A Pokol Csókja

9.rész

Maya

Gyakran jövök be Kirával a kórházba, de ilyenkor mindig megszakad a szívem. Duplán. Nem elég a barátnőmet ilyen állapotban látni, szinte a Kira arcán látott fájdalmat is érzem. Ma viszont valamiért képtelen vagyok elviselni. Mintha összenyomna a szoba... Kibúvót keresve a szomjúságomra akarom kenni távozásom, de persze Kira kiszáradását is előszeretettel megelőzném, amikor egy automatikus fejrázás után Kira egy meghökkentő kéréssel kapja felém tekintetét. A rosszullétemet is elfelejtem, annyira ledöbbent a kijelentése. Fura érzés erről beszélni, és biztos, hogy még furább lesz belépni oda. Végül mégis egy határozott igen szalad ki a számon. Rápillantok még Anara, aztán kifelé indulok.

A kórháztól autóval megyünk, én vezetek. Nagyjából 15-20 perc alatt érünk át. Fura érzés megint itt lenni, a baleset óta nem jártam a környének. De mintha csak tegnap jöttem volna ide utoljára, úgy veszem be az íveket, és fordulok be a parkolóba. Mintha haza jönnék...

Amikor leállítom a motort Kira akkor rukkol elő az évszázad kérdésével. Vagyis, az évszázad kérdése csak egy kis párbeszéd után érkezik meg. Jobban mondva, talán nem is kérdés, inkább kérés, ötlet. Egy őrült, vad ötlet! Szinte sokkol vele, de amikor vissza kérdezek annyira lelkesen kezdi el magyarázni, közben még a kezét is a combomra teszi. Először a lelkesedése lep meg, aztán az, hogy engem helyez előtérbe. Sejtem, hogy ez csak a csel része, de mégis... Ellágyul a tekintetem a bókjától. Aztán Chloe neve visszaránt a valóságba. Eltolom és elengedem a kezét, amit időközben megfogtam, miután a combomra tette, előre fordulok és a fejemet rázom lassan. Előre bámulok, a bár lezárt bejáratát figyelem. Megfeszülök, összeszorítom a fogaimat is, amikor Kira azzal áll elő, hogy sosem értette miért nem csináltuk alapból közösen a bárt Jo-val. Hogy mégis miért? - fut át az agyamon. Talán azért, mert Ana túl ambiciózus ahhoz, hogy egy ilyen nagy vágyán osztozkodjon valakivel. Eszébe sem jutott, hogy együtt csináljuk.... De nincs kedvem most veszekedni, megbántani meg végképp nem akarom Kirát, úgyhogy csak bólintok. Beleegyezek az őrült ötletébe, ami arról szól, hogy míg Jo kómában van, mi tovább visszük a bárt.

Kira a nemvárt válaszomtól annyira belelkesül, hogy kicsit még csitítanom is kell, nehogy nagyobb kárt tegyen magába, mint a jelenlegi állapota, de mégis jó érzéssel tölt el, hogy ennyire jó kedvre derítettem. Ráadásul, nyilván őrültség, mégis jó abba is belegondolni, hogy ezzel tényleg segíthetek Jo-nak még akkor is, ha a gyógyulással maga kell, hogy megküzdjön.

A következő két hét sem telt zökkenőmentesen. Segítséget kellett kérnem Chloetól a bár újranyitásához, amiben bár részt vett, de nem túl lelkesen. Úgy is mondhatnám, hogy látványosan utálta minden pillanatát, nem mellesleg elég sok odaadásba került az nekem...

Egyik este, mikor Kira jelezte, hogy később ér haza, szóltam is Chloenak, hogy üres a pecó, és egy kis meglepetéssel várom. Este 7-re vártam, de természetesen az a pár perces drámai késés szükséges volt számára. Épp a konyhában rendezgettem még a sajttálat, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó.

- Már azt hittem felültettél. Remélem éhes vagy - szóltam ki neki, és amint szemem sarkából mozgást láttam, felé is fordultam. A látvány azonban ledöbbentett. - Oh... Basszus, nem rád számítottam.

Kira vigyora és a tekintete, amivel végignézett csipkés hálóingbe bújtatott testemen, olyan zavarba hozott, amit rég nem éltem át.

- Azt látom - közölte lazán.

- Rögtön felöltözök - kezdtem bele, de gyorsan le is intett.

- Ugyan, miattam nem kell. Nagyon szexi - kacsintott még mellé, aztán hátat fordított és elhagyta a lakást.