgyhogy visszaugranék oda, ahol megismertem őt. Vagyis egészen pontosan arra a napra, mikor elindult a zavaros, de annál izgalmasabb kalandunk.

Miles Cooper. Szívdöglesztő, jóképű és ezt nagyon jól tudja magáról. A lopott pillantásaimra rá sem hederít, úgyhogy gyanítom nem az én súlycsoportom. Igazából még soha az életben nem beszéltem vele, de a kis tábla az irodája ajtaja mellett elég árulkodó. Aznap, mikor először néztem túlzott közelségből a szemébe, arra késztetett, hogy játszak egy olyan szerepet, amire nem számít majd. Nem fogok azonnal leomlani a lábai előtt, nem fogok térden csúszni előtte és nem fogom megkérni, hogy vigyen haza, mint egy árva kiscicát. Minden nő az ebédlőben úgy néz rá, mintha valami trófea lenne, akit meg kell szerezni. Én csak távoli megfigyelője voltam ennek a félistennek, de mindig tudtam, hogy mivel ő egy pillantást sem vet rám, nem én vagyok a zsánere. Ahogy a szemembe nézett, miután mélyen beleszippantott a hajamba, felbecsülhetetlen és legszívesebben kitenném a falra a lakásomban. Abban a pillanatban, ahogy megláttam azt a csillogást a szemében eldöntöttem, hogy taktikát váltok és nem adom magam könnyen Miles Coopernek, mert látszólag másra sem vágyott volna, minthogy a falnak nyomjon és ledugja a nyelvét a torkomon. Érdekes módját választotta az első találkozásnak, de értékeltem a különös megismerkedést. Amúgy is már kiment a divatból a „Szia, add már meg a számod!" vagy az „Iszunk egy kávét?". Egyszerre volt édes és zavaros az a pillanat, de nem szerettem volna elrontani, ezért úgy döntöttem, inkább játszom vele kicsit, mert ő pont olyan férfinak tűnik, aki vevő erre. Aztán este újra sikerült teljesen felborítanom az életét kissé ittas állapotban, egy elhintett megjegyzéssel, mikor a véletlen folytán összetalálkoztam vele egy bárban, ahova Maryvel és Ginaval mentünk ünnepelni, hogy munkát kaptam a cégnél. Merthogy alig két hete dolgoztam ott, de Miles Cooper nem tudta elkerülni a figyelmem már az első pillanatban sem. Én szerkesztőnek mentem a céghez, ezért egy emeleten dolgoztam vele és fel sem foghattam, hogy képes ennyit egyhelyben ülni és csak a monitort bámulni. Lemarad a világ csodáiról és szerencsére az én kínos bámulásomról is, amit ha észrevett volna, tuti nem tartott volna komplettnek.

A mai reggelem katasztrófa, a hajam sehogy sem áll, a kávé keserű lett és késében vagyok. Metró helyett a taxit választom és gyorsan szedem a lépcsőket az épület bejárata előtt. Felérek a lifttel és besietek az irodámba. Oké, nem késtem, a főnök még nincs bent, úgyhogy nem fog feltűnni, hogy alig fél perce érkeztem. Egyszer csak belép az ajtón és dühösen az asztalomra dob egy halom papírt.