Fateful love [BinChan]

12. fejezet: Már régóta szeretlek

-Chan szemszöge-

Már egy ideje itt vagyunk az ellenséges ház előtt, és azon gondolkodunk, hogyan jussunk be, mivel a leírtnál több őr van. Olyan, mintha tudnák, hogy jövünk. Ezt sem szabad kizárni, hiszen ez a ház valami eszméletlenül modern.

- Mit tegyünk? - kérdezte Minho.

- El kéne terelned a figyelmüket, amíg én bemegyek. Jobb most nem jut eszembe.

- Te megőrültél?? Jézusom, meg fogok halni.- fogta a fejét.

- Csak menj! - utasítottam, ő pedig fogta magát és ment elterelni az őrök figyelmét.

- Hé! Ti nagy gorillák! - kiáltotta Minho. - Jöttem betörni!- kiáltotta, majd elővett két fegyvert és tűzharcba kezdett az ellenséggel. Az alkalmat kihasználva mentem be a házba, és a tervrajz alapján navigáltam magam. Fel az első emeletre, majd jobbra fordul, aztán negyedik ajtó balra. Megvan! Beléptem a szobába, ami egy egyszerű dolgozószobának néz ki. A festmény ott volt fent a kandalló felett, amit le is vettem onnan, majd a széfhez léptem és elkezdtem feltörni a zárat. Pár kattogás után meg is volt. Kinyitottam a kis széf ajtaját, majd kivettem belőle a készpénzt és zsebre tettem. A nagy képet a hónom alá vettem, majd hangtalanul elhagytam a szobát. Lassan és észrevétlenül osontam ki, viszont ahogy a házat elhagytam, ledöbbentem.

- Tedd le a képet, Bang Chan! - kiáltotta a ház ura mögöttem állva. Letettem a képet és feltettem a kezem. A hideg fegyver cső a fejemhez ért, de kicsit sem féltem. Voltam már rosszabb helyzetben is. - Mit gondoltál, Chan? Majd idejössz és ellopod, ami az enyém? - nevetett fel gúnyosan. De tökön rúgnám.

- Miért? Te is számtalanszor loptál tőlünk! - mondtam nyugodtan, de belül mégis feszült voltam, ugyanis Minho az őrök előtt térdelt, és fegyvert fogtak a fejéhez. Arca sebes volt és megtört. Ez az én hibám.

- Most remélem tudod, mi következik.- mondta, majd kibiztosította fegyverét. Esküszöm, ezt még megbánja. Elkezdett visszaszámolni, mikor is rendőrautók jelentek meg, és megláttam Binnie-t, ahogyan utasítja embereit. Körbevették a helyet és lefegyverezték az ellenséget. Changbin aggódó arccal jött oda hozzám, miközben emberei letartóztatták a zavaró embereket.

- Jól vagy, Channie? - mért végig, amit én mosolyogva néztem. Több napig nem keres engem és stb., most meg jön és megment, majd aggódik is értem. Derekára fogtam és magamhoz húzva csókoltam meg ajkait. Úgy hiányzott már. Fegyverével a kezében kulcsolta át a nyakam és viszonozta csókom. Durván faltam ajkait, és úgy éreztem, minden megszűnik létezni körülöttem. Binnie hirtelen alsó ajkamba harapott elég erősen, mire elváltunk egymástól. Vérem kibuggyant, de letöröltem azt.

- Jaj, ne haragudj... én csak...

- Tetszik a hevességed, Binnie. - kacsintottam. - Amúgy előző kérdésedre a válasz: jól vagyok. Főleg, hogy most már itt vagy. Köszönöm, hogy megmentettél engem és Minho-t. - mosolyogtam, majd elindultunk. A képet magammal vittem és a kocsimba raktam.

- Minek az a kép neked? - kérdezte Binnie, miután becsuktam a kocsim ajtaját.

- Apámnak kell, nem nekem. - rántottam vállat. - De hogyhogy engem nem tartóztatsz le? Itt lenne az alkalom.

- Nem foglak, ezt te is tudod. Amúgy is másnak adták át ezt a feladatot.- húzta el a száját. - Jobb, ha mostantól vigyázol. Nem foglak tudni állandóan megmenteni majd.

- Nem is kell. Tudok magamra vigyázni.

- Aha, az előbbi is úgy tűnt.- forgatta meg szemeit.

- Te most megforgattad a szemed? - kérdeztem, felhúzva az egyik szemöldököm.

- Én? Ugyan dehogy. - húzta pimasz mosolyra száját.

