Fateful love [BinChan]

6. fejezet: Az enyém vagy! (16+)

-Changbin szemszöge-

Megkaptuk az értesítést, hogy Chan szállítmánya megérkezett. Csapatommal egy hét felkészülés után teljesen magabiztosan indultunk neki ennek a küldetésnek. Én annyira azért mégsem hiszem, hogy elkapjuk, de igyekszem mindent megtenni. Most egy régi repülőtérre küldték a szállítmányt. A régi reptér épülete mellett haladunk el hátra, ahol a repülők régen leszálltak. Ez a hely esküszöm... olyan ijesztő. Kiráz tőle a hideg is. Az épület sarkában megálltunk és figyeltük az eseményeket. Több rendőr is jött velünk, de ők szokásos módon körbevették a helyet. Most el kell kapnunk őket. Elővettem a fegyverem és felkészültem. Meghallottunk három repülőgépet, majd azok miután landoltak, a szállítmányt le is szedték róluk. Chan kiszállt a kocsijából és elégedetten nézte a zsákmányát. Vajon rám is így nézne? Várjunk, mi van?? Mi a faszt! Ne gondolj ilyenekre, Changbin, mikor el akarod kapni. Megráztam a fejem és próbáltam a feladatra koncentrálni. A rabszolgákat már leszállították a drogok és a fegyverek mellé, kurva nagy bilincsekben. Úgy utálom az emberkereskedőket... Chan pedig képes rabszolgákat venni, csak hogy eladhassa őket itt Koreában. Mocskos... ebből így több pénze származik. Sokkal több, mint annak, akitől megveszi a más nemzetiségű rabszolgákat. Kezdtem ideges lenni a látvány miatt.

- Mehet! - adtam ki a parancsot, mire a társaim vették az irányt előre. Chanék nem kicsit lepődtek meg, amikor rájuk rontottunk. Körbeálltuk őket még pár rendőr társunkkal, majd fegyvert fogtunk rájuk. Chan emberei is ezt tették, védve ezzel a főnöküket, ha netalán lőnénk.

- Már megint te? - szólalt meg asszem Hyunjin lenézően nézve Felixre, aki lehajtotta a fejét, de a fegyvert magabiztosan tartotta. - Nem volt elég a múltkori, rohadékok?! - kiáltotta, mint valami véreb, és elindult felénk.

- Hyunjin!! - lőtt a levegőbe Chan, mire embere megállt közvetlenül Felix előtt. - Ki adott parancsot neked erre?! - lökte el Felixtől vissza a többi embere közé, mire Hyunjin felnevetett.

- Nem intézhetem el a zsernyákokat??

- Nem!! Főleg amíg nem adok rá parancsot! - kiáltotta Chan, mire a hideg is kirázott a hangjától. Mi a fasz van velem???

- Chan! - szólaltam meg, mire abbahagyta az embere leszidását és felém fordult. Fegyvert fogtam rá és közelebb sétáltam hozzá. - Dobd el a fegyvert! - utaltam a kezében lévő tárgyra, mire elnevette magát. Ezután csend ült a repülőtérre, majd Chan végül kiadta a parancsot, hogy tüzeljenek az emberei ránk. Közben elszaladt. Szuper, megint futhatok utána. Mindig ezt csináljuk. Akkor most miért ne? Olyan gyorsan szaladt, hogy alig bírtam utolérni. Lila hajam fújta a szél, míg neki fekete tincseit. Befutott a régi repülőtéri épületbe, ahová követtem. Kint szinte elszabadult a pokol, de tudom, hogy az embereim megoldják. Chan eltűnt a szemem elől, ezért a romos épületben kezdtem sétálgatni. Üvegszilánkok ropogtak a lábam alatt minden egyes lépésemnél. Vajon hol lehet? Csak nem ment el. Felmentem a már nem működő mozgólépcsőn az emeletre, ahol borzasztó káosz uralkodott. Régi, poros csomagok szétszórva mindenhol. Papírok tömege és régi útlevelek. Mi a franc van itt?? Elkezdtem keresni, majd hirtelen a fejem mellett belelőtt az üvegbe. Megdermedtem. Oda fordultam felé és a régi információs pult mögött állt, fegyverét rám emelve.

- Mikor unod meg??! - kiáltotta az üres épületben, pedig víz hangzott hangja.

- Majd miután elkaptalak. - rántottam vállat, de komolyan néztem rá. Fegyverem felé irányítottam, majd megindultam felé. Átugrott a pulton és ő is elindult felém. Megálltunk egymás előtt, a fegyvert egymás fejéhez tartva. Remegett a kezem, amit nem tudtam hova tenni, és ezt ő is észrevette.

