Szívem sóhaja

Sofia

Újabb hétfő. A szombat esti beszélgetésem Milessal elég váratlan volt, de úgy érzem mind a kettőnkben nyomot hagyott. Bennem legalábbis mindenképp. Pár pohár bor után igencsak bevállalós leszek, amit amiatt is ittam meg, mert rohadtul szégyelltem magam, amiért ijedten futottam el az irodájából, pedig nem tett semmi rosszat. Nagy hibát követtem el és ennek nem szabadna újra megtörténnie. Azt hittem ennél fegyelmezettebb vagyok azért. Hát kiderült, hogy tévedtem. Bár lehet Miles az oka az egésznek. Lehet rá vagyok csak így beindulva. Alig várom, hogy láthassam az arcát, mert biztos minden rá lesz írva. Mikor beérek meg is látom őt, az irodájában ülni. Úgy döntök, írok neki egy SMS-t, hátha megtöröm azt a komor arckifejezést.

Jól áll ez a szín.

A telefonra pillant, majd látom, hogy pötyögni kezd valamit. Izgatottan várom a választ, mire lefagy a mosoly az arcomról.

Miles: Köszi.

Köszi? Ennyi? Nem tudom mire vélni az érdekes fordulatot és mikor felpillantok felé, ő továbbra is komor arccal figyeli a monitort. Értetlenül forgatom a szemem és egy tollat ütögetek az asztalhoz, miközben azon gondolkodom, ennyire megharagudott volna? Talán tényleg neheztel, amiért úgy leléptem, pedig azóta már olyan vizekre eveztünk, ahová nem kellett volna. Akkor mégis mi a baja? Nem kérem, hogy flörtöljön velem állandóan, de azért jól esne valami a Köszi-n túl. Inkább rákérdezek kerek-perec. Fene üsse ki a fogát, én biztos nem találgatok tovább.  

Valami baj van, Miles?

Talán ha leírom a nevét, jobb kedvre deríti. De továbbra sem mosolyog, csak felkapja a telefont, szinte már idegesnek tűnik. Türelmetlenül pötyög valamit, majd levágja az asztalra. Eezek után nem is érdekel a válasza. Tudja, hogy látom. Miféle játékot űz velem? Éppen állt a farka és kellettem hozzá, hogy képes legyen kiverni magának? Innentől tegyen, amit akar. Azt hittem ő más, de ugyanolyan, mint bármelyik másik férfi, akikkel a múltban dolgom volt. Őnző és seggfej. Több undorító férfira nincs szükségem. Soha többé nem bízok meg senkiben, aki bánthat.

Ebédidőben épp kávét töltök magamnak, mikor meglátom, hogy belép az ebédlőbe. A tekintete rám szegeződik, de olyan szörnyen ideges vagyok rá, hogy csoda hogy nem gomolyog füst felettem. Felém indul, de én egy hirtelen mozdulattal kikerülök az útjából és az irodák felé sietek. Egyszer csak megérzem a vállamon a kezét és maga felé fordít. Az szemöldöke értetlen ívbe feszül, az ajkai elnyílnak és mélyen belenéz a szemembe, mintha választ várna belőlük. Lenyűgöző látvány. Sajnos.

- Minden rendben? – kérdezi nagy szemekkel. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, amire továbbra is értetlen tekintettel válaszol.

- Szerinted? – megrázza a fejét, mint aki tényleg nem érti. – Eddig izgalmas volt ez, de igazából ez segített rájönnöm, hogy mekkora hiba, amit mi ketten csinálunk, úgyhogy én most véget vetek ennek. Nincs gáz Miles, viszont a véleményem meg van azért. Addig kell egy nő, amíg kielégít valamilyen szempontból, utána kuka. – suttogva kiabálom az utolsó mondatot, mert ez a hozzáállás alapból felbosszant, de ettől még vigyáznom kell, nehogy meghalljon minket valaki.

- Sajnálom, nem gondoltam, hogy megbántalak.

- Sajnálhatod is. Nem tudod mit szúrtál el. – végig mérem, majd visszaindulok az irodámba. Próbálom figyelmen kívül hagyni az illatát, a tökéletes arcát és azt, hogy borzalmasan vonzódom hozzá.

Mikor délután hazaérek, ledobom a táskám a konyhapultra és lekuporodok a fotelembe. Kezembe veszem a könyvet, amit épp aktuálisan olvasok és a borítót kezdem vizslatni. Le kéne zuhanyoznom, ennem kéne és aludnom. Ehelyett felpattanok, lezuhanyzom, töltök magamnak egy nagy pohár bort és kényelembe helyezem magam a könyvemmel. Miközben olvasok zavaró gondolatok kezdenek cikázni a fejembe. A szemeim hiába hagyják el a szavakat, az agyam nem fogja fel, amit olvasok, mert csakis egy valamin jár az eszem. Miles. Mit csinálhat éppen? Mivel rájövök, hogy ez a remekmű sem képes elterelni gondolataimat, összecsukom és engedek magamnak kicsit. Annyira nem tűnt seggfejnek. Nem értem mi történt. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Lehajtom a maradék bort és a hálószobába megyek. Beborulok az ágyba és hason fekve elalszom. Egyszer csak forró kezek érintésére ébredek. Lágyan simogatják végig a combom egészen a fenekemig. Valaki fölém támaszkodik és bár hason fekszem és nem látom, érzem az illatát. Ez Miles.

