Álmomban láttalak - Tom Kaulitz.

Nyisd Ki A Szemed .

- Tom én nem fogok, ezzel a lánnyal rabként bánni - Szólalt meg az elrablómmal szemben álló fiú, aki feltételezem a testvére, mivel nagyon hasonlítottak .

Aki foglyul ejtett férfi mérges pillantást vetett a fiú felé. A beszélgetés németül zajlott, és látszólag ideges volt az elrablóm, mivel az állát dörzsölte, és csak állt, és hallgatott. Végül mondott egy rövid mondatot, és az előtte álló fiú egy szó nélkül távozott. Tom keresztül ment a szobán, és kilépett az erkélyre. Mindkét kezével a korlátra támaszkodott, és magában mormogott valamit.

- Tom - Leheltem halkan... Így hívjalak? - A férfi megfordult tengelye körül, és határozott léptekkel elindult felém. - Ha most elengedsz senkinek se szólok a történtekről - Mondtam, mire a férfi elmosolyott, és neki lökött a falnak.

Felsőteste az enyémhez tapadt, minden egyes izmát éreztem ennek a felettébb különleges férfinak. A jobb térdét felemelte, és nekem tolta, majd hozzám dörzsölte. Halkan felnyögtem, amikor a torkom köré fonta hosszú ujjait, és gyengéden rászorított.

- Ne dühíts fel - Morogta a fülemhez hajolva. A szája konkrétan a fülemhez ért. A szemébe néztem, ami elég közel volt az arcomhoz, forró lehelete simogatta kipirult orcámat.

- Vissza akarok menni Londonba, kérlek szépen engedj haza!

Tom mély lélegzetet vett, majd mormolt valamit németül az orra alatt, és így szólt :

- A következő egy évedet nekem kell szenteljed. Igyekszem mindent meg tenni, hogy belém szeress, ez nem ajánlat, hanem tájékoztatás nincs választási lehetőséged. Csak tájékoztatlak, hogy mi vár rád. Mint mondtam egy ujjal sem nyúlok hozzád, nem teszek semmi olyat, amit te nem szeretnél, nem kényszerítelek semmire. Nem fogoly leszel, hanem a ház úrnője, nem börtönözlek be, oda mész ahová csak szeretnél persze a személyzet tagjaival, ha én éppen nem vagyok itthon.

- Te most csak viccelsz velem ugye? - Nevettem fel keserűen. - üljek itt nyugodtan, mintha semmi sem történt volna? Az anyám keresni fog főleg, ha megtudja, hogy elraboltak. Ha most kiengedsz, akkor soha többé nem fogsz látni, ígérem senkinek se beszélek erről. Nem akarok a tiéd lenni, sem senki másé!

- Mint mondtam, ha nem akarod, hogy baja essen a családodnak, akkor nem ellenkezel. Szót fogadsz, és beletörődsz abba a tudatba , hogy az enyém vagy.

- Ne fenyegess a családommal te féreg! - Emeltem fel hangomat.

- Ez nem fenyegetés, ez a biztosítékom arra, hogy nem fogsz elszökni. Nem fogod kockáztatni a családod életét, és biztonságát. Tudom hol laknak, hogyan élnek, mit dolgoznak. Nem akarlak rabként kezelni, mert tudom, hogy arra nem is lennék képes. Nem kérek mást mindössze egy évet tőled, és a családod védve lesz mindentől, akár csak te.

Ott álltam vele szemben, és azon gondolkodtam, hogy, hogyan kéne megölnöm. Lepillantottam kettőnk közé, és a zsebében egy pisztoly volt. Kikaptam a fegyvert a zsebéből, és rá céloztam. Az arca meg sem rezzent, de a szeme lángolt a dühtől.

- Azt hiszed nem próbáltak még megölni? Tedd le a fegyvert, mert különben kénytelen leszek bántani téged, amit a legkevésbé szeretnék.

Tom másodpercek alatt csuklón ragadott. Megfordított, és a falnak szorított. A kezemből pedig kicsavarta a fegyvert.

