A Pokol Csókja

11.rész

Maya

Újra a friss levegőn vagyok, mélyen beszívom a tüdőmbe. Táskámból előveszem a telefonomat és ránézek, nemsokára éjfél. Ideje hazamenni... A lábaim visznek, nem is figyelem merre, hisz fejben teljesen máshol járok. Mire feleszmélek, már túljutottam a saját lakásomon és valahol félúton lehetek Jo bárja és Kira lakása között. Mi a fenét keresek itt? - fut át az agyamon, aztán balra fordulok. Nagyjából negyed óra múlva Kira lakásának a környékén járok. Érzem, hogy muszáj ezt kibeszélnem magamból, de most nincs otthon Jo, hogy neki panaszkodhassak. Kirát elég nagy bunkóság lenne ilyenkor zavarni... Mégis megnyomom a hívás gombot és hallgatom, ahogy kicsöng.

- Igen tessék, elmegyógyintézet. Miben segíthetek? - szól bele, valószínűleg óriási vigyorral az arcán.

Bár máskor biztosan tetszene az elmés köszönése, ezúttal el sem mosolyodok.

- Remélem, még nem aludtál. Mondd, hogy nem... - kérlellem kínosan.

- Dehogy aludtam, valami hugyagyú sorozatot nézek, meg müzlit csócsálok - hangja még mindig vidám. - Baj van?

- Hát... - habozok kicsit.

Biztos, hogy ezt akarom. Belerángatni Kirát ebbe az egészbe?

- Nem alakult túl jól Chloeval az estém... és...

Kérdezzem meg, hogy feljöhetek-e hozzá? Elég abszurd...

- Csak jó lett volna beszélni valakivel - mondom végül.

- És mivel most.. - tart egy kis szünetet - nincs Ana... - állapítja meg a nyilvánvalót. - Figyelj, ha gondolod... van még egy kis müzlim, a sorozat meg úgysem érdekel annyira, szóval...

- A müzli jól hangzik - fogadom el a ki nem mondott meghívást.

- Akkor várlak - zárja rövidre.

- Igazából már itt vagyok - húzom el a számat. - Úgyhogy, kérlek, vegyél fel valamit - próbálom elpoénkodni, de érzem mennyire gázul sikerült.

- Hé! Az csak egy véletlen alkalom volt, rendben?! Megyek - ezzel rám is nyomja a telefont.

Pár percbe bele telik, mire leér értem, de türelmesen várakozom.

- Úgy akartad érteni, hogy vegyél fel valami cipőt? - mosolyog, miközben kinyitja a kaput nekem.

Elmosolyodok én is és besurranok mellette. Szinte ugyan úgy nézek ki, mint amikor elváltunk, de mégsem. Az az enyhe sminkem is megkopott, a rúzsom teljesen lejött és a hajam is rendezetlenebb.

- A világért sem akarnám, hogy felfázz miattam - mondom kedvesen.

A lakásba érve beakasztja az ajtón a kis láncot, de jobban nem zárja be, a kulcsot a cipősszekrényre dobja az ajtó mellett. Beinvitál, a kis "nappaliba" bár szerencsére Jo miatt már ismerem a járást. Amikor helyet foglalok, megáll velem szemben a tévének háttal és összekulcsolja az ujjait a mellkasa előtt.

- Egy nagyon fontos kérdés, mindenek előtt.

Rég jártam itt, de az biztos, hogy semmi nem változott ebben a lakásban. Azt leszámítva, hogy ezúttal Jo cuccai nem hevernek szanaszét, csak Kiráé.

- Igen? - nézek fel rá kérdőn.

- Müzli és rá a tej, vagy tej és bele a müzli?

Tekintete komoly a kérdés hitelessége miatt, látszik, hogy neki ez tényleg fontos.