- Kibaszottul kívánlak, Sofi. – suttogja a fülembe, mire egy halk nyögés hagyja el ajkaimat. Akkora hatással vannak rám a szavak, amiket kiejt a száján, hogy a szívem egyből hevesen verni kezd. Ujjai becsusszannak a bugyimba, közben a nyakam csókolja, és ahogy forró lehelete bőrömhöz ér, szinte perzseli azt. Érzem, ahogy érintésétől elönt a melegség, mire újra a fülembe suttog. – Hogy lehetsz ennyire nedves tőlem, Sofi? - elmosolyodom, de mire igazán élvezni tudnám, egyszer csak felriadok. Ott fekszem az ágyamban, egyedül és Miles nincs sehol. A nyálam a párnámra folyt és bár egyedül élek, merem remélni, hogy nem nyögtem hangosan álmomban. Körülnézek és egy nagy sóhajjal konstatálom a helyzetet. Hiába próbálok nem rá gondolni, annyira vonzódom, hozzá, mint a mágnes.

- A picsába. – jegyzem meg félhangosan és visszazuhanok az ágyba.

Előre érzem, hogy ez a nap sokkal kínosabb lesz az álmom után. Vajon ő is álmodott velem, vagy az én elmém ennyire perverz csak? Erre inkább nem akarom tudni a választ. Megállás nélkül vetkőztetem a fejemben ahányszor rá nézek, de közben gyűlölöm, amiért kihasznált. Vagyis igazából nem is tudom. Akkor is nagyon haragszom rá. Erre nincs mentség. Miközben őt nézem, egyszer csak felém pillant, mire elkapom a tekintetem és a monitorra meredek. Még csak meg sincs nyitva semmi, úgyhogy az üres asztalt bámulom. Megrezzen a telefonom és rettegek tőle, hogy ő írt. A félelmem beigazolódik, mert meglátom a nevét a kijelzőn. Kimérten felemelem a telefont és elő véve legjobb színészi tehetségemet olyan közönyt próbálok sugározni felé, amilyet rajta láttam tegnap. Még a torkom is megköszörülöm, bár ezt ő úgyse hallja.

Miles: Mit nézel rajtam ennyire?

Oké, konkrétan rohadt feltűnő vagyok. Nem is tűnik úgy, mint aki megsértődött a tegnapi kirohanásomon. Mintha nem is érdekelné. Érdekes. Elsimítom a hajam arcomból és visszaírok neki.

Az égvilágon semmit. Pont egyszerre néztünk egymásra. Ne gondold azt, hogy mindenki csak téged figyel.

Fel se merek nézni, de innen érzem az értetlenségét. Egy pillanatra feltekintek és azt látom, hogy veszett módon gépel. Jézus, mit ír már ennyit? Ez most vagy egy szerelmi vallomás, amiből nem kérek, vagy egy szállj le rólam menstruáló picsa. Megrezzen a telefon, de csak egy „Rendben-t" kapok. Biztos, hogy nem ennyit írt, mert ahogy elnéztem szinte száguldott az ujja a billentyűzeten. Most ha lehet, még jobban haragszom rá. Öklömmel az asztalra csapok, majd felemelem és a mellemhez szorítom, mert szörnyen fáj. Bárcsak Miles ronda lenne, vagy büdös, vagy csak simán nem ennyire vonzó. Akkor sokkal egyszerűbb lenne őt kivernem a fejemből. De nem így van. Egész nap azon töröm a fejem, hogy lehet, hogy ennyire különböző érzelmek kavarognak bennem. Egyszer gyűlölöm, mert úgy érzem átvert, holott igazából nem történt köztünk semmi. Aztán legszívesebben magamhoz ölelném, annyira vonzódom hozzá. Nem értem magam. Teljesen összezavart. De akkor sem értem miért lett hirtelen ennyire arrogáns velem és csapkodott az üzenetem miatt. Lehet el kéne mondanom neki, mi bánt igazából. Mert az nem a szexi beszélgetés, áh dehogy. Hanem amit utána kaptam. Vagy csak hagynom kéne az egészet és vagy élvezni, vagy egy életre elfelejteni. Na ez az, amit nem tudok eldönteni. De talán ő sem. Egy dolog biztos. Mellette teljesen összezavarodok és elveszítem a józan ítélőképességem. Azt hiszem ebből még lesznek problémáim.