Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

18.rész

Nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Pedig kellett volna. Lerohantam Hopet, de ez a nő teljesen elveszi azt a maradék eszemet is ami van. Már a kávézóban is nehezen álltam meg, hogy ne vessem magam rá. Az édes puha szájára, ami tegnap óta kísért engem. Most pedig, ahogy a teste az enyémnek simul...most azonnal letépném róla a ruhát. A kezembe venném az egyik lábát és a falhoz nyomva tenném a magamévá. Nyöszörög alattam, a keze bebarangolja az egész testem. Ez a nő olyan nekem mint valami drog. Nem tudok tőle szabadulni, vissza-vissza ránt magához. Az egyik kezemmel az álla alá nyúlok és úgy fordítom a fejét, hogy hozzá tudjak férni a nyakához. Már nem érem be csak az ajkával, nekem több kell. Az egész nő kell.
-K..Kayden, várj!-a francba, túl messzire mentem. Hátra lépek egyet és ránézek. Az arca kipirult, kapkodja a levegőt, a mellkasa fel-le jár. A haja összekócolva, a szemében ugyanolyan tűz ég, mint az enyémben. Tagadni se lehetne a vonzódást köztünk, de én nem ilyen vagyok. Nem esek neki a nőknek a nyílt utcán! Én udvarolok nekik, de Hope másmilyen, nem tudok várni, akarom őt. De ha továbbra is így viselkedek, el fog menekülni előlem.
-Ne haragudj! Nagyon sajnálom, nem is tudom mit ütött belém, csak megláttalak és...Felejtsd el, menjünk inkább.-először nem mozdul, aztán végül tesz egy lépést felém. A kezével megérinti az arcom.
-Nem akarom elfelejteni és nem kell bocsánatot kérned. Nekem is pont olyan jó volt ez a csók és éppúgy vágytam rá mint te. Nem is tudom mit akarok ebből kihozni, talán lassítanunk kéne. Ragaszkodni a szabályokhoz! Nem tudom beleakarok-e ugrani egy másik kapcsolatba. Ez nem a te hibád, én nem tudok dönteni. Szánalmas amit itt összehordok, igaz?-igazat kell adnom neki. Én se lettem volna képes Tiffany után egyből belevágni egy másik nővel bármibe is. Én előrébb tartok mint ő. Nekem volt egy évem, de neki? Két hét sem. De azok a hülye szabályok amiket hozott, kikészítenek. Akarom őt, de nem csak a testét, az egész nő kell nekem, úgy ahogy van.
-Szánalmasnak semmiképp sem mondanám. Megértelek, hidd el, de ezek a szabályok feszélyeznek. Mi lenne ha újra alkotnánk, vagy egyáltalán nem lennének. Soha nem titkoltam mit akarok tőled, de sose erőltetnék rád olyant amit te nem akarsz. Ezt meg tudom neked ígérni.-talán itt az ideje őszintének lenni.-Ezt a kamu kapcsolatot se akartam. Liam javasolta, ő az akivel aznap a kávézóban voltam. Nem tetszett az ötlet, de átgondoltam és arra jutottam talán így közelebb kerülhetek hozzád. Ha valaki itt szánalmas, az én vagyok. Megértem ha most sarkon fordulsz és elmész, tényleg.-Hope rám néz azzal az őzike szemeivel, nem látom rajta, hogy mérges lenne.
-A szabályokat a saját védelmemben hoztam, de már értelmét vesztette azt hiszem. Egyenlőre a kamu kapcsolaton kívül nem tudok neked ígérni semmit.-ha csak ezt tudja nekem adni, egyenlőre megfelel. A másik lehetőség nem opció. Nem akarom elengedni, nem lennék rá képes. Gyenge és önző vagyok? Igen, határozottan. De képtelen vagyok tovább hazudni neki, vagy magamnak.
-Legalább azt megengeded, hogy udvaroljak neked? Beszeretném bizonyítani, hogy én más milyen vagyok, hogy bennem megbízhatsz. Nem kérek mást csak egy lehetőséget.-nem kapok rá választ, nem szól egy szót sem. Összekulcsolja az ujjainkat és maga után húz. Zavar ez a csend, a némaság, a tudatlanság. Amint kiérünk a forgalmas utcára, minden megváltozik. Már nem csak magunk vagyunk, csak egy-egy ember a tömegből. Nem erőltethetem ezt tovább, el kell fogadnom, hogy nem kapok választ, talán, majd egyszer...
Elengedem. Érzem, ahogy az izmaim kioldanak, nem feszítem görcsösen őket. Válasz nélkül is meg tudom neki mutatni ki vagyok. Megszorítom a kezét, legalább ezt engedi, hogy fogjam, egymásra nézünk. Mindketten engedélyezünk egymás felé egy mosolyt.
-Elárulod hova viszel? Sétát mondtál, de a park az ellentétes irányban van.-pontosan tudom, de meggondoltam magam. Ha azt akarom, hogy megismerjen csak egyetlen helyre vihetem. Ahol nincsenek titkok. Ahol nem tudok elbújni magam és más elől sem.
-Legyen meglepetés. Szeretnék valamit mutatni. A séta így is meg lesz, csak nem a parkban.-az út maga nem hosszú. Kényelmes tempóban 10 perc talán.
Egy sorház előtt megállok.
-Megérkeztünk!-mutatok az épületre. Hope rám néz, majd a házra.
-Kayden! Ez nem biztos, hogy jó...mármint, ez a lakásod?-felnevetek. Ha látná most az arcát. Komolyan azt hitte, hogy haza viszem? És utána? Bezárom a szobába, hogy örökre velem maradjon?
-Nem! Ez nem a lakásom! Ez a hely valami más. Van kedved megnézni?-a bizalom fontos. Talán kezdjük először ezzel, aztán a többi jöhet sorjában.