Ha elengednéd (Valkusz Milán ff)

1.

Johanna szemszöge

Ibiza pártján állva szívtam magamba a nap sugarait. Február ellenére igazán kellemes idő volt, nem kellett három réteg ruhát felvenni, simán sétálhattam a parton egy szál pólóban és egy nadrágban. A legjobb, hogy a parton csak néhány ember szállingózik, nincs tömeg nyomor és olvasztó meleg sincs. Most már én is értem miért mondják azt, hogy a trópusi országokba inkább szezonon kívül látogass el. Ez a látvány, ami fogadott, a kékség megannyi árnyalata és nyugtató, ringató hullamzó színfoltját igazán így lehet magunkba szívni, nem pedig akkor, amikor az emberektől még lépni sem tudsz.

Bella ugrott a hátamra, a hirtelen megjelenése a frászt hozta rám, bár tudtam, hogy csakis ő lehet az.
- A frászt hozod rám - kiáltottam el magam nevetve.
- Pont azt akartam - nevetett hangosan és leugrott. - Figyelj, volna kedved egy jó kis kávéra? Arra gondoltam ma simán csak pihenjünk, mivel ma érkeztünk, még akklimatizákódjuk egy kicsit. Rebegtette meg pilláit, mintha nem tudná, hogy teljesen egyet értek vele.
- A kávé életmentő lenne, gyere keressünk egy jó kis helyet - nyújtottam felé a kezem és indultunk el a kávézók és éttermek tömkelege felé, hogy kiválasszuk azt a kedves kis helyet, ami elég csendes.
Úgy húsz percnyi gyaloglás után találtunk egy letisztult kis kávézót, alig voltak benne néhányan, halk kellemes spanyol zene szűrődött ki belőle, ígyhát beültünk az ablak melletti asztalhoz, hogy a kilátás is tökéletes legyen. Két lattet kértünk, ami nagyon hamar megérkezett és mellé hoztak nekünk pár falatka sütit és csokit, a ház ajándékaként. A spanyol vendég szeretet, ugye. Készítettünk pár képet egymásról, na meg a kávénkról is, mivel Bella posztolni szeretett volna az Instagram oldalára.
- Máris tudatni akarod, hogy milyen rohadt nagy mázlisták vagyunk, hogy nem dolgozni vagyunk éppen?
- Még jó - mosolyod ott el Bella. - Tudják csak meg, hogy jól érezzük magunkat, hamár egy ilyen húzós éven vagyunk túl, na meg azt is, hogy van életünk a munkán kívül is. Erre mind a ketten hangosan felnevettünk.

Igaza volt. Bellát két éve ismertem meg, amikor oda költöztem Budapestre és mindketten ugyan azon a naponként kezdtük pályafutásunkat a reklám ügynökségnél. Első pillanattól meg volt a kémia köztünk, ami a barátságot illeti, nagyon hasonlít a gondolkodásunk, a munkabíró képességünk is. Folyamatosan volt közös témánk, szóval első perctől jól kijöttünk, így a menedzser is hamar ráeszmélt, hogy a csoportos munkákban jó, ha minket egy csapatba tesz, mert fantasztikus dolgokat tudunk összehozni, ha össze dugjuk a fejünket. Ami azt is jelentette egy idő után, hogy egyre több projektet kaptunk meg, egyre nagyobb cégeknek, nonprofit vállalatoknak, de akár televíziós műsorokra is kellett már reklám anyagot készítenünk. Az éve vége felé őrületes volt a hajtás, mert az év legjobb reklám ügynökség díját is be akarta zsebelni a menedzserünk, tehát jó magasra tette a lécet, és mi minden lépcsőfokot megugrottunk a siker érdekében. Nyilván nem csak a mi érdekünk, hiszen többen dolgoztunk a cégnél, mindenki igyekezett odatenni magát maximálisan, vagyis majdnem mindenki.
- Igazad van, megérdemeljük ezt a pár nap pihenést - értettem vele egyet.
A délután nagyon gyorsan eltelt. A kávézás után vissza sétáltunk a szállodába, ami nagyon közel volt a parthoz. Kipakoltuk a cuccainkat és egy kicsit berendezkedtünk, hogy azért mégse a bőröndünkből öltözködjünk két hétig. Nyugati fekvésű szobát kértünk terasszal, mivel én a naplementék szerelmese vagyok és ha már Ibiza, akkor a legszebb pillanatait is látni akarom. A megérzéseim jók voltak. Több száz naplementét láttam már a Duna felett, amióta Budapesten élek, vagy hegymászás közben, vagy a Fekete tengeren is, de ilyent, amit itt láttam még soha. Káprázatos volt, ahogy a lemenő Nap vörösre festette az eget és a vizet és látni ahogy a tenger és az ég egybe olvad ezáltal, egyszerűen csodálatos volt. 

Mivel még fiatal volt az este és nem voltunk fáradtak túlságosan, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy kocsmába, meginni valamit és hogy jól érezzük magunkat. Akkor még korántsem tudtam, hogy mi is vár ránk ezalatt a két hét alatt, de főleg azt nem, hogy ez az este mit tartogat még számunkra.