Próbaidős Szerelem

Előszó

Hol is kezdjem? Talán itt. Első éves voltam az egyetemen, amikor először találkoztam VELE.

Így első pillantásra nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Találkoztunk? Okés.

Telt az idő és egyre több dolgot tudtam meg RÓLA. Jót és rosszakat egyaránt. Kiváncsian hallgattam a róla szóló történeteket, csillogó szemekkel néztem akárhányszor csak szóba került, de ezt akkor én nem vettem észre.

Megtört a jég. Instagram követés, facebook ismertség egy két tinder match. Nem tudtam hova rakni az történéseket. Aztán még több információ birtokába kerültem és mire észbe kaptam teljesen belehabarodtam, anélkül, hogy igazán személyesen ismertem volna. Annyit tudtam, amit más mesélt. Köszöntünk egymásnak, és volt hogyha huzamosabb ideig a figyeltük egymást olyan érzésem volt, mintha abban a pillanatban csak mi lennénk ott és senki más.

Furcsa és új érzések kerítettek uralmuk alá, amit végül a második félévem közepe felé sikerült azonosítanom. Beleszerettem.

Mindig is éreztem, hogy van valami köztünk, de valamilyen okból kifolyólag sohasem történt semmi.

Most beszélek vele! Eldöntöttem. Megfutamodtam. Írok neki! Nem mertem. Most tényleg elmondom neki! Meghátráltam. Mire ténylegesen összeszedtem a bátorságom-ami nem volt egyszerű hiszen sosem vallottam be senkinek, hogy mit érzek iránta és ez egy teljesen új dolog volt számomra-addigra barátnője lett.

Emlékszem milyen érzés volt ezt megtudni. Ismeritek az érzést, amikor olyan mintha egy világ dőlne össze bennetek? Mint, egy jó erős gyomros. Na én itt hasonlót éreztem és még egy párszor éreztem ezt a bizonyos fájdalmat, de nem ez volt a legrosszabb.

A mai napig tisztán emlékszem arra, amikor megtudtam azt a létfontosságú tényt. Pár baráttal álltam kint a kollégium előtt. Köztük egy sráccal, akivel Ő nagyon jóba van. Kilépett az ajtón és hosszas idő után végre újra a szemembe nézett. Oda jött majd azt mondta a srácnak, hogy hamarosan messze megy a munka miatt. Ott, abban a szent pillanatban erősnek mutattam magam, de miután elköszönt és egyre csak távolodott és egyre homályosabban láttam az alakját, úgy vitt el belőlem egy részt. Igen, tudom. Klisé.

Ez után huzamosabb ideig nem láttam, majd történt pár olyan dolog, amitől úgy éreztem ennek igen is van jövője, aztán azt, hogy nincs.

Ez a férfi egy kibaszott nagy kérdőjel!

De mi van, ha a sors egy visszanem térő lehetőséggel kopogtat az ajtónkon? Beengedjük vagy makacsságból rúgjuk jól seggbe?

Én az elsőnél döntöttem. Így kezdtem bele egy kapcsolatba, aminek nem fix a kimenetele, egy kapcsolatba, ahol több száz kilométer választ el minket. Egy próbaidős szerelembe.

.-Próbáljuk meg?-vett egy nagy levegőt.-Lehet nem fog menni, de szeretném, ha adnánk kettőnknek egy esélyt. Ha nem megy elengedjük egymást, akármilyen nehéz is lesz.

-Próba szerelem!-jelentettem ki.

-Úgy érted próba szerencse?-pillantott rám kérdőn.

-Nem, ezesetben szerelem. Hiszen, ha úgy vesszük ez egy próbaidő.

Tudtam, hogy nehéz lesz. Főleg úgy, hogy alig ismerjük egymást, de egy dologban biztos voltam. Nem adom fel. Őt soha. Eddig sem tettem és most sem fogom. Érzem, hogy ő is hasonlóképpen vélekedik. Már csak egy kérdés maradt hátra? Sikerül kitartanunk egymás mellett?

Remélem elnyerte tetszéseteket az előszó, a könyv bevezetése és meghozta hozzá a kedvet. 

Kérlek támogass egy vote-al, illetve ha leírnád az eddigi véleményed kommentben, azt nagyon megköszönném.

Puszi