Ha elengednéd (Valkusz Milán ff)

4.

Johanna szemszöge

Fogtam a koktélom és pár perc múlva vissza mentem én is a kocsmába. Megkerestem az asztalunkat, szerencsére Bellát ott találtam, ugyancsak José társaságában, csak éppen már egymás szájában kutattak, nem csak egymás elméjében. Oda érve apró köhögéssel próbáltam jelezni, hogy nincsenek egyedül. Bella azonnal rám nézett és fülig ért a szája. Túlságosan is, ami csak annyit jelentett, hogy még több vodka vagy bármi ment le a torkán.
- Helló, Hanni, hát te merre voltál?
- Csak szívtam egy kis friss levegőt - válaszoltam egyhangúan. És elkezdtem vizslatni a tömeget, reménykedve, hogy hátha kiszúrom valahol Milánt.
- Hanni, hahó - integetett arcom előtt Bella, rá kaptam tekintem - minden oké? Itt vagy?
- Persze, csak picit fáradt vagyok.
- Adj nekem pár percet és mehetünk, okés?
Teljesen meglepett Bella "józansága", hogy ilyen ittas állapotban nem azon kell győzködni, mint a bulizások alkalmával legtöbbször, hogy együtt menjünk haza, ne maradjon le. Amíg ő búcsúzkodott a nyelv tanárától, én ismét körül néztem. Minden asztalnál lévő társaságon, a pultnál állókat, a koktél barnák lévőket, de sehol sem láttam őt. Nem hiszem el. Minek érdekel egyáltalán?

Úgy fél óra múlva már az ágyunkban is feküdtünk. Jól esett végre kinyúlni az ágyon és csak feküdni. Bella azonnal elaludt, ahogy párnát ért a feje, én viszont agyaltam, a ma este történtek játszódtak le a fejemben újra. Mennyire helyes volt az a srác, - helyes, felhorkantam a megnevezésen - kibaszott jóképű volt, ez a helyes megnevezés, még akkor is, ha ritkán használok ilyen szavakat. Ritkán, de az ő esetében teljesen helytálló, hiszen ő pontosan az a típus, akiktől egész életemben el voltam ájulva. Barna szem, barna haj, borosta, magas, izmos alkat, plusz a magasság az fontos, valahogy mindig fontos volt a srácok téren és azok a dús ajkak. Egyszerűen tökéletes. Jajj ne, ezt ne, ne kezdj el álmodozni róla Johanna, az életben soha nem látod többé, semmit sem tudsz róla, szóval ne bonyolódj bele. És ekkor szólalt meg a csengő a fejemben, már hogyne látnám, a képek. Azonnal felkaptam a telefont és meg is kerestem a képeket, amikor megnyitottam az ő arcára közelítettem egyenest. Az a mosoly az arcán, a gödröcskéi, a szeme csillogása, hihetetlen ez a srác, és ahogy néztem magam mellette, bele sajdul a szívem. Mert annyira boldognak látszom, boldognak, amilyen már hónapok óta nem voltam, sőt még talán igazán sosem voltam az. Ha valaki most látná először a képet, és nem ismerné a sztorinkat, akár azt is mondhatná, hogy együtt vagyunk. Akkor veszem csak észre, hogy a képeken teljesen közel áll hozzám, a fejét a hajamhoz simította. Még néztem pár percig a képeket aztán letettem a telefont és én is álomba merültem.

A másnap nem indult olyan könnyen mindenki számára.
- Hanni, miért hagytad, hogy ismét ennyit igyak? - kérdezte fájdalmasan másnapos hangon drága barátnőm.
- Mert jól akartad érezni magad, babám.
- Ha legközelebb jól akarom érezni magam, emlékezetes rá kérlek, hogy másnap nem fogom.
Hangosan nevetve mondtam, hogy - oké - majd elmentem zuhanyozni. Zuhanyzás után, felöltöztem és össze kaptam magam. Tudtam, hogy Bella valószínűleg még pár órát eltölt a másnaposságával, így gondoltam én picit szétnézek majd addig a környéken.
- Bella - ráztam meg óvatosan, amitől ismét megébredt - nézd, itt van két fájdalom  csillapító, vedd be őket most ezzel a nagy pohár vízzel - és nyújtottam felé az imént említetteket.
- Te csini vagy, elmész? - kérdezte kábán.
- Csak sétálok egyet a parton, addig pihenj. A  telefonod töltőre tettem, hogy fel tudjalak hívni majd, de ha bármi van te is hívhatsz. És ne feledd ma vesszük át a bérelt autónkat, szóval úgy két óra felé légy talpon. Azzal nyomtam egy puszit a homlokára és hagytam, hogy vissza feküdjön.