- Na, nem lősz le? Akkor már nem lesz több gondod velem. - mondta egy ördögi vigyorral. Kibiztosítottam a fegyverem, majd a ravaszra tettem ujjam. Ő is ezt tette utánam, de magabiztosabbnak tűnt, mint én. Homlokomon verejtékcseppek jelentek meg, hiszen féltem. Nem bírom megtenni, és ezt ő is tudja. - Na? Meghúzod még ma a ravaszt?! - kiáltotta idegesen, mintha azt akarná, hogy öljem meg. - Gyerünk, tedd meg! Úgysem vagyok neked fontos! Tedd meg, gyerünk! Nem lesz velem több gondod, és nem kell rám gondolnod! - gördült le egy könnycsepp arcán, amitől meglepődtem. - Lőjj már! - kiáltotta idegesen. Eldobtam a fegyvert, és az övét is kivettem a kezéből, és az enyém mellé dobtam, majd az információs pultig tolva őt, tapadtam ajkaira. Nem habozott egy percre sem, hanem viszonozta csókom, és kezét derekamra vezette. Hamar átvette a vezetést és combom alá nyúlva ültetett fel az információs pult tetejére. Sliccem után kapott és lehúzta, majd lehúzta nadrágom a bokámig, és hirtelen verni kezdte nekem, de a csókot egy percre sem szakította meg, ezért bele is nyögtem Chan szájába. Végül fejem hátravetettem, ezzel elválva Chan édes ajkaitól, miközben ő csak verte nekem. A száját vetette be keze helyett, mire hangosan nyögtem. Jesszus, mit csinálok én?? De... élvezem... ahelyett, hogy elkapnám, itt élvezem azt, hogy éppen leszop. Nyelvtechnikája annyira jó volt, hogy hamar a szájába élveztem, majd élvezetem minden cseppjét lenyelte, miközben a szemembe nézett. Te jó isten, most elégített ki, de újra keményedni kezdtem. Ez kurva izgató. Visszaadta rám a nadrágot és felhúzta a sliccem.

- Tudtam, hogy nem fogod megtenni... - mosolyodott el szomorúan, félrenézve.

- Miért tettem volna meg? Vagyis hát... - nem tudtam mit mondani. Még mindig a régi pulton ültem, míg ő két combom mellett támaszkodott.

- Tudod, nem értelek. Ha el akarsz kapni és börtönbe zárni, akkor miért csókoltál meg...? - nézett szemembe.

- Nem tudom... - hajtottam le a fejem.

- Binnie... ha van valami, akkor mondd el. - nyúlt állam alá, majd kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Nincs semmi. Nem tudom miért tettem, csak a szívemre hallgattam. - rántottam vállat. - Inkább menj, mielőtt megtalálnak. - mondtam, mire kérdőn nézett rám.

- Nem fognak kirúgni, hogy már sokadik alkalommal is elengedtél? - kérdezte aggódva. Ez most komolyan a munkám miatt aggódik??

- Nem. Az miatt aggódom, hogy ha a börtönbe juttatlak, akkor kivégeznek. Érted már? - bólintott. - Akkor menj... - toltam el magamtól, és le akartam szállni a pultról, de ő ajkaimra mart és egy édes csókot adott, ami nem tartott tovább három másodpercnél. Ezután fejemre simítva futott el, miután felkapta fegyverét a földről. Nagyot sóhajtottam, hiszen megint elengedtem. Nem tudom mi ütött belém, de ennek megint én fogom meginni a levét.

A csapatom biztosan aggódik, hogy hová tűntem, és valószínűleg már keresnek. Lassan visszamentem az épület bejáratához, ahol éppen az utolsó embercsempészeket gyűjtötték be. Az arcomon valószínűleg látszott az elbizonytalanodás, amit az előző találkozás okozott, de próbáltam összeszedni magam. Felix odajött hozzám, és láttam, hogy valami kérdést szeretne feltenni, de inkább csendben maradt. Tudta, hogy valami nincs rendben, de most nem volt itt az ideje, hogy ezt megvitassuk. Összeszedtük a bizonyítékokat, a fegyvereket, drogokat és rabszolgákat biztosítottuk.
Az akció végeztével visszaültünk a furgonokba és elindultunk vissza az állomásra. Az úton mindenki csendben volt, az adrenalin kezdett elmúlni, és a fáradtság lassan úrrá lett rajtunk. A gondolataim azonban Chan körül forogtak. Miért nem tudom elkapni őt? És miért érzek valamit iránta, amikor pontosan tudom, milyen szörnyű dolgokat tett?

Az állomásra érve mindenki jelentést tett a felettesének. Én is megírtam a jelentésem, bár tudtam, hogy lesznek kérdéseik, miért nem sikerült elkapni Chan-t. Amikor végeztem, hívott a főnököm, hogy menjek be az irodájába.

- Changbin, mi történt odakint? - kérdezte szigorúan, amikor beléptem.

- Uram, Chan ismét megszökött. Az emberei tűz alá vettek minket, és a zűrzavarban sikerült meglépnie.-válaszoltam.

- Ez már nem az első alkalom, hogy elmenekül előled. Kezdesz kifogásokat keresni? - nézett rám keményen.

- Nem, uram. Mindent megtettem, amit tudtam. De Chan...- haboztam. - Olyan, mintha mindig egy lépéssel előttünk járna.

- Legyen ez az utolsó alkalom, Changbin. Ha még egyszer kudarcot vallasz, komoly következményekkel kell szembenézned. - figyelmeztetett.

Bólintottam és kiléptem az irodájából. Tudtam, hogy nem fogok nyugodni addig, amíg el nem kapom Chan-t. De a gondolataim nem csak a munkáról szóltak. Valami más is volt ott, mélyen elrejtve, amit még magamnak sem akartam bevallani. Aznap éjjel nem tudtam aludni. Chan arca, a csókja, az érintése mind ott keringtek a fejemben. Tudtam, hogy a kötelességem az, hogy elkapjam őt, de a szívem teljesen mást súgott. Az ellentétek feszültsége szétszakított belülről. Nem tudtam, hogyan fogom ezt megoldani, de egy dolog biztos volt: a következő találkozásunk mindent megváltoztathat.