Shin Soukoku - Zátonyra futott ügy ✔️

☆☆☆☆☆☆☆☆

Akutagawa még sosem sírt. Most sem. De közel állt hozzá. Nem tudta miért érzi ezt. Egyszerre utálta és szerette az érzést. Tudta, hogy megbántotta a Jinkot, és bármennyire is jóvá akarta tenni, tudta hogy nem teheti. Ismerte mindkettőjük életét, és ez nem fért bele.
Atsushinak igaza volt, amikor felemlegette Dazait, de Aku máshogy vélekedett erről. Dazai számára olyan, mintha még mindig a főnöke lenne. És hiába csinálhat valamit a főnöke, ő ugyanazt nem teheti meg következmények nélkül.

Továbbra is szomorúan ballagott vissza a lakásához. Úgy érezte, Atsushi többet nem fog szóba állni vele, és az ő helyében Aku sem állt volna szóba magával. Már az ajtó előtt állt, amikor hangokat hallott bentről.
Azonnal megfeszült, majd az ajtóhot lapult. Még szerencse, hogy mindenhova magával viszi a fegyverét. Szakmai ártalom.
A fegyverrel a kezében állt az ajtó előtt, majd belökte azt.
Odabent nemvárt látvány fogadta. Dazai vacakolt a konyhaszekrénnyel. Akutagawa úgy megdöbbent, kiesett a pisztoly a kezéből.
A másik a koppanásra felé fordult.

- Üdv itthon! - intett, majd visszafordult a szekrény felé. Úgy tűnt kutatott valami után.

- Dazai- san... Mit csinálsz itt ilyenkor? Vagy úgy általában itt? - lassan lehajolt a földre a fegyverért, majd leült az étkezőasztalhoz. Onnét nézte a másikat.

Dazai előrántott egy bornyitót a fiókból.

- Na végre! Már mindenhol kerestem! Jól eldugtad fiam, nem tagadom - válla felett hátrapillantott a másikra, majd miutáneggyőződött róla, hogy kellő figyelmet kap, megfordult. A bornyitót zsebre vágta.

- Mit keresel itt?

- Mi az, hogy mit? Hát a bornyitót! Chuuya eltörte az enyémet! Ó, és téged is kereslek. Véletlen feltörtem a záradat, így beengedtem magam. Szóval te és a Jinko, mi? Chuuya mesélte - Akutagawa azt sem tudta mire reflektáljon elsőként. Végül azzal kedzte, ami leginkább zavarta.

- Nincs olyan, hogy Atsushi és én. Nem tudom, Nakahara- san mit mondott, de téved - kötötte az ebet a karóhoz.

- Ha te mondod. Pedig én azt hittem jól alakulnak a dolgaitok. Atsushinak is meséltem, mi minden lehet egy közös megbízásból, azt reméltem, talán ihletet kap - Dazai leült vele szembe az asztalhoz, kezeivel állát támasztotta, mintha erősen gondolkodna. Hirtelen megvilágosodott a tekintete. - Azt ne mondd, hogy te küldted el!
Akutagawa védekezni kezdett:

- Nem küldtem el! Megbeszéltem, vagyis megbeszéltük, hogy ez miért nem jó így és ennyi! - Dazainak is feltűnt a nyelvbotlás, de kivételesen nem tette szóvá.

- Hát ha megbeszéltétek, akkor rendben. Végül is, ki vagyok én, hogy beleszóljak mások életébe, amihez technikailag semmi közöm? - teátrálisan a szívére helyezte a kezét, úgy sóhajtott. - De tudod ugye, hogy fel tudod osztani a saját életed? Nem kell, hogy minden egy dologról szóljon - jelentőségteljes pillantást vetett rá, és eltűnt a játékos fény a szeméből, aztán a következő pillanatban visszatért.

- Már mindegy. Így döntöttem, vagyis döntöttünk. Nem lehet mindenki élete olyan, mint a tiéd, Dazai.
Dazai felhúzott szemöldökkel nézett rá, de talán inkább volt meglepetés és büszkeség, mint kérdőre vonás.

- Igazad van. Ne is legyen olyan életed, mint nekem, rendben? De attól még élheted a sajátod úgy is, hogy nem másoknak próbálsz megfelelni - mosolygott, de szavai komolyan csendültek.
Felállt az asztaltól, majd távozni készült. Akutagawa is felállt.

- Várj! - Dazai megfordult. - Még helyrehozhatom? - hangjában remény csendült. Dazai az ajtóból nézett vissza rá.

- Persze, hiszen a Kikötőmaffia tagja vagy. Kevés olyan dolog van, ami nektek lehetetlen - kilépett az ajtón.
Akutagawa csak bámult utána.

Hirtelen visszalépett az ajtóba.

- Ja, és egy jó tanács, ne gyújtsd fel semmilyen járművét vagy házát, annak nem fog örülni! - ezzel a zárómondattal hagyta ott a letaglózott, ámbár reménytelibb Akutagawát.