Kiérve a szállodából ismét kellemes idő fogadott, aminek nagyon örültem. A napszemüvegemet feltéve egyenesen a part felé vettem az irányt. Ma már jelentősen többen voltak kint, köszönhető ez a napsütéses 18 foknak. Te jó ég, én rossz éghajlaton születtem, nekem valami mediterrán országba kellene költözönöm, ahol sokat süt a nap és nincsen fogcsikorgató hideg. Ezt a kellemes időt el tudnám viselni bármikor. Itt a mandulafák februárban virágoznak, iszonyatosan jó illat van az utcák mentén és mindent rózsaszín és fehér virág borít. Eszméletlenül szép látványt nyújt, mint nálunk otthon a hortenziák és magnoliák virágzásakor.
Végül vettem egy Starbucksban egy kávét magamnak és elindultam a parton a víz felé.
Ahhoz képest, hogy mennyire meleg volt, a szél nyilván fújt, nem is kicsit, elég nagy hullámokat generálva. Többen próbálkoztak szörfözéssel. Na ez az a sport, amit nem bírok fel fogni, hogy hogy képes valaki szörfölni a hullámokon, hogy képes egyensúlyt tartani mégis haladni? Számomra felfoghatatlan, de ugyanakkor káprázatos is, a szabadság sportjának tekintem. Annyira szabadon sehol sem érezheti magam az ember, mint amikor a vízen csak úgy "szárnyalhat" és ehhez teljesen eggyé válik a vízzel.

Tőlem picit távolabb van egy kisebb társaság, mind srácok és páran szörf deszkával a kezükben indulnak be a vízbe. Különösebben azért akadt meg a figyelem rajtuk, mert úgy hallottam, hogy magyarul beszélnek. Picit jobban figyelek, hátha tiszán ki tudom szűrni. Az egyik srác, aki a vízben van egy nagyot kiált.
- Tesó, ez jég hideg. A többiek hangosan felocsúdnak. Az összes közül a legalacsonyabbik, aki a parton áll oda kiált.
- Na most mutasd meg mekkora vadállat vagy, bátyja.
- Áááá, én be nem megyek, basszátok meg - jött rögtön a válasz az egyiktől és kifelé indult, szörfdeszkáját maga után húzva a vízen. A másik kettő halad tovább befelé, a hullámok fél. Hamarosan ráhasaltak a deszkájukra és úgy úsztak bennebb. Jó néhány kisebb hullámot úsztak át, amíg egy nagy hullám meg nem indult a part felé. Ekkor mind a két srác megfordult és elkezdett gyorsan evezni a part felé, majd készültek a hullámot meglovagolni, amint az közeledett feléjük. Az egyiket nyakon mosta a hullám, bennem egy pillanatra az ütő megállt, de szerencsére pár másodpercen belül újra fent volt a szörf deszkáján és barátját nézte, ahogy meglovaloja a hullámot. Csak úgy szelte a vizet a tag. Nem tudom, hogy mennyire jó benne, de azt ilyen távolságból is látom, hogy finom mozdulatai vannak, nem kapkodja el és amikor tölcsért képez a hullám, ő legugolt és bebújt a tölcsérbe, amiből gyönyörűen felállva ki is jött, majd beugrik a vízbe. A parton a barátai újogtak, tapsoltak, fütyöltek, szinte mindenki őket figyelte a környékünkön. Aztán az egyik kiált valamit, amitől majdnem szívrohamot kapok.
- Ez az tesó, te vagy a király, nagyon büszke vagyok rád, Milán!