Ha elengednéd (Valkusz Milán ff)

18.

Milo szemszöge

Egy cigivel a kezemben ültem az erkélyen és néztem a semmibe. Már legalább 20 perce szívom a nikotint és próbálom helyre tenni a dolgokat a fejemben. Ez a tegnapi találkozás Petrával teljesen padlóra küldött. A semmiből tűnik fel, ugyan olyan gyönyörűen, mint mindig, ha nem még gyönyörűbben. Úr Isten, amikor meghallottam a hangját és ahogy kimondta a nevem, a szokásos lágy hangján. Én neeem tudom mi történt ott, az egész külvilág megszűnt. Csak ő volt előttem és csak az járt a fejemben, hogy végre újra itt van és láthatom ennyi idő után. A gyönyörű mosolya, a puha bőre, az illata....ugyan olyan hatással van rám, mint eddig bármikor. A világon a legjobb érzés volt őt újra a karomban tartani, szívem majd kiugrott a helyéről, amikor egész teste hozzám simult. De egy perc múlva újra kitépte és darabokra zúzta, amikor eltávolodott tőlem és közömbösen állt velem szemben. Hiába mosolygott, pontosan láttam a testbeszédén, a szemében is, hogy mérsékelten viselkedik. Nem vagyok közömbös számára, de távolság tartó és ez mindennél jobban fájt. Életem szerelmét látni ennyire kimérten teljesen sokkoló volt, mintha egy elérhetetlen jég királynő lenne. De nem tudtam elengedni, ezért még egyszer a karjaimba zártam és magamba szívtam ismerősen édeskés illatát. Mert emlékezni akarok rá, bármennyire rosszat tesz is nekem, nem akarom elfelejteni milyen az illata vagy az érintése. Nem akarom őt elengedni. Nem lehet, hogy ilyen egyszerűen és könnyen valaki kisétálhat az életemből. Ezeken merengve hallom meg, hogy valaki a konyhában tesz-vesz, úgyhogy talán jobb lenne nekem is bemenni, ideje volna valamit enni.

