Szívem sóhaja

Miles

Értetlenül állok az irodám közepén, mert a kirohanása pont úgy tűnt, mintha megijedt volna valamitől. Mondanám, hogy az elhalasztott vacsora zavar, de jobban aggaszt, mi zaklatta fel ennyire. Összeszedem a dolgaim és hazaindulok. Az eső esett valamennyit, mert az út csillog a rá esett víztől. Mikor beérek a laskába, leülök a kanapéra és csak nézek magam elé. Miért érdekel ennyire, mi baja lett Sofinak? Ugyan szerintem nem tettem semmit, mégis attól tartok én szúrtam el valamit. Egyszer csak jön egy SMS a telefonomra, amit lassan kihúzok a zsebemből és hunyorogva a kijelzőre pillantok. Ekkor meglátom Sofi nevét és felcsillan a szemem.  Azonnal vigyázba vágom magam a kanapén és megnyitom, hátha valami magyarázattal szolgál, de már az nagy szó, hogy rám írt.

Sofi: Ne haragudj, hogy ott hagytalak. Nehéz estém van, remélem nem veszed zokon, mert nem kell magadra venned!

Csak nézem az üzenetet és többször elolvasom, hátha kiszedek belőle valamit. De Sofi továbbra is ugyanolyan titokzatos, mint eddig.

Nem akarsz beszélni róla?

Sofi: Ráérsz most?

Gondolkodás nélkül megírom neki, hogy persze, hol és mikor, amire nem jön válasz. Eltelik öt perc majd tíz, járkálok a lakásban, iszom egy pohár vizet, de még mindig semmi. Aggódni kezdek, hogy talán túl elhamarkodottan nyomultam rá, nem kellett volna felajánlanom míg ő nem kéri, hogy beszéljünk. Annyira sok ideje várok már, hogy felemelem a telefont és hívni kezdem Sofit. Párszor kicseng, majd felveszi.

- Sofi? Minden rendben? – kérdezem idegesen.

- Miért ne lenne? – kérdez vissza, mintha mi sem történt volna.

- Nem kaptam tőled választ.

- Ne haragudj rám, időközben vettem egy forró zuhanyt. Olyan feszült a hangod, valami baj van? Miért hívtál? 

- Csak érdekelt nincs e bajod. Ennyi az egész. – tettetem, hogy cseppet sem aggódtam érte. Azt hiszem, átlát rajtam.

- Nem lehet, hogy más oka is van annak, hogy rám telefonálsz, miután nem válaszolok két percig?

- Legalább tíz perc volt. – ezt kár volt, mert hallom, ahogy halkan kuncog a telefonba.

- Nagyon édes vagy, Miles. – mondja bársonyos hangon. Olyan puhán és melegen ejti ki a nevem, hogy alig vagyok képes megállni, hogy ne könyörögjek neki, hogy súgja a fülembe újra.

- Ne mond ezt nekem! Különben is, te meg titokzatos vagy és nehéz rajtad sokszor kiigazodni. – mondom a tarkóm vakarva, ami szinte bizsereg tőle és a selymes hangjától.

- Ez a lényeg, Miles. A férfiak a titokzatos és izgalmas nőket szeretik. Semmiképp sem szeretnék unalmas lenni. – mondja és hallom, hogy miközben ezt kimondja, az ágyra fekszik és ujját végig húzza ajkán. Szeretnék vele játszani, úgy szeretnék, de nem tudom meddig menne bele és azt sem, hogy magamnak jót tennék e vele. Annyira rég voltam már nővel, hogy azt se tudom felmérni mik a határaim. Úgy döntök, megpróbálom, legrosszabb esetben rám rakja a telefont.

- Mi van rajtad? – hadarom el. Egy ideig csend van és meg kell néznem vonalban van e még, akkora a csend. Egyszer csak felnevet, de nem úgy, mint aki kinevet, hanem mint aki meglepődik a kérdésen.

- Nem hittem, hogy meg fogod lépni. – mondja nevetve. – De mivel a hangod megnyugtat és jelenleg ez a legjobb dolog, ami történik velem, hogy hallhatom, ezért szívesen válaszolok neked. Jelenleg egy selyem felső és csipke bugyi. – mondja kuncogva. Istenem, bár láthatnám.