Fateful love [BinChan]

14. fejezet: Gondoskodás

-Jisung szemszöge-

Megint egy feladatom van, és persze, hogy túlórában (este). Sajnos Changbin már nincs itt, így a saját embereimmel kellett mennem. Már sebesen tartunk a kaszinó felé. A leírtak alapján a fejest és az embereit kell letartóztatni törvénysértés miatt, hiszen drogokkal kereskednek. Ahogy odaértünk, kiszálltunk a kocsikból és behatoltunk az épületbe. A vendégek hatalmas sikítozásba kezdtek, de az embereimmel ki is küldettem őket. Én két emberemmel haladtam előre a VIP szobák felé, amikor hirtelen hangokat hallottam meg. Ez... ugye nem? Idegesen betörtem az ajtót, és előre küldtem az embereimet. Mindenkit letartóztattunk, aki a szobában tartózkodott, és a többiek utánanéztek, hogy vannak-e még emberei. Visszafordultam a VIP szobába, és a szemeim elkerekedtek, amikor a földre néztem. MINHO??!

- Minho! - térdeltem le mellé. - Hé! Jól vagy? Minho...-rázogattam sírva, de ő csak halványan elmosolyodott. Hogy tud ilyenkor is mosolyogni??? Válaszolni már nem tudott. Szemei lecsukódtak és elernyedt a karjaimban. Segítségért kezdtem kiáltani, majd felkaptam Minhot menyasszony pózban, és kimentem vele az épületből. A mentőket egy emberem hívta, és pár percen belül ide is értek. Embereimet elküldtem, hogy majd megyek utánuk, de vele kell mennem a kórházba. A mentősök átvették tőlem, és a mentőautó hátuljába tették, ahová én is követtem. Nem akarom egyedül hagyni. Ahhoz túl fontos számomra. Lélegzett, de nem volt magánál. A mentősök tették a dolgukat, miközben a kocsi elég nagy sebességgel haladt. Remélem, nincs komoly baja.

- Pár órával később -

- Uram, ön Lee Minho hozzátartozója? - kérdezte az orvos, mire bólintottam. Már nagyon fáradt vagyok, és még a rendőrségre sem mentem be, hiszen látni akarom Minhot. - Kövessen! - mosolyodott el halványan az orvos, majd elindult a betegszobák irányába. Szó nélkül követtem. Megálltunk egy szoba előtt. - Már magánál van, de nem érzi annyira jól magát. A koponya több helyen is sérült, ami hatással lehetett az agyára. Nem tudjuk, mert nem válaszolt egy kérdésünkre sem, amikor felébredt. Valamint pár bordája is eltört. Nyugodtan menjen be hozzá. Ha bármire szüksége van, szóljon - mondta az orvos. Meghajolva megköszöntem a munkáját. Ezután elment, én pedig bementem Minho kórtermébe. Minho az ágyon feküdt, és szemei csukva voltak, de amikor meghallotta, hogy bejöttem, kinyitotta szemeit és rám nézett. Elmosolyodott, amikor meglátott, így én is ezt tettem. Becsuktam az ajtót, majd odamentem mellé és leültem az ágyra.

- Jól vagy? - kérdeztem, miközben a kezére simítottam.

- Fogjuk rá. Köszönöm, hogy megmentettél.

- Nem tudtam, hogy ott vagy. Én csak a feladatot teljesítettem ott. Szóval a véletlen műve az, hogy újra találkozunk - mondtam, miközben összekulcsoltam a kezeinket.

- Nem baj. Én akkor is hálás vagyok neked. Akár ott is hagyhattál volna a földön, és mehettél volna tovább. De te megmentettél - mosolygott. A kórterem halvány fénye megcsillant a szemeiben. Kicsit közelebb hajoltam hozzá. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy meg akarom csókolni. Szeretem őt, és tudjuk, hogy szeretjük egymást, de nem lehetünk együtt.

- Minho... - suttogtam közvetlenül az ajkai előtt, és kicsit elpirultam. - Annyira meg akarlak csókolni... - hullott le egy könnycsepp a szememből.

- Én is ugyanezt érzem. De... nem lehet, te is tudod...-nézett rám szomorúan, de nem hajolt el. Meg akarom tenni akkor is. Nem érdekelnek a szabályok.

- Faszomat bele! - morogtam, majd erőszakosan megragadtam a tarkóját, és az ajkaira tapadtam. Egyből viszonozta a csókot, bennem pedig hatalmas vágy áramlott szét. Istenem, mióta várok erre a pillanatra... Ha meghalok az ellenségei által, engem az sem érdekel, mert szeretem. Az életemet is odaadnám érte. Durván faltuk egymás ajkait, miközben Minho a derekamra fogott és feljebb húzott az ágyon, hiszen annyira elgyengített a csók, hogy majdnem leestem az ágyról. Mikor elvált tőlem, még egy nagy cuppanós puszit nyomott az ajkaimra, és csillogó szemekkel nézett rám.