Két bal lábbal melletted

Tizedik fejezet

DONOVAN

🎵Donovan - Catch the Wind

Miután mind lehiggadtunk, valamint belenyugodtunk abba a ténybe, hogy egy macska félelemben tartott mindhármunkat, Sam nagyot ásít, majd feláll a kanapéról, és nyújtózkodik egyet.

- Na, én lassan lefekszem, -mondja, miközben a cicus felkapja a fejét, mintha ellenőrizné, hogy komolyan gondolja-e. -Ti még maradtok és folytatjátok az estét nélkülem? - Emma mosolyogva néz fel rá, majd rám pillant.

- Mi még maradunk, -válaszolja, és egy kis csibészes csillogás jelenik meg a szemében. - Valakinek vigyáznia kell erre a macskára, mielőtt megtartod magadnak. Látod ezt a tekintetet? Szerintem bocsánatot kér tőlünk.

- Az én cicám. - morogja Sam játékosan, miközben a kis szőrgombóc felugrik az ölébe, mintha megerősítést keresne, hogy tényleg ő-e a gazdája. - De oké, tiétek az éjszakára. De holnaptól ez a rémisztő cukorfalat Sammy cicája lesz, az egyszer biztos.

- Megpróbáljuk épségben tartani neked. -válaszolom nevetve, és kiropogtatom pár végtagom, miközben a kisállat kíváncsian figyel minket. - Bár nem ígérem, hogy nem osztozunk vele a pattogatott kukoricán.

- Na jó, akkor én megyek. Ne várjatok meg, ha hajnalig beszélgettek! -Em egy öleléssel köszön el a barátunktól, majd visszafordul hozzám, és lehuppan mellém a kanapéra. Sam eltűnik a hálószobája ajtajában, mi pedig kettesben maradunk. Az egyre halkuló léptei nyomán csak a macska dorombolása tölti meg a szobát. Aztán hirtelen bevillan valami: Sammy miért viselkedik folyton úgy, mintha Emmával a közelségünk természetes lenne? Miért nem furcsa neki, hogy rögtön ilyen közel kerültünk egymáshoz?

- Nos, úgy tűnik, hogy csak mi ketten maradtunk. -jegyzi meg egy félmosollyal.

- És a cica. -teszem hozzá komolyan, mintha ő is beleszámítana a társaságba. A macska mintha megérezné a humort, dorombolva bújik közelebb hozzám, csatlakozva a beszélgetéshez. Emma nevet.

- Hát persze, nem hagyhatjuk ki a legfontosabb résztvevőt. -Kicsit elcsendesedik, majd hirtelen megszólal. - Donovan, mesélhetek neked valamiről?

- Bármiről,-válaszolom. -De tényleg bármiről, Em. Minden, amit megosztasz velem, megtiszteltetés számomra. Úgyhogy akármit is szeretnél mondani, előre köszönöm, hogy megosztod velem. -néhány másodpercig csendben marad, majd mély levegőt vesz.

- Szóval... tudod, mi történt Leoval és velem, de van valami, amit eddig nem igazán osztottam meg senkivel. -látom a szemében a vívódást, ahogy próbálja megtalálni a megfelelő szavakat. - Ez a kapcsolat nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről tűnhetett... Vagy, mint ahogyan én előadtam.

Közelebb húzódik hozzám a kanapén, mintha a közelségem biztonságot nyújtana neki. Érzem, hogy valami nehéz nyomja a lelkét. A csendben csak a cica halk dorombolása hallatszik, miközben az ölemben pihen. Em végül felsóhajt, miközben szemeivel gyengéden fürkészni kezd, tekintetében ott bujkál a bizonytalanság.

- Tudod, Leo nem csak egyszerűen elment... A "búcsúnkat" már ismered, de ez nem volt minden. -kezdi halkan. - Volt egy pillanat, amikor azt hittem, talán mégis képesek leszünk megoldani a dolgokat. Egyik este későn jött haza, fáradtnak tűnt, és valahogy... emberibbnek. Nem vitatkoztunk, nem is beszéltünk sokat, csak ott voltunk egymás mellett. Olyan békésnek tűnt az egész.

Látom, ahogy a tekintete távolba réved, mintha újra átélné azokat az emlékeket. Az arca egy pillanatra ellágyul, de aztán újra összerándul, ahogy a fájdalmas részletek eszébe jutnak.