- Így akarsz beszélgetni hm? Meg akarsz ölni? - Morogta, és a hajamnál fogva hátra húzta a fejem. - Vissza viszlek a szobádba, de ne kísértsd meg a szökést. - Durozsolta suttogva, és egy apró csókot lehelt az arcomra.

Megfordított, és a pisztolyt a nadrágjába dugta. Megfogta a kezem, és a kijárat felé húzott. Néhány perccel később már a szobában voltam, ahol magamhoz tértem. Mielőtt Tom elhagyta volna a szobát egy fenyegető pillantást vetett felém, és kiment a szobából. Vártam néhány percet, aztán lenyomtam a kilincset, az ajtó tényleg nyitva volt... Azonban féltem, hogy mi lesz, ha én átlépem az ajtóküszöbét. Végül leültem az ágy szélére, és csak gondolkodtam, és gondolkodtam. Komolyan gondolta vajon? Tényleg egy év a családom nélkül? London nélkül? Erre a szörnyű gondolatra könnyfányol borította el a szememet. Képes lenne, ilyen kegyetlenségre? Nem tudom biztosan, de inkább nem kockáztatom meg az elméletét. Olyan keservesen sírtam, mint még soha az életbe, a szívem össze szorult, és levegőt alig kaptam. Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig sírhattam, de végül elaludtam.

Összekuporodva ébredtem fel. Odakint még mindig sötét volt, így tudtam, hogy még mindig éjszaka van szóval nem aludhattam olyan sokáig. Halk, és mély ferfihangok szűrődtek be a kertből, túl a hatalmas medencén át. Kinéztem az ablakon, de semmit se láttam. Biztos vagyok benne, hogy a villa túlsó felében történik valami... Valami kegyetlenség, ebből a férfiből most már bármit kinézek... Vonakodva, de lenyomtam a kilincset, és azon gondolkodtam, hogy ki - e merjek lépni a folyosóra, vagy inkább feküdjek vissza. Végül a kíváncsi természetem győzött. Elindultam a gyér fényben úszott hosszú folyosón, és elindultam a hangok irányába, amit egyre közelebb hallottam. Ezen a forró nyári éjszakán a nyitott ablakon át átsuhant a kissé hűvös szellő, a könnyű tapintású függönyök hullámoztak a holdfényben világított folyosón. Tisztában voltam vele, hogy Bill nélkül elfogok tévedni, és az elméletem most sem csalt, egy pillanattal később már azt sem tudtam, hogy merre vagyok csak egyenesen mentem az egyre erősebb, és tisztán hallhatóbb férfi hangok felé. Fél perccel később már egy hatalmas hallban találtam magam, amelynek hatalmas üvegablakai a hátsóudvarra nyíltak. A vastag ablakkeret mellé tapadtam egyenesen a hideg falnak, és úgy kukucskáltam ki az ablakon. A holdfényben világított udvaron Tomot pillantottam meg, aki előtt egy férfi térdelt nem értettem, hogy mit beszélnek, mert németül zajlott a beszélgetés, de azt kilehetett venni, hogy kétségbe volt esve a férfi. Sírva könyörgött Tomnak, aki nyugodt szívvel fejbe lőtte. A férfi teste élettelenül borult a füves aszfaltra. Nem akartam, de egy remegő sikoly szakadt ki a torkomon. Tom felpillantott rám, átadta a mellette álló férfinak a fegyvert, és elindult felém. A mellkasom fogva a földre rogytam, és alig kaptam levegőt, a szemem előtt kezdett minden össze mosódni, és pár pillanattal később elvesztettem a cselekvő képességem. Éreztem, hogy valaki felemel, hogy mozgásban vagyok. Kiakartam nyitni a szemem, de egyszerűen képtelen voltam rá. A hangok körülöttem tompán jutottak el a tudatomig, és mielőtt teljesen eszméletem vesztettem volna ez volt az utolsó mondat , amit hallottam :

- Nyisd ki a szemed, Becky - Tudtam jól, hogy ki beszél hozzám, az a férfi, aki pár perccel ezelőtt még egy másik ember életét ontotta ki.