Shin Soukoku - Zátonyra futott ügy ✔️

☆☆☆☆☆☆☆

Atsushi egyedül ébredt a lakásán. Akutagawa sehol. Valahogy sejtette, hogy ez lesz, de a valóság kiábrándítóbb volt. Csak a pléd maradt ott a földön. És egy sál. Felvette a földről.

– Ezzel majd később foglalkozok – jelentette ki, majd összahajtva lerakta a kanapé szélére.

Atsushi megnézte a kimentendő férfi adatlapját. Középkorú, barna hajú férfi, szemüveges. Teljesen átlagos.
Atsushi belegondolt, milyen lenne ha ő is ilyen egyszerű ember lenne. Nem találta mulatságosnak az ötletet, hiszen ezzel a férfivel sem bánt valami jól a sors. És az ilyen átlagemberek nem tudják megvédeni magukat, így hát ez a feladat rájuk marad.
Atsushi büszke volt arra, amit csinált, így érezte magát hasznosnak. Talán ezért zavarta Akutagawa kitörése. Tudta, hogy neki is ugyanannyira fontos a munkája, nem akart ennek a megakadályozója lenni. Még akkor sem, ha esetleg kölcsönösek lennének a dolgok.
Egyúttal saját magát is megzavarja ezzel. Nem gondolta volna, hogy Akutagawa ilyen gondolatokat vált ki belőle, és még csak most kezd igazán rájönni, mit is akar. Úgy érzi elsietik a dolgokat, holott még nem is tisztázták teljesen őket.
Atsushi döntésre jut: ma este visszaadja a sálat, és végre megbeszélnek mindent. Már csak a kellő elszántság kell.

De a kellő elszántság nem jött olyan könnyen, mint Atsushi gondolta. Erre akkor jött rá, mikor már 5 perce gondolkozott azon, hogyan állítson be Akutagawához a sállal.
Végül arra jutott, küld egy üzenetet a srácnak, hogy itt a ruhadarab. Már csak a szöveg volt a kérdés.
,,Nem hiányzik valami?" ,,Ezt elfelejtetted..." ,,Nálam maradt tegnap este" ,,Itt a sálad" ,,Elvihetem hozzád?" ,,Otthon vagy?"
Egyre rosszabbak lettek a lehetőségek, így inkább csak egy egyszerű ,, Nálam maradt..." üzenetet társított a képhez. Miután elküldte, hosszasan bámult a képernyőre, de nem jött válasz.
Atsushi ránézett az órára. 21: 53. Már biztosan alazik.
A telefon jelzett, ezzel fellobbantva a remény szikráját.

,,Elmehetek érte?"

Tömör, rövid kérdés, de Atsushi mégis boldog volt tőle.

,,Persze."

Rögtön visszaírt, ami utólagos átgondolása alapján nem volt jó ötlet. Mindegy, az üzenet átment, Aku pedig megnézte. Valószínűleg úton volt idefele.

Két kopogás az ajtón. Ez jelezte az érkezését. Atsushi a kelleténél jobban izgult, de nem tudta legyőzni. Felállt, majd az ajtóhoz lépve, kitárta azt.

– Szia – köszönt a belépő, majd elvette a felé nyújtott sálat. – Köszönöm, hogy visszajöhettem érte.

– Természetesen, és nincs mit – kínosan álltak egynással szemben az ajtóban. Atsushi úgy érezte, lépnie kell. – Nem jössz be? Tudom, hogy késő van, és holnap dolgozol, és én is dolgozok, de ha gondolod, én szívesen látlak, de csak ha te is...

– Rendben, csak ne hadarj – szakította félbe egy halvány mosollyal az arcán, mire Atsushi elhallgatott, majd félreállt az útból.

– Kérsz valamit? Kavét? Teát? Vizet? Sört? – sorolta bőszen a választási lehetőségeket.
Akutagawa kissé ledöbbent, majd sikerült kapcsolnia a másik felfokozott állapotához.

– Egy kávét elfogadok, köszi – bár Atsushi nem szokott ilyenkor kávézni, valahogy érezte, hogy Akutagawa igen. Magának egy teát készített.

Leültek az asztalhoz, de a légkör még mindig tagadhatatlanul kínos volt. Szinte vágni lehetett volna a feszültséget.
Atsushi kínosan fészkelődött a székén, miközben a teáját kevergette.

– Figyelj, Atsushi, – kezdte a másik hosszú másodpercek után. – én elég részeg voltam tegnap este. Azt sem tudtam, hol vagyok. Mondtam hülyeségeket... – Atsushi úgy érezte, valami megrepedt benne.

– Hülyeségeket? Szerinted ez hülyeség? – kanalával kettejük között mutogatott.

– Nem így értettem. Mi tulajdonképpen ellenségek vagyunk. Az egyetlen ember akire felnézek, most téged mentorál. Két ellenséges létesítmény tagjai vagyunk. Ezek után érezhetek akármit, a rendszer szemében ez akkor is csak holmi ,,hülyeség" lesz. És őszintén szólva azt sem tudom, hogy most miért történik ez. Egész eddig csak utálatot éreztem irántad. Még felfogni sem volt időm, hogy egyáltalán azt érzem- e, amit gondolok – Akutagawa mélyen a szemébe nézett, amitől Atsushi zavarba jött. Most rajta volt a sor.

– De attól még nem hülyeség, amit érzel Akutagawa! Nem döntheti el semmilyen felsőbb hatalom, hogy mit gondolj vagy érezz! Nézd csak meg Dazai- sant, akit annyira nagyra tartassz. Szerinted őt érdekel bármi is? Egy frászt! Ő azzal van együtt, akivel akar... – Alutagawa elgondolkodni látszott. Atsushi remélte, hogy megtöri a jeget.

– Nem. Sajnálom, de nekem ez nem megy. Én nem vagyok olyan, mint Dazai – felállt a székből, Jinko kérlelve nézett utána. – Köszönöm a sálat! – Akutagawa kilépett az ajtón, már csak a csapódás hallatszott mögötte.

Atsushi egyedül maradt a teával és a gondolataival.