Ha elengednéd (Valkusz Milán ff)

5.

Johanna szemszöge

Milán. Nem lehet, ilyen nincs. Ez egyszerűen nem lehetséges, hogy két vagy három ugyan ilyen nevű pasi jelenik meg a környezetemben 24 óra leforgása alatt. És ha ő az? Akkor meg az az igazán durva, hogy jó volt a tegnap esti megérzésem, amikor bemutatkozott. Tényleg magyar. Éreztem a hanglejtésén, másképp mondta ki, mint a többi szót. Milán. Ha most felállok és oda megyek, akkor az elég hülyén jönne ki, mintha követném vagy kukkolnám őt, na meg a haverjai is ott vannak, úgyhogy nem biztos, hogy jól járnék. De meg kell győződnöm róla, hogy ugyan arról a srácról van szó, ezért elindultam a társaság irányába.

A farzsebemben lévő telefonom rezgése és hangja hozott vissza a gondolataimból. Persze, hogy Bella volt az, azonnal felvettem.
- Szia Bells, minden okés? - kérdeztem tőle és közben még jobban lelassítottam lépteimet.
- Nem, semmi sem az, - dünnyögte - olyan éhes vagyok, hogy egy lovat meg tudnék enni konkrétan és a fejem még mindig hasogat, és szédülök, és zavar a fény éés.. vissza tudnál jönni, légyszi? - szüntette tartott egy pillanatra - nem akarok egyedül ücsörögni a szobánkban, és elkélne a társaság.
- Persze, máris indulok. Nagyon jó az idő idekint, úgyhogy naptej és valami szexit vegyél fel. Hadartam el gyorsan, mivel tudtam, hogy ebben az állapotban biztos elfelejtené a fényvédővel bíbelődni. Miután egy "köszi, te vagy a legjobb"-ot kiprészelt magából megszakadt a hívás én pedig azonnal visszafordultam a társaság felé. A srác vissza ért a partra, és épp a haverjaival pacsizott le, amikor megfordult és tökéletes rálátásom volt az arcára. A pulzusom azonnal megemelkedett. Ő az. Milán. Te jó ég, ezt nem hiszem el. Csak álltam ott pár percig és minden mozdulatát lestem, ahogy magyarázott, ahogy gesztikulált, minden apró mozdulatát próbáltam memorizálni. Aztán a hangja, mostmár tisztábban hallottam. Teljesen más volt a hangja, amikor angolul beszéltünk. A karcosság ugyan úgy meg volt benne, de valahogy most sokkal férfiasabb, mélyebb volt, mint az este. Hogyan tudnék vele ismét találkozni? És ezzel az a gondolattal elindultam visszafelé a barátnőmhöz, aki várt rám.

A szobánk ajtajához érve, már kintről hallottam, hogy Bells, zenét hallgat, ami annyit takar, hogy próbálja felrázni magát a másnaposságból. Benyitva láttam, hogy teljes puccba vágva a fényvédőt keni éppen az arcára.
- Hanni - kiáltott, mikor meglátott.
- Bella, micsoda meglepetés - a megjegyzésemtől elnevette magát.
- Tudom, tudom. Sajnálom az estit és a ma reggelit is, nem akartam a másnaposságommal kezdeni a kiruccanásunkat, de eskü vissza fogom magam - ígérgette. Tehát lesz még ilyen görbe esténk, világos.
- Örülök, hogy jobban vagy - nyugtattam meg - na és mit hallgatsz? Nem ismerem a dalt.
- Persze, hogy nem, mert te nem hallgatsz Azahrihát - nevette el magát - ez a legújabb megjelent dala, friss és ropogós. Most elkezdtem én is odafigyelni rá, mint kiderült a mariana árok című dalt hallgattuk. Tény, nem hallgatok ilyen zenét, valahogy távol áll tőlem. Ettől a gyerektől azért kapok frászt, mert szerintem csak túl van hypolva, de csak ennyi, semmi érdemlegeset nem hallottam még tőle. És itt a mégen van a hangsúly. Mert ahogy hallgatom egyre jobban tetszik a dal, a dallam, a ritmus nagyon jól össze van dobva. Egy szót nem értek, amit énekel, de elismerem, rendben van a dal. Barátnőm csak vigyorogva néz rám és elismerően bólogat.
- Na látod, ugye megmondtam? Azi egy zseni.
- Jó, én ezt nem mondanám. Szerintem még mindig csak egy szuper hypolt tini bálvány, és inkább űrlény, mintsem zseni, de elismerem, jó a dal - adtam meg magam.
- Ideje lenne újra magyar zenét hallgatnod.
- Dehát hallgatok - tettem fel kezem védekezőn.
- Új idők, új dalait, babám - nevettünk el magunkat mindketten - hidd el egyre több magyar csapat és előadó van, aki minőségi zenét csinál. Még ha szónikusan nem is olyanok, mint azok a poros dalok, amiket te hallgatsz. Mivel tudta, hogy én inkább a líraibb dalokért vagyok oda és nem a trap vagy rap vagy ilyen vonalat erősítem.
Amíg lement még Azi néhány zenéje én is össze kaptam magam, hogy elmenjünk enni, majd furikázzunk egyet a városban és azon gondolkodtam, hogy elmesélhetném Bellsnek, hogy mi is történt velem.

