Tanár úr kérem! | 18+ |

18 - Bence

  Egyedül maradtam. Megint a pulthoz mentem és kértem egy italt. Ezekben a pillanatokban nem tudtam másra gondolni, mint Zsófi melegére. Ahogy ujjaim a combjai között játszottak. Szívesen eljátszanék még vele most. Szól egy hang a fejemben. A gondolataimban elveszve a nadrágom és a férfiasságom zökkentett ki. Lenéztem. A fényektől nem láttam semmit, de az érzés még megvolt. Éreztem, hogy jobban megfeszülök. Próbáltam nem azokra a dolgokra gondolni, de mint mindig, ez is kudarcba fulladt. Tehetetlenségemben nem tudtam mit csinálni csak hátradönteni a fejemet a fekete bőrkanapén és lazítani.

   Néhány perc elteltével valaki lehuppan mellém. Felemelem a fejem és autómatikusan jobbra nézek. Zsófi volt az. Arca valahogy nem festett a boldogságban. Lehúztam az italt, ami az ölemben hevert.

   - Mi a baj? - kérdezem. Leteszem a poharat az asztalra. Zsófi felém fordul.

   - Semmi, csak Dana. Annyira sokat ivott, hogy nem lehet vele bírni.... Ilyenkor mindig olyan, akinek nem lehet semmi szólni... Makacs. - feleli feldúltan. De párszor mégis megáll a mondatok közt, mintha elkalandozna máshová.

   - És ettől vagy ennyire mérges? - hajolok közelebb hozzá, hogy a szemébe nézhessek.

   - Én-Igen. - süti le a szemét. Valami itt nem stimmel.

   Ez után a beszélgetés után Márk jött vissza. De nem egyedül. Danával. először rájuk nézek, majd Zsófira.

    - Látod? Nem kellett aggódnod sokat. - nyomok egy puszit a homlokára, de ő még mindig csak ül, kifejezéstelen arccal. Márkra néz, akinek az arca megfeszül. majd fordul vissza hozzám.

   - Mehetnénk lassan? - kérdezi kétségbeesett arccal.

   - Miért szeretnél menni, hiszen még csak pár órája jöttünk? - zavarodom össze. Először még azt mondta, hogy ide el szeretne jönni, mert már rég óta nem volt itt. Most meg azt, hogy haza akar menni. Fura. Megfogom a kezét, felállítom és arrébb viszem, hogy tudjunk beszélni.

   - Látom rajtad, hogy van valami baj. Danával, vagy Márkkal van valami probéláma?

   - Mondtam, hogy nincs. Csak haza szeretnék menni. - nagyon furcsán viselkedik. Biztos történt valami. De ma már nem fogom megkérdezni. Ha úgy érzi, hogy elakarja mondani, akkor elmondja.

   Visszamegyünk a többiekhez. Dana Márkkal nevetgél valamin.

   - Márk, Dana lassan mennünk kéne. - osztom meg gondolatomat a többiekkel.

   - Rendben, ahogy akarod. - feleli egyszerűen Márk. Bár a másik fél nem volt ilyen.

   - Mi!? Ne már. Maradjunk még egy kicsit. - értetlenkedett Dana.

   - Sajnalom, de mennünk kell. - erre már nem mondott semmit. Csak mérges pillantásokat vetett rám, de egyáltalán nem érdekelt.

   - Dana sokat ittál. Jobb lenne, ha hazamennénk. Néznénk egy jó filmet, nevetnénk, majd elmennénk aludni. - barátnője ekkor már nem bírta visszafogni magát.   

   - Tudod mit Zsófi? Te állandóan csak magadra tudsz gondolni. Másokra nem. Tudom, hogy nem azért megyünk haza, mert már rég itt vagyunk, hanem az miatt mert neked megint van valami bajod. És rohadtúl elegem van. - fordul oda Zsófihoz, hogy ezeket mind az arcába vágja.

   - Dana higgadj le. Ha te lennél abban a helyzetben, aki haza akar menni, akkor midenki elfogadná. - próbálom kontrolálni a helyzetet.

   - Te ezt nem érted. Zsófi már sokszor eljátszotta ezt. Mindig mikor ő haza akart menni, hazamentünk. És fogalma sem volt arról, hogy én akkor hogyan éreztem magam. - fonja keresztbe a kezét maga előtt. A kanapénak dől, majd néz maga elé. Nem hajlandó ránk nézni.