Shin Soukoku - Zátonyra futott ügy ✔️

☆☆☆

– Nem hiszem el! Hülye Dazai, meg a hülye mondatai! Teljesen hülyén viselkedtem! –  Atsushi immár a lakásán szidta magát, és Dazai-sant a korábban a parton történt kis közjátéka miatt.

– Tök kínos volt az egész, pedig én nem is szoktam így viselkedni, Akutagawa pedig a szokásos rideg formáját hozta! Tuti, hogy nem leszek képes együtt dolgozni vele, még így sem! – jelentett ki dühösen a tükörképére bámulva.
Atsushi levetette magát az ágyára, hogy az esti terepszemle előtt még tudjon pihenni, hiszen már délután volt. Ebben a pillanatban megrezdült a telefonja. Legalább az önsajnálata végét megvárta.
Dazai-san neve villogott a kijelzőn.

– Halló? – emelte a készüléket a füléhez.

– Atsushi-kun! Remélem nem felejtetted el, hogy ma körbe kell nézned a kikötőben! –  emlékeztette főnöke a napja további részére. – Minnél előbb felméred a terepet, annál előbb kész leszel. Ne feledd, péntekig van időd, akkor ejtik meg a szállítást.

– Igen, persze. Tudom – válaszolta Asushi monoton hangon.

– Nagyon helyes, és... – Dazai megakadt, egy másik hamg hallatszódott a telefonból. Dühösebb volt.

– DAZAI TE IDIÓTA, MIT CSINÁLTÁL A KALAPOMMAL?! – a hang feltehetően Nakahara-sanhoz tartozott. Dazai válasza alapján biztosan a vöröshajú szakította félbe a beszélgetést:

– Aww, Chuuya, ne légy ilyen! Én csak kidíszítettem neked, a virágok kiemelik a szemedet! – Dazai válaszát hallva Atsushi kinyomta a hívást, nem volt kíváncsi rá, mivel töltik ők ketten az idejük.

—

Néhány órával később Atsushi már a part felé tartott, hogy szemügyre vegye a terepet. Csak arra nem számított, hogy a terepen kívül mást is szemügyre fog majd venni.

Mondani sem kell, Akutagawa volt az. Amint észrevette Atsushit, hűvösen biccentett az irányába. Az ezüsthajú is próbálta viszonozni a gesztust, de zavartságában megbotlott egy hajókötélben, és kishíján pofára esett.
Mielőtt azonban földet ért volna, hirtelen valami mégis megtartotta.
Atsushi felnézett, és épp Rashomon fogta a vállánál, nehogy kifeküdjön.

– Figyelj oda, hogy merre járkálsz, Jinko. Hogy akarod így jól végezni a munkád? –  nézett Aku fejcsóválva, majd talpra állította.

– Igen, hogyne, persze... – makogta a Jinko, miközben Dazai-sant meg a hülye gondolatait átkozta, hogy miért tartja szexinek, ahogy Akutagawa néz. Lehet, hogy jobb lett volna ha elesik...

– Szóval, tudsz róla, hogy közös ügyön dolgozunk – ez volt az első értelmes megszólalása hosszú ideje.

– Az ügy lehet közös, de a feladataink nem. Úgyhogy ne is várd, hogy bármiben is segítsek! – Akutagawa kemény volt, mint mindig. Atsushi nem is várt mást, de most valahogy jobban fájt, mint általában.

– Persze, nem is vártam mást – nézett rá Atsushi unottan.
Kicsit megdöbbent a hangos gondolatán, de eszébe jutott Aku jelleme, így nem sajnálkozott sokáig.

– Ha megbocsájtassz, meg kell keresnem egy hajót – köszörülte meg a torkát fontoskodva.
Remélte, hogy véget vethet a kínos beszélgetésnek.

– Épp mellette álsz – közölte Akutagawa oldalra, majd ismét a Jinkora pillantva. Valóban, épp egy hajó mellett álltak.

– Honnét gondolod, hogy ez az a hajó? – Atsushi körbepillantott, majd rájött, hogy hülyeséget kérdezett. Ezért mondják, hogy gondolkodj mielőtt beszélsz.
Zavarta, hogy Akutagawa mindig előre tud mindent, és olyan tökéletes, ő meg egy komplett idiótának tűnik mellette.
Belenézett a szemeibe, és valami furcs hipnózis miatt elfelejtette mi volt a problémája néhán másodperce.

– Nos, én megyek is, még át kell fésülnöm a partot – minél gyorsabb kibúvót keresett. Már így is kínos volt a szituáció, nem kell, hogy még rosszabb legyen.

– Jó, hogy láttalak – először fel sem fogta, hogy ő mondta ki a szavakat.
Elpirult, és olyan aggasztó gondolatok kezdték elönteni az agyát, minthogy perceken belül Akutagawa áldozata lesz, aki most tuti mérges rá. Nem így akart meghalni, de a végtelen zavara miatt vállalta volna ezt is.

Nem mert felnézni, de túl nagy volt a csend. Amikor felpillantott, Akutagawa közelebb volt, mint eddig bármikor.

– Tudod, – érezte meleg leheletét a fülén, mikor megszólalt. Lehajtotta a fejét, nem mert ránézni. – Eléggé megnehezíted a dolgom. Egyszerűen...

A következő pillanatban Atsushi egyedül találta magát a kikötőben. A levegő hidegebb lett.