- Hm... ezért büntetés jár, Binnie... - mosolyodtam el ravaszul és közelebb vontam őt magamhoz. Esküszöm nektek, úgy megijedt, hogy azt élvezet volt nézni. Nyilván nem bántanám, szóval nem olyan fajta büntetésre gondoltam. - Na, mi az, elvitte a cica a nyelved?-pöcköltem meg orrát szabad kezemmel, hiszen egyikkel a derekát fogtam.

- Izé... nem... vagyis... hagyjuk. - tolt el magától. Zavarán csak jót mosolyogtam. Ezután elköszöntünk egymástól és mindenki ment a saját útjára. Hazaérve apámnak odaadtam a képet, amit elvitt, és reméltem, hogy egy darabig ismét nem jön a birtokomra.

-Minho szemszöge-

- Te mindig bajba kerülsz? - dőlt a mentőautó oldalának Jisung, miközben engem elláttak.

- Úgy látszik. - mosolyodtam el halványan. - De ilyen az életem. - rántottam vállat, majd már végzett is velem a mentős. Leszálltam a mentőkocsi hátuljából és Jisung elé álltam. Szemei ragyogtak, mikor rám nézett, és ez nagyon tetszett. Hogy miért? Mert gyerekkorunk óta oda vagyunk egymásért, de persze sosem jöttünk össze, főleg akkor, amikor szétváltak útjaink. Jisung a rendőr akadémiára ment, engem pedig Chan apja képzett ki. Sajnos amiért ő rendőr lett, én pedig egy körözött bűnöző, közöltem vele, hogy nagyon szeretem, de mi nem lehetünk úgy együtt, hogy a törvény elválaszt minket. Nem is akartam, hogy baja essen, mert ellenségeim ártanának annak, akit szeretek. Így is elveszítettem a családom a maffia miatt, hiszen ellenségeim megölték őket. Ettől akarom megvédeni Jisungot is. Szavak nincsenek rá, mennyire szeretem.

- Legközelebb légy óvatosabb. Nem akarok érted aggódni.- simított a karomra. Oh, istenem, mindjárt megcsókollak, ha így folytatod.

- Az leszek, ígérem. - mosolyodtam el, mire ő bólintott.

- Nekem mennem kell. Szia! - köszönt el tőlem, majd beszállt a rendőrautóba és elhajtott. Rettentően fáj, hogy közel van hozzám, mégis olyan távol. Meg akarom csókolni és magamévá tenni. Szeretni akarom őt, óvni mindentől és mindenkitől. Ha nem lenne közöm a maffiához, már rég együtt lehetnénk. Egyszer úgyis az enyém lesz, ebben biztos vagyok. A birtokra érve fáradtan haladtam szobám felé, majd útközben meghallottam egy érdekes beszélgetést. Ez Seungmin szobájából jött. Kivel beszélt egy ilyenkor? Késő délután szerintem pihennie kéne. A falapra tapasztottam fülemet, és csendben hallgatóztam.

- Oh, Innie, annyira hiányzol már most.- hallottam meg Seungmin hangját.- Igen, jó lenne, ha ma este is eljönnél. Igen, igen. Szeretlek, kicsim. Várlak majd.- köszönt el, majd már nem hallottam hangját. Hirtelen kinyílt az ajtó, én pedig majdnem a szoba tulajdonosára estem.

- Minho? Te mit keresel itt? Ugye nem...?

- Én... nekem dolgom van! - mentegetőztem, de ő megragadta kezem és behúzott a szobájába.

- Na, most szépen elmondod, mit hallottál!

- Semmit... - hazudtam.

- Minho!

- Jó, jó, hallottam, amit beszélgettél, de nem mondom el senkinek, sem ígérem! Fogadjunk, Changbin egyik embere. - húztam félmosolyt az arcomra.

- Igen. - bólintott Seungmin egy enyhe pírral az arcán. Tudtam én. A kis Minnie szerelmes. Nincs ezzel semmi baj, ő legalább szerelmes lehet, hiszen neki nincsenek olyan halálos ellenségei, mint nekem, így párjának nem eshet baja. Na meg Seungmin profibb harcos és lövész, mint én. Meg tudja védeni a párját.

- Gratulálok, haver! - veregettem meg a vállát. - Nekem most mennem kell. Senkinek sem szólok, esküszöm! - mondtam, majd ott hagytam a szobájában és a sajátomba mentem. Lassan mindenkinek összejön minden, csak nekem nem.