Off limits [Oscar Piastri ff]

2. Betolakodó

Elle leparkolta az autót a McLaren headquarters előtt, majd mély levegőt vett. Soknak érezte egyszerre a változásokat, mintha szaladna vele a világ. Egyik hónapban még home officeban dolgozott, míg hazavárja a jegyesét, a másikban Nagy Britanniába költözik, hogy az öccse formula 1-es csapatának dolgozzon. A leendő férje élete mindig pörgősebb volt, gyakran business célokból utazva a világot. Elle úgy tartotta ő ebből s szempontból kévésbé rugalmas.

Mostantól a munkája a semmi közepén, Wokingban, Angliában lesz, fél órányi távolságra a lakásától. Két emeletes kicsi ház, amiben jelenleg még Landón kívül senki sem járt. Mondta a jegyesének, Dariusnak, hogy várja az új otthonában, hogy közös otthonná tegye. A férfi nem fogadta lelkesen a költözést sem, de Elle akart időt hagyni neki, hogy megszokja a gondolatot. Őt évekig csak a home office várta, nem tagadta magában, hogy kicsit már vágyott arra, hogy emberekkel foglalkozzon. Dariusnak más volt a világa, konstans mozgásban. Remélte, hogy a párja is majd megszokja, hogy van egy cseppnyi távolság közöttük. Több, mint tizenkét éve voltak együtt, úgy ítélte, hogy ennyi döccenés nem szakíthatja őket.

Elle mély levegőt vett és kiszállt az autóból. Egy újabb fajta Toyota hybrid modellje volt, amit pár napja vett. Felkapta a vállára a táskáját, aztán magabiztos léptekkel tovább haladt az épület felé. Hajnali hét volt, szándékosan a legtöbb ember előtt ment be munkába. A kapuhoz ért és előkotorta a beléptető kártyáját és a felismerőhöz érintette, de az csak egy csipogó hangot adott ki és pirosan felvillant.

- Mi a fene? - ráncolta a szemöldökét Elle.

Újra próbálkozott a beléptetővel, de továbbra is pirosan villogott és ajtó tapodtat sem mozdult. Nem értette, hogy mi történik. Éppen csak tegnap kapta meg a belépő kártyáját, de a saját szerencséjét ismerve számított valamilyen döccenőre. Újra a felismerőhöz nyomta, most már erőbedobással. Felemelte a fejét, de csak a komor, magas épület nézett vissza rá. Kicsit megbánta, hogy ilyen túlbuzgó volt. Ebben a korai órában nem hitte, hogy sokan tartózkodnának a munkában. A lehelletét megfestette a hideg levegő, a decemberi fagyban nem álldogálhat sokáig mielőtt hóemberré válik. Az ajkába harapott, nem tudta, hogy most mihez kezdhetne.

- Úgy látom, hogy a te hivatásod illetéktelenül bejutni helyekre - hallott egy kifürkészhetetlen hangot a háta mögött.

Elle megpördült, noha felismerte a hang tulajdonosát. Oscar állt a háta mögött, egy apró mosollyal az arcán. Nike-os edző tréningben és egy vastag fekete kabátban volt, de így is didergett. Nem szokott hozzá az ilyen időhöz Ausztrália után. Megállt tőle tisztes távolságban, a hangja sokkal inkább gúnyos, már-már viccelődő volt. Meglepően, pont, hogy kapóra jött a jelenléte. Zavarba jött, hogy újra egy kellemetlen pillanatban egymásba botlanak. Nem volt éppen a toppon, ez nyilvánvaló volt.

- Nem működik a beléptető - lóbálta meg a kártyát az orra előtt - De nézd, van.

Oscar keresztbe fonta a karját, dacosan. Felvonta a szemöldökét, faarccal nézett a nőre, megjátszotta, hogy cseppet sem nyűgözi le a magyarázata. Csábította a helyzet, hogy játsszon vele egy cseppet. Sejtette, hogy nem kell sokat várni, míg újra találkoznak. Szerette volna kihasználni a helyzetet, hogy piszkálja.

- Nem tudom kisasszony, ezt a történetet már sokszor hallottam - felelte komolyan.

Elle összeráncolta a szemöldökét, Oscar annyira meggyőzően szigorú és komor tud lenni, hogy egyáltalán nem tudott kiigazodni azon, hogy ez komoly vagy sem. Gondolta, hogy felveszi a kesztyűt és belemegy a játékába.

- Ugyan már, ismer, tudja jól, hogy mi célból vagyok itt - jelentette ki, még magázta is, mikor Oscar arca nem változott, tovább fokozta nevetve - Dolgozni jöttem. Dobd le a ruháid, Oscar.