Becsuktam magam mögött a ajtót és a nappalin keresztül a konyhába mentem egyenesen, de megtorpantam, amikor azt láttam, hogy: egyszer egy a konyha tiszta, ami teljességgel lehetetlen, hisz a tegnap még egy háborús övezet volt ott, kettő Hanna az egyik pólómban, kócos hajjal áll a tűzhely előtt. A szívem nagyot dobbant. Ez a lány. Mit kezdjek én veled? Néha azt érzem, hogy teljesen elveszi az eszem. Már csak a jelenléte elindít bennem valami bizsergető érzést, amitől azt érzem, hogy a karomban akarom tartani és minden porcikáját feledezni. Még így is, hogy keveset aludt, álmos és kócos, tiszta dögös és a pólómban látni nagyon szexi is. Most képes lennék oda menni hozzá, feltenni a konyha pultra és leteperni. Csak csodálni tudom, amiért ennyire talpra esett és könnyen feltalálja magát ééés őszinte. De a torkom össze szorul, amikor arra gondolok, hogy ő ennél sokkal, de sokkal többet ér. Azzal, hogy közel engedem magamhoz csak bántom és nem akarom bántani. Őt nem.
- Jó reggelt - nézett rám álmosan és kedves mosollyal az arcán - nem vettem észre, hogy itt vagy.
- Jóóó napot inkább, már elmúlt 1 óra - horkantam fel.
- Ne is mond, teljesen kába vagyok, nehezen bírom a nem alvást.
- Akkor nem kell annyit bulizni - sandítottam rá. Jól tudtam, hogy nem a buli miatt nem tudott aludni.
- Ja, észben tartom - kacagta el magát. És az egész konyha megtelt élettel jelenlététől. - Készítek egy rántottát, ha nem gond, az este láttam, hogy van itthon tojás. Te kérsz belőle?
- Az jól hangzik - indultam meg én is a konyha felé. - Addig én megterítek, ajánlottam fel, amire bólintott.
- Hogyan szereted? - kérdezte ártatlanul felnézve rám, amikor kinyitottam az egyik felső szekrény ajtót, hogy kivegyem a tányérokat. Gyönyörű kék szemei megbabonáznak, teljesen, ahogy ott állt, csak az járt a fejemben, hogy szeretném megcsókolni. Ajkaira siklott tekintettem és nagyot nyeltem, ő pedig ugyan olyan ártatlanul és kérdő nézett rám, mint az előbb.
- Öö azt hiszem mindegy - válaszoltam, miután megtaláltam a hangomat.
- Akkor nem bánod, ha teszek sajtot a tetejére?
- Nem, egyáltalán, a sajt jól hangzik. - Egyeztem bele és elindultam az asztal felé. Kitettem a tányérokat, a fiókból hoztam evőeszközöket és szalvétát is.
- Nem tudom, hogy Petiék csatlakoznak-e hozzánk, de annyit készítettem, hogy nekik is bőven jut - mondta, ahogy a serpenyővel a kezében megindult felém. Tett a tányéromra egy jó adaggal, aztán megkerülve az asztalt a velem szembeni tányérra is tett saját magának.
- Kávét kérsz? - érdeklődött ismét. Meglep, hogy ennyire otthon érzi magát és felatalálja magát.
- Igen, feketén. De igazából elkészíthetem én is - ajánlottam fel.
- Hozom azonnal - válaszolta. És pár perc múlva meg is érkezett két kávéval a kezében. Letette a kávémat a tányérom mellé és oda hajolva hozzám adott egy csókot, ami meglepett, ugyan akkor nagyon is jól esett, legszívesebben vissza rántottam volna magamhoz. - Jó étvágyat - mondta vidáman és elindult a szemközti tányérhoz.
- Köszönöm, neked is - próbáltam összeszedni magam. Csak néztem őt, ahogy legtermészetesebb énjét adja, nincs kisminkelve, nincs pontra téve, nem akar lenyűgözni és mégis lenyűgöz. Teljesen olyan érzésem volt, mintha már hónapok óta együtt lennénk és ez volna a szokásos reggeli rutinunk.
- Hellóka, hellóka fiatalok - hallottam meg Peti hangját, ami tulajdonképpen egy mentőöv volt, hogy nem kell kettesben lennem Hannával.
- Szevasztok.
- Jó reggelt - köszönt Peti háta mögül Bella is.
- Sziasztok, na hát, de nyúzottak vagytok - kuncogott Hanna.
- Hosszú volt az éjszaka - kacsintott rá Marics.
- Héé - csapott a hátára Bella, amitől mind nevetésben törtünk ki.
- A jó dolgokhoz idő kell, szóval sokat nem aludtunk - próbált finoman fogalmazni Marics.
- Úúú, micsoda pornósztár vagy te, barátom.
- Lehetne, hogy nem a szexuális életünk van az étlapon így evés előtt? - pironkodott Bella.
- Készítettem rántottát, ha kértek - terelte is a témát Hanna és indult meg a konyha felé.
- Egy tündér vagy - dicsérte meg Marics - és amiért így összekaptad a konyhát azért meg az Úr áldja mind a két kacsódat.
- Mi? Te takarítotrad ki? - kérdeztem döbbenten.
- Há' csak nem gondoltad, hogy én csináltam meg az éjjel tesó - nevetett Peti.
- Semmiség - mondta szerényen Hanna.
Csak ámulni tudok ezen a lányon. Nem jó ez így, éreztem a mellkasomban, hogy nincs ez rendjén, hogy ő ennyire magát adja és odaadó, míg én azt sem tudom hányadán állok saját magammal.
- Brúnóék jönnek át hamarosan - zökkentett ki Marics a gondolataimból.
- Óh, tényleg.
- Ti maradtok bébi? - nézett kérdőn Bellára és Hannára is. - Lesz egy kis lazulós délutánunk.
- Persze, miért is ne, ugye Hanni?
- Hááát, nem is tudom, talán jobb lenne, ha én haza mennék - válaszolta picit kétkedve. És teljesen egyet értettem most vele. Jobb lenne, ha picit távolsagot tártanánk, ha nem lenne a közelemben.
- Vasárnap van csajszi, miért nem élvezed velünk a délutánt? - unszolta Peti.
- Ja, támogass már engem, hogy ne legyek egyedül a pasik között - kacsintott rá barátnője. Én nem akartam beszállni a győzködésbe, ami lehet pofátlanságnak tűnik, de tényleg úgy éreztem egy kis távolság jót tenne.
- Mi az, hogy a pasik között, te az enyém vagy bébi - próbált egy kicsit uralkodni Marics.
- Ha nektek sem gond, akkor... - nézett rám kérdőn és fogalmam sem volt mit mondhatnék, viszont nem akartam megbántani, ezért egy halvány mosoly kíséretében bólintottam egyet. - Akkor maradok.
- Ez aaaaz - ujjongott Bella.