- Figyelj csak - kezdtem bele, a mikor vissza léptem a szobámba, de ugyan abban a pillanatban ahogy megláttott barátnőm ő is bele vágott - híreim vannak.
- Figyelek - biztattam.
- Mit akartál mondani? - kérdezte érdeklődve, mikor egy újabban számomra ismeretlen dal megszólalt, valami latinos dallam és elkezdte mozgatni a fejét meg a felső testét rá. Vicces volt.
- Dehogy, semmi fontos. Egyszer mond te - szegeztem minden figyelmemet felé.
- Oké. Szóval az este José azt kérte, hogy találkozzak vele, de gondoltam ezt el is felejti mára, viszont a reggel jelentkezett, az az írt, hogy mi a helyzet a ma esti "randinkkal"? - mondta el egy szuszra és óriási vigyorral az arcán.
- Ez komolynak hangzik - tettem a meglepettet, amitől ő is nevetett.
- Hanni, ne már. Egy mediterrán pasival lehetek végre, tudod jól, hogy ez a gyengém - és azzal ritmusra elkezdte tekerni a csípőjét a dalra, amiben valamit Valenciáról énekeltek. Nyilván ezt a dalt sem ismertem. Röhejes, tudom.
- Drágám, neked minden hétvégére kerül valaki, aki éppen akkor a gyengéd - nevettem, mire ő bele boxolt a vállamba - okés, ma este randizol - kacsintottam.
- Akkor ugye eljössz velem a kocsmába, ahol tegnap voltunk? - kérdezte nagy bocsi szemekkel.
- Hogy mondhatnék nemet? - állszenttűl megforgattam a szemeim és feltettem a kezem, de tudjuk jól mindketten, hogy sosem hagynánk hátra a másikat vagy indulnánk meg egyedül, szórakozni. Főleg, hogy egy idegen országban voltunk.
- Mi ez a szám? Ez is egész jó - ismertem el.
- Valencia, a kedvenc bandámtól, az az a Valmartól.
- Mint lónak az ábc - bólogattam - mármint a nevüket hallottam már, de őket sem ismerem.
- Óh, pedig ismerhetnéd, az egyikük Marics, tudod a srác, aki Tóth Andival járt. Valami rémlik. Ugyanis Tóth Andit csíptem, hazafiak voltunk.
- Ja, az Úr isten-es srác - mondtam neki.
- Srácok - helyesbített barátnőm - a másik Valkusz.
- Sokat mond a név, elhiheted - nevetett velem.
- Ő a rapperünk a bandából és a csapat értelmi szerzője, nyilván - nevetett még jobban, majd hozzá tette - figyeld csak, az ő része megy.
Elkezdtem odafigyelni a dalra, elsőre semmit nem értettem belőle, aztán egyszercsak mintha valami belém hasított volna, ismerős ez a hang. Vagy még sem? Mi ez a bizsergető érzés? Tetőtől talpig libabőrös lettem azalatt a pár másodperc alatt, amíg ő énekelt.
- Mit is mondtál, ki ő?
- Valkusz. Az az, Milo - egészítette ki barátnőm.
Milo. Figyeltem fel a név hallatán. Ez valami művész név lehet? Vagy becenév? Milo. A név épp eszembe juttatta Milánt, hogy róla akartam mesélni Bellának. És egy csengő megszólalt a fejemben. Mi van, ha ő az? Ha Milo, az a Milán akivel én találkoztam? Teljesen érthető lenne a reakció, amit kiváltott a hang belőlem. A dalnak vége lett, de én az agyam zakatolt. Nézd meg, nézd meg a klipet.
- Be tudod tenni youtubeon a klipét az előző számnak? Kíváncsi lettem - ismerem el mókásan, nem túl nagy érdeklődést mutatva.
- Persze. És azonnal az orrom alá nyomta a telefonját. Közben nem egy dogot magyarázott a bandáról, a sikereikről, meg a dalról, de attól a perctől kezdve, hogy a klip elején megláttam Milot a külvilág megszűnt létezni számomra.
Ő az, Milán. Ugyan az a Milán. Ez lehetlen. A szívem vadul kezdett kalapálni és csak rá fókuszáltam. Mintha lassított felvételen láttam volna az egész klipet. Ez a srác, hihetetlen. Olyan sármos, hogy nem lehet betelni vele. És a megérzésem ismét beigazolódni látszott... tényleg olyan pasi, akiért nők ezrei vannak oda és a kacér mosolt látva az arcán, ő ezt ki is éli rendesen, hisz bárkit megkaphat.
- És Milo, hát egy görög isten - rángatott vissza a valóságban barátnőm hangja - kár, hogy nem mediterrán vonalon mozog, de azért elfogadnám egy éjszakára - magyarázza tovább viccesen. - Viszont ahogy így elnézem ő inkább a te ideálod, már csak ezért a gyönyörért - mutatott rá - hallgatnod kellene őket - kacsintott rám. De én szóhoz sem jutott, egy szót nem tudtam kibökni, csak néztem a videót.
- Jól vagy? - nézett rám értetlenül - te remegsz, minden oké? - nézett a remegő kezemre, ahogy tartottam a telefont.
- Persze - nyújtottam neki vissza - csak leeshetett a cukor szintem, gyere menjünk enni - tettem hozzá gyorsan, hogy a kétségeit eloszlassam.