Azt gondoltam teljesen túllendültem azon ami velünk történt. Lassan két év telt el hogy nem hallottam semmit Emeraldról. Reméltem hogy ő is képes továbblépni és élni az életét. De akkor nekem miért jutnak eszembe olyan sűrűn emlékek kettőnkről?
Pont ahogy most is. Eszembe jutott a legelső randevúnk amire oly nehezen bólintott rá. De a gondolataimból hamar felébresztettek.
-Figyelsz rám Barber?-kérdezte az orrom előtt csettintgetve David aki a cégem jogi osztályát vezette. Nem mellesleg a barátságunk a mai napig erősen kitart. Ő volt az akire számíthattam a nehéz időkben.
-Csak...eszembe jutott Emi.-sóhajtottam ahogy a pohár vizet előttem a kezembe vettem és belekortyoltam.
-Nem beszéltetek azóta se?
-Küldtünk egymásnak üzenetet születésnapkor, karácsonykor....de ennyi. Valójában nem tudom milyen okból hívhatnám fel. Elvégre elváltunk.
-De nem haraggal. Nincs semmi baj azzal ha néha beszéltek. Elvégre közös múltatok van.
-Attól félek ha újra meghallanám a hangját....akkor elgondolkoznék mekkora hibát követtünk el mikor elváltunk.
-Mert most nem gondolod így?
-David.-szóltam rá de ő folytatta.
-Én a mai napig kétlem hogy erre szükség lett volna. Kurva jó páros voltatok. Nehézségek meg minden házasságban vannak.
-Te is tudod hogy Emi családra vágyott én meg...
-A céget akartad növelni. De megérte? Vagyis....biztos így vágytál rá? Magányosan?
-Nem vagy a pszichológusom.-vágtam a szavába.
-Akkor...gondolom nem fog meglepetésként érni a hír amit megtudtam.
-A cégem részvényei növekedni fognak? Tudom.
-Nem.
-Akkor...egy szerződést próbál majd kötni velem a kínai cég?
-Nem talált.
-Ne titkolózz tovább. Mond már.-kezdtem ideges lenni.
-Emerald továbblépett.
-Ahogy én is.-jegyeztem meg. Akkor még nem tudtam mire céloz. De ahogy kimondta a szívem mintha éles fájdalmat érzett volna.
-Úgy értem...Emerald megismerkedett valakivel.
-Ezt meg honnan veszed?-tettem fel azonnal a kérdést.
-Chloetól.-mondta David. Chloe Emmerald barátnője volt. Azóta nem beszéltem vele se amióta elváltam Emeralddal. Azt gondolja én vagyok az oka mindennek. De ő neki fogalma sincs a veszekedéseinkről amik a házasságunk a mélybe rántották.
De hogy lehet hogy Emerald továbblépett?
-Mégis kivel?-tettem fel a kérdést. A hangomból meglepettség hangzott.
-Valami üzletemberrel.-bosszantott. Vagyis jó, elváltunk. De akkor is nem korai még egy picit ebbe csak úgy belerohannia? Egy új kapcsolatba? Ő ilyen gyorsan túltette magát rajtam? Én lennék az egyetlen akinek eszébe jut néha néha? Vagy csak azért vergődök még az emlékektől mert ez a ház ahol élek annyi boldog percet is adott nekünk? Hiába voltak vitáink...mégis közbe a legboldogabb perceket is ott kaptam az élettől, Emerald oldalán.
••••••••••••••••••••Nyolc évvel ezelőtt•••••••••••••
Megvettük életünk első házát mint friss férj és feleség. Hiába voltam tehetős család tagja, nem a szüleim pénzéből akartam ezt az álmunk megvalósítani.
Az egyetem alatt mindketten keményen dolgoztunk hogy ez az álmunk valóra váljon. Mert két év után tudtam hogy erre csakis Emeralddal vágyom. Egy közös életre, közös álmokra, egy hatalmas családra. Ő adta nekem meg a boldogságot amire mindig is vágytam. Szerettem őt. Őrülten szerettem. Főleg azért mert minden apró dolognak szívből tudott örülni.
-Ígérem rendbe rakom ezt a házat.-mondom neki ahogy figyelem ahogy a konyhaszekrényt nézegeti.-És kapsz egy csodás konyhát is mellé ahol az isteni almás pitéid sütheted.-rám nézett és elmosolyodott.
-Szerintem ez tökéletes úgy ahogy van. Ez az első házunk.-mosolyog...és én azt hiszem újra és újra belészeretek minden alkalommal. Hozzámlép ahogy a karjait a nyakam köré fonja.
-Tudod hogy ennél szebb házat szerettem volna venni.
-Miért?-nevetett. A karom a dereka köré fontam.
-Mert...nézd meg. A festék leomlott ott...-mutattam a fejemmel a szekrény melletti részre.
-Majd kifestjük.-válaszolta.
-Az ajtó is nyikorog.
-Legalább tudni fogom mikor érsz haza.
-A bútorok is régiek.
-Majd veszünk újakat. Addig ezek is megteszik.
-Em....
-Andy.-szólt közbe.-Ez a miénk. Egy lépéssel közelebb kerültünk az álmaink megvalósításához. Kicsit ütött, kicsit kopott na és akkor? Majd kicsinosítjuk. De...ez a miénk. Elkezdhetjük az életünk itt.-ha még soha se mondtam volna...pont ezért szerettem bele őrülten. A gondolkodása miatt.
-Igazad van.-mondtam ahogy elmosolyodtam. Az idegességem elmúlt és már csak arra tudtam gondolni igaza van. Ez a miénk. A közös életünk kezdete.-Sajnálom. Kicsit ideges lettem mert annyi mindent megakarok neked adni és....
-Te velem vagy. Nekem ez bőven elég. Hidd el. Imádom ezt a házat. Úgyhogy ha megtenné Mr. Barber hogy picit ellazulna és letesztelné velem a hálószoba ágyat azt megköszönném. Vagy esetleg jobban vonzana téged a konyhapult?
-Félnék hogy szálka menne a formás fenekedbe.-húztam közelebb ahogy az ajkaink súrolták egymást. Most már nem tudtam másra gondolni csak arra mennyire magamévá akarom őt tenni. Mélyen benne lenni ahogy a nevem sikoltozza és a farkam köré élvez. Én pedig addig nem hagyom abba míg a punciját teli nem töltöm.
-Akkor irány a hálószoba. Remek feszültséglevezetésben lesz részed.-harapott az alsó ajkába.
-Bassza meg Emerald.-kaptam fel a karjaim közé.-Remélem nem esik össze az ágy alattunk.
-Csinálhatjuk a földön is. A cél ugyanaz nem?-és én vadul estem az ajkaiért. Így kezdtük el a közös életünk egy apró házba. A mi életünk.
••••••••••••••••••••••Napjaink•••••••••••••••••••
-Andy!-felébredtem a nevem hallatán a gondolataimból.
-F-figyelek.-válaszoltam.
-Nem úgy néz ki. Minden rendben?
-Tudod esetleg Emerald hol lakik most?
-Miért?-tette fel a kérdést David.
-Csak....találtam még egy két dolgot ami az övé volt. Odaszeretném neki adni.
-Hát őszintén nem tudom, de ha szeretnéd megkérdezhetem Chloet.
-Nem kell. Majd én elintézem. De azért kösz.-tudtam. Ki kell derítenem ki is az illető akinek Emerald odaadta a szívét. És ha lehet....minél előbb.
*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*
